Már hétfőtől forgalomkorlátozásokra kell készülni a fővárosi ünnepi előkészületek miatt
Már hétfőtől forgalomkorlátozások lesznek az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények előkészítő munkái miatt Budapesten. A közösségi közlekedést is érintő változásokról folyamatosan tájékoztatást ad a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).Leállnak a kisbenzinkutak augusztus 19–20. között
A Független Benzinkutak Szövetségéhez (FBSZ) tartozó és azt támogató benzinkutak a kialakult ellátási hiányok, bizonytalanságok és a ki nem fizetett anyagi támogatások miatt augusztus 19–20-án az üzemanyagkiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek – írta a 24.hu a szövetség pénteki közleményére hivatkozva.A német alkancellár elrendelte: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.Brutális facsonkítás Újpesten, a legnagyobb kánikulában
Brutális facsonkítás a József Attila utcában, Újpesten – adta hírül Facebook-bejegyzésében az Újpesti Hírek. Mint hozzáteszik, „a környékbeliek felháborodása és tiltakozása ellenére a legnagyobb kánikulában pusztította el az összes árnyékot adó lombsátrat a Déri Tibor momentumos polgármester által vezetett újpesti önkormányzat”.Georg Spöttle: Hát akkor (német köz)tévézzünk
Németországban, ha valaki vásárol egy tévékészüléket, azzal már kötelezi magát, hogy negyedévente befizet 55 euró sugárzási díjat az államnak. Persze nehogy azt higgyük, hogy ez a közel 200 fogható csatorna díja, de nem ám. Ezért a pénzért nézhetjük – már aki akarja – az ARD-t és a ZDF-et, a közmédiát, amely politikailag korrekt és halálunalmas. A héten végre kiderült, hogy hová vándorolnak a beszedett milliárdok.Az észt kormányfő szerint a vízumtilalom fogja legyőzni Oroszországot
Érzékeny pontra sikerült rátapintani azzal a felszólítással, hogy az EU állítsa le a turistavízumok kiadását az orosz állampolgároknak – jelentette ki az észt kormányfő pénteken, miután kormánya szigorította az orosz beutazókra vonatkozó szabályokat. Kaja Kallas közölte: a felvetést követő heves reakciók az orosz elit részéről arra utalnak, hogy ez hatékony szankciós eszköz. Az észt kormányfő a tallinni rádióban fejtette ki álláspontját.A román diszkriminációellenes tanács beidézné Orbán Viktort
Magyarország miniszterelnökét beidézik meghallgatásra az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), miután Alexandru Muraru, a kormánykoalíciós PNL parlamenti képviselője feljelentést tett ellene a Tusványoson elhangzott, rasszistának nevezett kijelentései miatt – írja a Főtér.ro.Jól halad a német tározók feltöltése orosz gázzal
Az orosz földgázszállítások erőteljes visszafogása ellenére megközelítette a szeptemberre előírt 75 százalékot a gáztározók töltöttsége Németországban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) pénteki adatai szerint.A brit hírszerzés szerint a krími robbanások meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát
A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím-félsziget katonai repülőterén a héten történt robbanások. Legalább nyolc repülőgép megsemmisült vagy megrongálódott – közölték.Gyurcsányéknál megint bérmálkoztak – A DK arra készül, hogy "visszaadja az emberek hitét" és hogy kormányozzon
Hálásak vagyunk Nektek azért, hogy ebben a hangzavarban észrevettétek: a Demokratikus Koalíció arra készül, hogy visszaadja az emberek hitét abban, hogy lehet hozzáértően és odafigyelve kormányozni – így kommentálta Gyurcsányné Dobrev Klára, hogy párja egyedüliként tudta növelni népszerűségét az ellenzéki pártok közül.A holland ING bank blokkolhatta az orosz tranzitdíj-átutalásokat Ukrajnának
Európai bank bonyolíthatja tovább a tranzitdíj-átutalásokat a Barátság-kőolajvezeték szállításai fejében, így elhárulhat az akadály a Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba irányuló orosz olajexport folytatása elől.Csóri Karácsonytól már az utcákat is elveszi a kormány – Legalábbis mára ezt írta a Facebookra
A kormány éjszakai rendeletben, mindenféle egyeztetés nélkül, a legelemibb tájékoztatási kötelezettséget is mellőzve terek után most utcákat vesz el a fővárostól – írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken, a Facebook-oldalán. A főpolgármester felháborodása azért is érthetetlen, mivel a döntés csak az ő válláról vesz le olyan terheket, amelyekkel egyre látványosabban képtelen megbirkózni.Magyar Levente: az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy háromezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken.Tudta, hogy már a pedofilokkal szemben is megértőnek kellene lennie? (videó!)
Egy szexuálterapeuta, aki bebörtönzött szexuális bűnözőkkel dolgozik, a közelmúltban a YouTube-ra feltöltött videójában „marginalizált” kisebbségként védte a pedofilokat, ami kritikát váltott ki, mivel a videóból készült részletek vírusként terjedtek a közösségi médiában.Jakab Péter azért nem adja vissza a mandátumát, mert azt nem a Jobbik, hanem a közös ellenzék listájáról szerezte
A Jobbikból távozó Jakab Péter nem fogja visszaadni a mandátumát; mint hangoztatja, továbbra is a nép pártján marad a parlamentben. Bár korábban élesen bírálta a Jobbikot miatta elhagyó párttársait, amiért nem adták vissza a mandátumukat és függetlenként ücsörögtek a továbbiakban az Országházban, magával kapcsolatban már elnézőbb. Azzal magyarázza ugyanis, hogy nem adja vissza a Jobbiknak a mandátumot, hogy azt nem a pártja színeiben, hanem az ellenzék listájáról szerezte. Mire nem jó ez az oda-vissza összefogás, nemde?Egererdő: a fakitermelésről szóló rendelet nem veszélyezteti az erdőket
A fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet nem veszélyezteti a magyar erdőállományt – jelentette ki a Mátrában, a Bükkben és a Borsodi-dombságban gazdálkodó Egererdő Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Júniusban közel másfélszeresére emelkedtek a háztartási energiaárak Ausztriában
Júniusban az osztrák háztartások 45 százalékkal fizettek többet az energiáért, mint egy évvel korábban. Az üzemanyag, a fűtőolaj és a gáz ára meredeken emelkedett, valamint a pellet és a tűzifa ára is nagyot drágult az osztrák energiaügynökség pénteken publikált adatai szerint.Ajánljuk még

























