Rocksztárként ünnepelték Orbán Viktort Szkopjéban, a helyi baloldal viszont démonizálja a magyar miniszterelnököt
Ismét álla bál Macedóniában, és csodák csodájára ismét a Zoran Zaev által vezetett baloldali kormány gerjeszti a feszültséget Orbán Viktor szombati videóüzenete kapcsán, amelyet a a macedón kormány elleni tüntetésen vetítettek le Szkopjéban több tízezer demonstrálónak. Zaevék és más baloldali politikusok most azzal vádolják a magyar miniszterelnököt, hogy azzal, hogy kiáll a korábbi jobboldali kormánypárt, a VMRO-DPMNE mellett, azzal az ország NATO- és EU-csatlakozását szeretné megtorpedózni, de veszélyt jelent a balkáni régió stabilitására is. Ez már csak azért sem állja meg a helyét, mivel a szombati tüntetésen akkora tömeg gyűlt össze, amely jól tükrözi a macedón lakosság körében egyre csak eluralkodó elégedetlenséget. Óriási késsel támadt a sofőrre egy kannibál Londontól nem messze ( 18+videó)
Nőket erőszakoló muzulmánokról tudósított, elítélték. Ezrek a londoni utcán
Elítélték Tommy Robinsont, jobboldali aktivistát, újságírót, akinek azért kell 13 hónapra börtönbe vonulni, mert tudósítani akart muzulmán erőszakoló bandák tárgyalásáról. Szombaton több ezer tüntető vonult utcára Londonban, hogy tiltakozzanak a jogtalan ítélet ellen. A mainstream médiában természetesen nincs szó az ügyről.
Fiúgyerekekből csinálna feministát egy kanadai üzletlánc
Egyre aljasabb eszközökkel próbálnak elérni zavaros, meghatározhatatlan célokat a nyugati liberálisok, akik már a gyerekeket sem hagyják békén az ötleteikkel. Ezúttal a kanadai J. Crew nevű üzletlánc kezdett el „én is feminista vagyok” feliratú rózsaszín pólókat árulni kizárólag fiúgyerekeknek. A cég pénteken posztolta ki az új darabról készült fotót az Instagramra, amit úgy tűnik, nem fogadtak túl jól a követők, bár a cég szerint a „kollekció” egy része szinte azonnal elkelt, Ez újabb aggodalmakra ad okot a jövőt illetően. Milo Yiannopoulos: Magyarország az utolsó remény egy széthulló Európában (PS-interjú)
Magyarországnak nincs szüksége új-jobboldali mozgalmakra, mert a magyar kormány maga a mozgalom. Többek között erről is beszélt Milo Yiannopoulos a PestiSrácok.hu.nak adott interjújában. A jobboldali showman Magyarországot Európa és a nyugati civilizáció utolsó esélyének tartja, Orbán Viktort pedig egy mindenkire vigyázó, a barbár hordákat visszaverő nagybácsinak tartja, aki mellett az ember jó kezekben van. Milo, természetéből adódóan persze egyéb nyalánkságokról is beszélt, például arról, hogy Vlagyimir Putyin kicsit feminin, de vonzó férfi, Donalt Trump támadóereje viszont vadító Kinek a kulturális diktatúrája?
A balliberális politikai és értelmiségi csoportok az elmúlt nyolc évben még nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy a jobboldali országvezetés a sokmilliós áldozatot követelő náci birodalom ideológiájához vagy a még több gyilkosságot elkövető kommunista diktatúra szellemiségéhez áll közelebb - írja a Magyar Idők. A lap emlékezetet, vita még nem alakult ki a kérdés eldöntésére, így ki-ki használja a maga terminológiáját, ha pedig nagyon rettegni akar valaki, akkor egyszerre mindkettőt. Deutsch: azért van európai identitásunk, mert egy európai nemzethez tartozunk
Európai ember vagyok, mivel büszke magyar vagyok – vezette fel Deutsch Tamás az Európa Jövője című konferencia digitalizálásról szóló részét. A politikus elmondta, azért van európai identitásunk, mert egy európai nemzethez tartozunk. Kifejtette, a nyugati mainstream nem más, mint egy politikai átnevelőtábor, pedig a kölcsönös tisztelet és elfogadás a valódi európai érték.
Steve Bannon: Orbán Viktor Trumpnál is előbb volt Trump
Magyarország két évvel az USA előtt jár, ha a migrációs politikáról és az értékek megőrzéséről beszélünk - jelentette ki Stephen K. Bannon, Donald Trump amerikai elnök korábbi kampányfőnöke és vezető stratégája Budapesten, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány szervezte Európa jövője című nemzetközi konferencián. Donald Trump volt stratégiai tanácsadója, a Breitbart alapítója beszédében Orbán Viktort dicsérve kifejtette, a magyar miniszterelnök egy olyan ember, aki meg akarja védeni a népét és hozzájárul ahhoz, hogy ne tűnjön el a nyugati civilizáció. Bannon azt is kifejtette, nincs rosszabb a globális elitnél, akik nem hajlandóak elfogadni, ha veszítenek, hanem folyamatosan támadásokat indítanak azok ellen, akiknek fontos a határkerítés és elítélik az illegális migrációt. Bannon közölte, sok munka áll még a konzervatív oldal előtt. Úgy véli, nagy küzdelem jön, amit sajnos meg kell vívni. Egyre haladóbb a Nyugat: gépfegyverrel lövöldöztek fényes nappal Marseille-ben (VIDEÓ)
Újabb bizarr történet látott napvilágot a haladó nyugatról, ezúttal Marseille-ben volt egy komolyabb fennforgás, amikor fényes nappal ismeretlen fegyveresek Kalasnyikovokkal kezdtek lövöldözni az utcán. Az incidens hátterében valószínűleg bandaháború áll, ami egyébként jellemző Busserine városára, ahol már egy ideje komoly problémákat okoz a migráció és a drogkereskedelem. Emmanuel Macron elítélte az esetet és aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban. Most már tényleg Budapestre jön Milo Yiannopoulos
Most már tényleg Budapestre érkezik Milo Yiannopoulos. A brit származású jobboldali megmondóember a XXI. Század Intézet szervezésében a Bálnában tart előadást május 25-én. Drákói szigort vezet be Kanada a civil szervezetek ellen, őket viszont senki nem támadja ezért
Miközben a haladó Nyugat hazánkat ostorozza a civil törvény miatt, Kanadában éppen egy ugyanilyet szeretnének bevezetni úgy, hogy egy olyan törvénymódosítást próbálnak elfogadni, amely megakadályozza, hogy külföldről finanszírozott civil szervezetek beleszólhassanak a legkésőbb 2019-ben kiírandó választások eredményeibe, de megfaragnák a kampánypénzeket, illetve rövidítik a választási kampány idejét is. Azt gondolhatnánk, hogy a Facebook letiltási botrányai, és az amerikai elnökválasztásba állítólag belepiszkáló oroszok miatt van az egész, valójában viszont nagyon úgy néz ki, hogy csak nem tudják, mit cselekszenek. Magyarország köszöni szépen, jogállam
Szerda délután az Európai Parlament benyújtotta a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési javaslatot. A dokumentumhoz kapcsolódik egy rendelettervezet is, amely a pénzek elosztásáról szól- Ebben pedig egy olyan új ötlet is felütötte a fejét, hogy a kifizetéseket a jogállamisághoz kellene kötni, illetve ahhoz, hogy ki mennyire ért egyet azokkal az európai értékekkel, amelyeket a Soros Györgyhöz köthető EU-s bürokraták meghatároznak. Guy Verhofstadt a költségvetési javaslattal kapcsoltban Twitteren Orbán Viktort és Magyarországot támadta, mondván, ha a miniszterelnök nem tiszteli a jogállamiságot, az EU pénzéről is le kell mondania. Kiszelly Zoltán segítségével próbáltuk megfejteni a bizarr helyzetet. A munka ünnepének apropóján gyújtották fel Párizst a nyugati haladók
Úgy tűnik, a haladó Nyugatot is érzékenyen érintette május első napja, az anarchista európai polgároknak a mai nap is remek alkalmat adott arra, hogy kivonuljanak az utcára, és miközben elmondják a véleményüket, le is romboljanak egy várost. Itt az elmaradt keleten legfeljebb az MSZP rendezvényéről ittasan elbotorkálók teszik ezt egyedül (sikertelenül), miután megpróbálták megverni a PestiSrácok.hu stábját. Párizsban a munka ünnepét a rohamrendőröknek kellett munkával ünnepelni, miután a mai felvonulásból rejtélyes oknál fogva egy kisebb polgárháború lett, ugyanis egy 1200 fős “brigád” autókat gyújtogatott és kirakatokat tört be. Közben a németországi Erfurtban csaptak össze a migránsok ellen tüntető jobboldaliak a rohamrendőrökkel, akiknek a migránssimogató liberálisok is besegítettek. Az Iszlám Állam terroristái újabb migrációs hullámot indítanának Európába
