Pesti Srácok

Szerbia nem fogadja el az ukrajnai népszavazások eredményeit

Szerbia nem fogadja el az ukrajnai népszavazások eredményeit

Szerbia nem fogadhatja el az ukrajnai régiókban zajló népszavazások eredményeit, mert ez ellentétes állami és nemzeti érdekeivel – jelentette ki vasárnap Belgrádban Nikola Selaković szerb külügyminiszter.

Mint mondta, egyrészről Szerbia elkötelezett a nemzetközi jog alapelvei és szabályai, valamint az ENSZ alapokmánya iránt, másrészről pedig ez teljesen ellentétes lenne az ország érdekeivel, valamint a területi egységet, önállóságot és a határok sérthetetlenségét hirdető politikájával. Szerbia az ukrajnai háborút illetően is igyekszik egyensúlyozni Kelet és Nyugat között, ahogyan az európai integrációt illetően is teszi. Az ENSZ Közgyűlésében márciusban ugyan elítélte Ukrajna megtámadását, ám nem hajlandó csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz, és ragaszkodik ahhoz, hogy fenntartsa hagyományosan jó kapcsolatát Moszkvával. Aleksandar Vučić szerb elnök néhány nappal ezelőtt New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén arról beszélt, hogy Szerbia minden ország területi egységének megőrzését támogatja, így Ukrajnáét is, ám ehhez az elvhez nem minden tagország tartja magát, mert szerinte Szerbia területi egységét sem tartották tiszteletben, amikor 2008-ban Koszovó egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. A szerb elnök szerint Koszovó függetlenségét azóta a legtöbb ENSZ-tagország elismerte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.