Minthogy a színes forradalmak előfutára minden esetben a prolik végsőkig való hergelése, a haza csicskamajdan tervezői is ezzel kezdik a felkészülést. nem is csoda, hogy az MLM-szekta rögtön megalakulása után azzal kezdett, hogy a végsőkig bevadította a követőit, hogy ha úgy gondolják legyen kit utcára vinni. Ebben pedig a Facebook teljes mellszélességgel kiszolgálja őket, cserébe azért, hogy a MetaMaca bekerülhetett az EP-be.
Félre ne értsenek, az emberi kommunikáció része a másik sértegetése. Én például nagyon rosszul érezném magam, ha nem nevezhetnék szefós selyemmajomnak Magyar Pétert, mikor úgy hozza kedvem. De erőszakra soha nem buzdítok. Nem úgy az övcsatok Machiavellije, aki rögtön az egyik első nyilvános beszédében felszólította a követőit, hogy foglaljanak el egy éttermet, mert nekik az JÁR.
Ezt hívják úgy, hogy csoportos garázdaságra való felbujtás. Aztán előfordulnak olyan apróságok is, hogy mikor az emberünk exe olyan hangfelvételeket hoz nyilvánosságra, amik kellemetlenek a messiásnak, esetleg elmondja, hogy őt személyesen fenyegette, akkor az említett hölgy lakcíme nyilvánosságra kerül, ezért alszik Evelin napok óta egy barátnőjénél, mert fél.
A temus Jom Jones radikalizálta a híveit, akiknek most már parancs sem kell, elég egy rossz szó a bálványukra, és azonnal támadni akarnak. Így fenyegették meg halálosan Konok Pétert, s legújabban Lentulai Krisztiánnak is megüzenték, hogy megölik a gyermekeit. De volt már olyan riporternő is, akit az otthona előtt várt a feltüzelt csürhe, mert kérdésekkel provokálta a megvadult csivavaként kormányváltásra készülő Magyart.
Ne higgyék azonban hogy a fenyegetések kizárólag közszereplőknek szólnak. Nem, a szekta üzemi hőfokon izzik, hogy kitölthesse a dühét bárkin, aki esetleg nem az ő vallásos imádatukat mutatja szeretett vezetőjük felé. Így eshet meg, hogy már egyszerű járókelők ellen is gyűlölet-cunamit akarnak provokálni, akiknek az a bűnük, hogy jobboldali sajtót olvasnak, erről hamarosan bővebben is beszélünk kolléganőnkkel a Libz of TikTok következő adásában.
Mi a cél? A cél a gyűlölet, mindegy, hogy mi történik, csak dögöljön meg mindenki, aki nem olyan mint te gondolatának elültetése a szekta fejében. Mindezt persze a Facebook nem korlátozza, mert a messiás beejtőernyőzte a Meta jogtanácsosát, Dávid Dórát az Európai Parlamentbe. Így pedig terjedhet a harag, a céltalan, oktalan vérszomj, hogy ha úgy alakul, hogy a közvélemény-kutatásokkal ellentétben egy választást már nem tudnak elcsalni, akkor ki lehessen menni az utcára csicskamajdanozni.
Egy valamit azonban elfelejtenek, januártól nem az ül majd a Fehér Házban, aki sok pénzt áldozna palotaforradalmakra, az amerikai nagykövet is más lesz, honnan lesz így zsebpénze a leninfiúknak?
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS