A rendőrség is nyomoz Gálvölgyi János ügyében
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.Ideiglenes határellenőrzést vezet be Szlovákia
Szlovákia – a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken – 2023. május 24. és június 8. között biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be – olvasható a Rendőrség honlapján.Lengyelország területére csapódott egy orosz rakéta
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bydgoszczhoz közeli erdőben; a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte a nemzetbiztonsági iroda (BBN). Az eset még decemberben történhetett.Ne most hétvégén menjünk kirándulni: eső lesz
Több hullámban érkezik a csapadék, a hétvégét csak északkelet úszhatja meg kevés esővel – figyelmeztet minket az Időkép.hu.Petőfi 200 – Petőfi útkereső éveit mutatja be A Magyar Nyelv Múzeumának időszaki kiállítása Széphalmon
"Egész uton haza felé" – Petőfi vándorlásai címmel a költő útkereső éveit bemutató időszaki kiállítás nyílt pénteken A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon.Erősödött a forint pénteken kora este
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.Lezuhant egy orosz katonai helikopter a Krímben
Lezuhant egy Mi–28N típusú orosz katonai helikopter az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten, mindkét pilóta életét vesztette – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.Deutsch Tamás laza őszinteséggel mosta fel a padlót egy német EP-képviselővel
„Az EP Márki-Zay Pétere, az európai politika egyik futóbolondja, a német zöldpárti EP-képviselő Daniel Freund is hazánkba látogat, akinek az az egyetlen politikai teljesítménye, hogy németül tudja ismételgetni az O1G-szöveget az érvek helyett. Hát, idáig süllyedtünk” – mondta Deutsch Tamás a Mandinernek. Ennek oka az volt, hogy Magyarországra látogat a jövő héten az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT), a kormánypárti Mandiner pedig ezzel kapcsolatban jónak gondolta, hogy megkérdezze erről Deutsch Tamást.Donáth Anna számára Jézus maga az első hardcore baloldali aktivista
Mulatságos videointerjút adott a Momentum EP-képviselője, amiben arról vall, hogy milyen hatással volt rá édesapja politikai szerepvállalása, ő maga hogyan lett politikus, de megtudhattuk azt is, hogy ha hatalmas kudarc lett volna a 2018-as választás, akkor visszament volna külföldre szerencsét próbálni. Donáth Anna beszélt arról is, hogy sok a tehetségtelen férfi, aki magas beosztásban van, de a nagy önbizalmuk miatt nem merik megkérdőjelezni őket. Megtudhattuk azt is, hogy szerinte Jézus egy progresszív arc volt, az első hardcore baloldali aktivista. A fiatalokat pedig buzdítja arra, hogy merjenek beleállni a dolgokba, de félti is őket, például Pankotai Lilit is, akit Nagy Blankához hasonlóan felhasznál a baloldal, aztán majd szépen magára hagyja.Felújított zsinagógát adott át Potápi Árpád János Zentán
A zsidó nép története már egészen korán összeforrott a magyar nép történetével, és "ha mindazt a kincset kivennénk a magyarság kultúrtörténetéből, amelyet a magyarországi zsidóságnak köszönhetünk, akkor a magyar kultúra is láthatóan sokkal kevesebb lenne" – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken, Zentán, a felújított kiszsinagóga épületének ünnepélyes átadásán.A Honvédelmi Minisztérium közleménye: erősíteni kell Lengyelországgal a kapcsolatainkat
Közleményt adott ki a Honvéd Vezérkar, amelyben azt olvashatjuk, hogy Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke 2023. május 12-én hivatalában fogadta Sebastian Kęciek urat, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetét és Sławomir Mnitowski ezredest, lengyel védelmi attasét. A megbeszélés során megerősítették a nagy múltú magyar–lengyel kapcsolatok és a szolidaritás kiemelkedő jelentőségét, továbbá aláhúzták a közös szövetségbe tartozás és ennek margóján megfogalmazott célok, és az együttműködés fontosságát.Visszavert ukrán támadásokról és emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő
Az ukrán fegyveres erők 26 támadást indítottak több ezer katona, mintegy 40 harckocsi és egyéb haditechnikai eszköz bevetésével a szoledari taktikai irányban a 95 kilométeres frontszakasz teljes hosszában, az orosz hadsereg azonban az összes próbálkozást visszaverte, az ukrán áttörés nem sikerült – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.Békés Márton: Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia
Az Ákos-dalszövegekben rejlő, jövőbe mutató mélyrétegről írt elemzést a Látószög blogon Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, előrebocsátva: „a kortársak mindig a legkevesebbet tudják saját korukról” (Stefan Zweig), kivéve a költőt, aki rejtelmes tudása birtokában nem utólag kutatja vagy csupán másoknál jobban ismeri, hanem magában hordja a kort, amelyben él.Szijjártó: szeretnénk elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió
A magyar kormány szeretné elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió; rendszerszintű versengés helyett stratégiai együttműködésre kellene törekedni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Stockholmban.Varga Mihály: növelni kell Magyarország önellátását
A kormány azon dolgozik, hogy egyre több területen növelje Magyarország önellátását, és tovább csökkentse a külső kitettségét – mondta a pénzügyminiszter a Somogy vármegyei Csákányban pénteken.Szijjártó: Elképesztő, felháborító és botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte az OTP-t
Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t, és amíg ezt nem vonják vissza, addig a magyar kormány "nagyon nehezen" tárgyal további áldozatokat kívánó szankciókról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Stockholmban.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: erős nemzeti hadseregre van szükség
A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is – mondta a honvédelmi miniszter pénteken, Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.Ajánljuk még

























