Pesti Srácok

Szijjártó: szeretnénk elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió

Szijjártó: szeretnénk elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió

A magyar kormány szeretné elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió; rendszerszintű versengés helyett stratégiai együttműködésre kellene törekedni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Stockholmban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésének szünetében tudatta, hogy napirenden van az EU és Kína közötti kapcsolatok jövője is. Ennek kapcsán leszögezte, hogy bár vannak erre külső és belső törekvések, Magyarország mindenképpen szeretné elkerülni, hogy az Európai Unió valamiféle Kína-ellenes blokká váljon.

– fogalmazott. Kiemelte, hogy a két fél gazdasága nagyon szorosan kötődik egymáshoz: a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 860 milliárd euró volt, és ennek a 46 százalékát Németország, Franciaország és Olaszország adta.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Kína bruttó hazai terméke (GDP) már magasabb, mint az EU-é. Mint mondta, 2010-ben Kína részesedése a világ GDP-jéből még csak 9 százalék volt, míg az EU-é 22 százalék, mára azonban fordult a helyzet, és Kínáé 18, az EU-é pedig 17 százalék. Mindazonáltal úgy vélekedett, hogy hiába is követelnék a nyugat-európai országok a kínai és az európai gazdaság szétszakítását, ugyanis a kontinens gazdasági jövőjét alapvetően meghatározó autóiparban egyértelmű munkamegosztás jött létre Kelet és Nyugat között. Aláhúzta: a nyugati vállalatok gyártják az elektromos autókat, a keleti cégek pedig a hozzájuk szükséges akkumulátorokat, és egyik sem megy a másik nélkül.

– jelentette ki. A miniszter ezt követően közölte, hogy Magyarország fontos találkozási pontjává vált az ágazat keleti és nyugati vállalatainak, ami garancia a hosszú távú gazdasági növekedés fenntartására.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.