Újabb migrációs áradat várható idén, ha nem stabilizálódik a helyzet a Közel-Keleten. Úgy tűnik a szétvert Iszlám Állam katonái újabb menekülthullámot szeretnének indítani Európába, amelybe ők maguk is szeretnének elvegyülni. Az ENSZ egyik képviselője szerint a Szíriából menekülő “harcosok” a helyi terrorszervezetekkel működnek együtt, és a kritikus élelmiszerhiányt kihasználva, étellel próbálják meggyőzni az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és induljanak el nyugatra. Európai, köztük magyar fiatalok barikádozták el a francia-olasz határt a migránsoktól
Migráció-ellenes aktivisták barikádozták el az Échelle-hágót. A többségében franciákból álló, de angol, olasz, német és magyar aktivistákkal is kiegészült csoport Defend Europe elnevezésű akciója az alpesi határátkelők védtelenségére akarta felhívni a figyelmet. A magyar Identitás Generáció szóvivőjével, Bódi Ábellel beszélgetett a PestiSrácok.hu a helyszínen szerzett tapasztalatokról. Megtudtuk, az egésszel a francia kormány inkompetenciájára akarták felhívni a figyelmet az aktivisták, de az akció nem volt eseményektől mentes, hiszen a helyi Antifa nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, hogy megakadályozzák az illegális migráció blokkolását. Szerencsére a küldetés sikerrel végződött, hiszen a francia állam most úgy tűnik, hogy szigorítani fogja a határvédelmet, valószínűleg továbbra is a civilek segítségével. Ausztrália könnyítené a terrorban élő dél-afrikai fehér farmerek letelepedését
Ausztrália egyre szimpatikusabb ország, ha nem lenne olyan messze, akár csatlakozhatna a V4-ekhez is, legalábbis, ami a bevándorláspolitikáját és a keresztény értékekhez való hozzáállást illeti. Az ország vezetése már régóta pedzegeti, hogy hatékonyabb segítséget szeretne nyújtani a Dél-Afrikában meghurcolt, megalázott, fehér farmereknek, akik közül már néhány ezren le is tudtak telepedni a kontinensen, most azonban még nagyobb sebességre kapcsol a projekt, és már hivatalosan is körvonalazódnak a farmerek megmentésének jogi keretei is. Christian Porter, ausztrál főügyész szerdán beszélt arról, hogy "minél több a dél-afrikai farmer Ausztráliában, nekik annál jobb", és hozzátette, hogy folyamatban van a vízumkérdés feltételeinek egyszerűsítése és a családegyesítés is. Soros György beismerte a vereséget, a háborúnak azonban még nincs vége
Kivonul Magyarországról Soros György civil szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítvány, amely a székhelyét Budapestről Berlinbe teszi át. Az ellenzéki oldalon a kivonulás mögött valószínűleg Orbán Viktort sejtik, aki szerintük diktátori ambícióinak okán elhatározta, hogy ellehetetleníti a szervezetet, ez azonban a lehető legtávolabb áll az igazságtól, hiszen ettől függetlenül a Soros által működtetett NGO-k itt maradnak. Az üggyel kapcsolatban felkerestük Törcsi Pétert, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóját, aki portálunk kérdésére válaszolva elmondta, a Nyílt Társadalom Alapítvány részéről ez egy beismerés ugyan, de a háborút még nem nyerte meg Magyarország, hiszen nyomásgyakorlásra a jövőben is számítani kell. Újraszámlálás, új választás, hisztikampány - Két év után sem fogadják el a Brexitet a demokraták
A szavazatok újraszámlálása, az új, demokratikusabb választások kiírása mindig is szívügye volt a baloldalnak, legalábbis abban az esetben, ha nem ők nyernek. Angliában például még két évvel a Brexit-szavazás után sem képesek egyesek elviselni, hogy vesztettek, úgyhogy egy új mozgalom alakult "Az emberek választása” néven, hogy segítségével megsemmisítsék azt a döntést, amit az emberek valójában választottak. Érthető, nem? A projektben nem meglepő módon asszisztál a Tony Blairhez közelálló, nemrég alakult Open Britain nevű szervezet is, de az is biztosan csak a véletlen műve, hogy néhány Soros György által támogatott NGO is bejelentkezett az önzetlen segítség és az emberi jogok jegyében. Minden persze szokás szerint a demokráciáért, a többség akaratáért és a jövőért.