Pesti Srácok

Békés Márton: Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia

Békés Márton: Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia

Az Ákos-dalszövegekben rejlő, jövőbe mutató mélyrétegről írt elemzést a Látószög blogon Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, előrebocsátva: „a kortársak mindig a legkevesebbet tudják saját korukról” (Stefan Zweig), kivéve a költőt, aki rejtelmes tudása birtokában nem utólag kutatja vagy csupán másoknál jobban ismeri, hanem magában hordja a kort, amelyben él.

Mint Békés Márton kifejti, gyakran emlegetik, hogy a múlt sci-fije a jelen valósága, ugyanakkor a tudományos fantasztikum akkor aktuálisan korszerű és marad időszerű, ha nem pusztán meglévő jelenségeket extrapolál vagy éppen teljesen elrugaszkodik minden ismert körülménytől, hanem ha a történelmi kor egyik-másik elemét változtatja csak.

– írja a szerző. Békés Márton felidézi, hogy Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia; ez hallható ki a Bonanza Banzai közismert, Induljon a banzáj! című dalában is, amelyben az alábbi sorok is szerepelnek: „Nyugati a zene, de keletre tart, / És nem állja útját se tenger, se part. / Persze nem biztos, hogy jót tesz neked, / Ha kiszolgálják az ízlésedet.” A cikk szerzője úgy véli, míg a részlet első két sora maga volt az 1989-es év földrajzi-kereskedelmi záróegyenlege,

PestiSracok facebook image

Hozzáteszi: főleg, ha mindehhez hozzátesszük a rákövetkező sorokat, amelyek szerint „a múltad beszédes, a jövőd hallgatag”, mert hiszen „jövőd még nincsen, a múltad már nem kеll”. Mint megállapítja,

A szerző kitér a 2019-es Idősziget című középlemez Hazatalál című dalára is, amelyben megfogalmazódik a globális otthontalanság érzése, valamint az idő- és térbeli lokalitás eredendősége, amit akár örökérvényű létproblémának vagy éppen korszerű hazafiasságnak is nevezhetünk. A dalszöveg ugyanakkor úgy is fogalmaz: „Talán pont ez az a kor, / Mikor a felesleg végre leforr. / Dühöng a fősodor, / A kedve búskomor. / Mert fordul a szél, / És frissülnek mind az áramlatok, / Nem csoda, ha félnek azok, / Akik nem éppen ártatlanok.” Békés Márton szerint a sorokból az tükröződik, hogy

Hozzáteszi:

Az Ákos dalok némelyike választ ad az új rend milyenségére is. Békés Márton ezt az Új törvény című szám refrénjéből vezeti le, azaz: „Új lesz a törvény. / A régi lesz / Az új törvény. / Az égi lesz / Az új törvény. / A régi lesz / Az új törvény.” Ezzel kapcsolatban kiemeli:

A teljes elemzés itt olvasható.

Forrás: Látószög blog; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.