Pesti Srácok

A német alkancellár elrendelte: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban

A német alkancellár elrendelte: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban – jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

A Zöldek politikusa egy szombati – a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelenő – interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint elmondta, hogy tovább szigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat. Így az eddig ismertetett – a többi között a magántulajdonban álló medencék fűtésének tilalmáról szóló – előírások mellett bevezetik a 19 Celsius-fokos felső határról szóló középületfűtési szabályt is. A készülő miniszteri rendelet azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani. A "munka világában" is több megtakarítás szükséges, de erről még tárgyalnak a munkaügyi minisztériummal és a szociális partnerekkel – tette hozzá Robert Habeck.

Az alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, hiszen Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával "gazdasági háborút" folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

A gazdasági minisztérium júliusban ismertette a készülő szabályozás alapelveit, amelyek szerint a közszféra mellett a vállalatoknál – üzemekben, irodákban – és a háztartásokban is csökkenteni kell az energiafogyasztást és javítani kell az energiahatékonyságot. Az ARD országos közszolgálati televízió pénteki összeállítása szerint Németországban nagyjából 186 ezer középületet üzemeltetnek. Az energia- és klímavédelmi politika területén a szövetségi kormány mellett működő független kutatóintézet, a Német Energiaügynökség (Deutsche Energie-Agentur) adatai szerint a zárt helyiségekben a hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a fűtésre szánt földgáz 6 százalékát lehet megtakarítani. A városi önkormányzatok szövetsége (Deutscher Städtetag) egy sor javaslatot terjesztett elő az üggyel kapcsolatban. Ajánlásai között szerepel az uszodák vízhőmérsékletének csökkentése, a melegvíz-szolgáltatás korlátozása a középületekben, és az is, hogy az iskolai tornatermek fűtését legfeljebb 15 Celsius-fokra, az osztálytermekét pedig legfeljebb 20 Celsius-fokra állítsák az október elejétől április végéig tartó fűtési szezonban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Getty Images/Omer Messinger

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.