Deutsch Tamás: Kezdeményezzük Delbos-Corfield leváltását
Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő haladéktalan leváltását kezdeményezik a Fidesz európai parlamenti képviselői – jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus korábban azt állította, hogy a magyar titkosszolgálatok információkat szivárogtatnak az oroszoknak. Ezt az állítását később visszavonta – írja az Origo a Magyar Nemzetre hivatkozva.Gyurcsány üzent a szövetségeseknek: aki nem fog össze, az válasszon másik szakmát
Aki nincs a Fidesszel szemben, az mellette van, és a haza ellen van. Harc van. Aki nem érti a harc szabályait, az ne legyen harcos. Sok más szakma is van. Autófényező? – írja Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán, ezzel sugallva, hogy aki nem fog össze vele, az túl sok jóra ne számítson.A török-szíriai földrengés áldozatainak száma 15 ezer fölé emelkedett
Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint; a sérültekét Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig ötezernél többre teszik.Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este bejelentette, hogy Rastislav Káčer külügyminiszter kijelentései miatt berendelte a minisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondta neki, hogy Káčer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok.Megérkezett Törökországba az Egyesült Államok két mentőcsapata
Már Törökországban van az Egyesült Államok két, nagy létszámú kutató-mentő egysége, hogy segítsék a török hatóságokat a földrengés utáni munkában - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának koordinátora szerdán. John Kirby sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a két csapat egyenként 90 emberből áll. Hozzátette: továbbra is folyamatosan egyeztetnek a török partnerrel a szükséges segítségről.Szándékosan hajtott neki egy busz egy óvoda épületének Kanadában, két gyermek meghalt
Két gyermek életét vesztette, hat másik pedig megsérült szerdán reggel a kanadai Montréal Laval nevű elővárosban, amikor egy autóbusz nekihajtott az óvoda épületének - közölte a kanadai rendőrség szóvivője. Pierre Brochet lavali rendőrfőnök az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a sofőr szándékosan hajtott neki az épületnek, de az indítékot még nem tudják. A büntetlen előéletű férfit kikérdezi a rendőrség.A Magyar Református Szeretetszolgálat elindította első, 15 milliós segélyszállítmányát Törökországba
Szerdán elindította első, mintegy 15 millió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat a nincstelenné vált túlélők megsegítésére. A segélyszervezet az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szeretetszolgálat tűzoltókból, katasztrófavédelmi szakemberekből álló kutató-mentő csoportja megkezdte mentési szolgálatát a szír határhoz közeli Mardin városában, ami szinte teljes egészében összeomlott a földrengésben. A hét fős csapat munkáját három keresőkutya is segíti a helyszínen, akik mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel - írták.Szijjártó Péter Törökországban: megérkezett a három mobil mentőállomás
Megérkezett Szíria földrengés sújtotta térségébe az a három mobil mentőállomás, melyek telepítéséhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 50 millió forintos támogatást adott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak - közölte hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter.Brit-ukrán nyilatkozat: Ukrajnának joga van a NATO-csatlakozáshoz
Ukrajnának joga van arra, hogy csatlakozzon a NATO-hoz - áll a brit és az ukrán kormány szerdán Londonban kiadott közös nyilatkozatában. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nap folyamán előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, ahol fogadta őt Rishi Sunak miniszterelnök és III. Károly király is. Zelenszkij a brit parlamentben elmondott beszédében harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől, de a kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta.Portugália három Leopard 2-es páncélost küld márciusban Ukrajnának
Portugália javítási munkálatokat követően három Leopard 2-es páncélost küld márciusban Ukrajnának - jelentette be szerdán António Costa portugál miniszterelnök. "Jelenleg a Leopard 2-es harckocsik karbantartási és javítási munkálatait végezzük, és a tervek szerint márciusban lehetőségünk lesz hármat elküldeni" - mondta a portugál kormányfő a parlamentben.5 milliárd forintos projekt indult a Balaton vízminőségének megóvására
Több mint 5 milliárd forintos projekt indult a Balaton vízminőségének javítására - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hangsúlyozták, hogy a Balaton komoly gazdasági potenciáljának megóvását szolgálja az 5,14 milliárd forintos, 2023. október 31-ig megvalósuló fejlesztés, a Preventív intézkedések a Balatont érintő vízminőségi problémák hosszútávon fenntartható kezelésére című (Kehop) projekt célja a tó vízminőségi állapotának javítása, elsősorban a befolyó vizeken érkező uszadék, hordalék és szerves tápanyagok visszatartásával.Váratlan fordulat: az USA robbanthatta fel az Északi Áramlatot
Seymour Hersh, többszörösen díjazott – köztük Pulitzer-díjjal is kitüntetett – amerikai oknyomozó újságíró friss cikkében leírta kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat 2 vezetéket. A cikkben részletesen leírja, hogy az Egyesült Államok kormánya a CIA-vel karöltve hogyan tervezte meg a vezeték felrobbantását, hogyan robbantották fel azt, valamint hogyan próbálták meg kezelni a robbantás utóhatását.UNESCO-békedíjat kapott Angela Merkel a menekültek befogadására tett erőfeszítéseiért
Angela Merkel volt német kancellár szerdán Elefántcsontparton átvette az UNESCO békedíját azon erőfeszítéseiért, amelyeket a több mint 1,2 millió menekült németországi befogadásáért tett a 2015-ös migrációs válság idején. Köszönőbeszédében Merkel az újabb válsággócokra hívta fel a figyelmet, és a konfliktusok békés rendezését sürgette. "A párbeszéd az erősek, nem pedig a gyengék fegyvere" - mondta. A volt kancellár a díjával járó összeget azoknak az önkénteseknek ajánlotta föl, akik a migrációs válság csúcspontján segítették a menedékkérőket. - számol be a vg.hu.Hősök születtek Törökországban: két 22 éves fiatal romok alóli kimentéséről számolt be a magyar mentőcsapat vezetője (Videó!)
Az ATV-nek adott interjú közben érzékenyült el a törökországi földrengést követő mentőakcióban résztvevő magyar csapat egyik tagja. A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport – 19 fővel és 7 mentőkutyával – a pákozdi Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett kedden reggel érkezett meg Adanába, miután a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek.Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése és stagnált a munkanélküliség decemberben
Oroszországban éves szinten gyorsult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése decemberben; a munkanélküliség stagnált az év utolsó hónapjában novemberhez képest. Az orosz statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy decemberben a kiskereskedelmi forgalom 10,5 százalékkal csökkent 2021 decemberéhez viszonyítva, miután novemberben az éves szintű visszaesés kisebb, 7,9 százalék volt. Elemzői várakozások átlagában szerényebb, 9,5 százalékos decemberi kiskereskedelmi forgalomcsökkenés szerepelt.Az Európa Tanács a migránsokkal szembeni jogsértések felszámolását várja az EU-tól
Az uniós tagállamok vezetőinek véget kell vetniük a menekültekkel, a menedékkérőkkel és a migránsokkal szembeni, az uniós határokon tapasztalt humanitárius jogsértéseknek - jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagú Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerdán. Dunja Mijatovic, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökre tervezett brüsszeli, migrációs kihívásokkal is foglalkozó csúcsértekezletét megelőzően azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak sürgősen foglalkoznia kell az Európába igyekvőkkel szembeni súlyos emberi jogi jogsértésekkel, melyek a migráció kezelésének állandó elemévé váltak az uniós határokon.Még ma találkozik Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel Zelenszkij
Londonból Párizsba utazik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A francia elnöki hivatal megerősítette, hogy itt várhatóan Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral fog találkozni - írja a Sky News.Ajánljuk még

























