Pesti Srácok

Szerbia nem rendezi meg a EuroPride 2022-t

Szerbia nem rendezi meg a EuroPride 2022-t

Miután több ezren tiltakoztak a megrendezése ellen, a szerb elnök bejelentette, hogy országa nem hajlandó megrendezni a EuroPride 2022-t. A szervezőket azonban olyan csekélységek, mint a többség akarata, vagy egy ország vezetője nem állíthatja meg: a betiltást önhatalmúlag "törvénytelennek" (kérdés milyen törvényekre gondolhatnak?) nevezték és kijelentették, hogy mindenképpen megtartják a felvonulást.

Aleksandar Vučić kijelentette: a szeptemberi belgrádi EuroPride felvonulást nem rendezik meg – írja a BBC nyomán a Mandiner. A szerb elnök azt követően nyilatkozott, hogy a hónap elején több ezer ember tiltakozott az esemény ellen. Az elnök elmondta: nem örül a döntésnek, de Szerbiának más kérdésekre kell koncentrálnia, többek között a koszovói problémákra. A felvonulás szervezői szerint a felvonulást mindenképpen megtartják, és minden tiltás „törvénytelen”. A nemzetközi LMBT-felvonulásnak 1992 óta minden évben más európai város ad otthont.

Forrás: Mandiner; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.