Elnök helyett uralkodó lehet Putyinból
Az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) az elnöki tisztség átnevezésére irányuló törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek értelmében a jövőben az ország mindenkori vezetőjét − így Vlagyimir Putyint is − uralkodónak kellene nevezni.Hadházy Ákos kiakadt azon, hogy Karácsony Gergely és Navracsics Tibor az uniós pénzekről tárgyalt
A legőszintébben mondom, hogy nem tudom, mit várt Főpolgármester Úr ettől a találkozótól azon kívül, hogy legitimálja az egyik legmegalkuvóbb fideszes politikus pozícióját − írja közösségi oldalán a parlamentet kerülő Hadházy Ákos, aki azon borult ki, hogy Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért és területfejlesztésért felelős miniszter és Karácsony Gergely tárgyaltak.A gyermeket váró Donáth Anna és az egykor szülész-nőgyógyásznak készülő Cseh Katalin is megszavazta az Európai Parlament abortuszt támogató határozatát
Miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága törölte az abortuszt legalizáló törvényt, és visszaadta a tagállamoknak az abortuszszabályozás jogát, az Európai Parlament az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is rögzítené a művi terhességmegszakításhoz való jogot. A nagy többséggel elfogadott abortuszpárti javaslatot a várandóssága hetedik hónapjában lévő momentumos Donáth Anna és párttársa, a korábban az abortuszon nevetgélő Cseh Katalin is támogatta.Tordai Bence stikában építetett egy 150 milliós villát
Tordai Bence a hatóságokat megtévesztve, csaló módon építkezett: parasztháznak hazudja a vadonatúj épületet, amit Budapest egyik legnívósabb kerületében építetett − számolt be a Metropol. A kérdés a többi között az, hogy vajon a második kerület baloldali polgármestere segített-e Tordainak a csalásban.Eldőlhet ma a katások sorsa az Országgyűlésben
A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el ma az Országgyűlés, amely dönthet a 2023-as költségvetés főszámairól, valamint politikai nyilatkozatban utasíthatja el a Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlást.Kőkemény zsidózás csendült fel a Blahán (Videó!)
Hackertámadás érte a Blaha Lujza téri villamosmegálló egyik reklámtáblájának a hangszóróját, mivel a közlekedési információk helyett, masszív zsidózást hallhattak a villamossal oda érkezők. Az ismeretlen hang zsidó ügyészekről, volt rendőrfőkapitányról és Tomcatről is beszélt.Öngyilkos lett az egyik leggazdagabb magyar
A Somogy megyei agrárvállalkozó, Claessens Peter önkezével vetett véget életének a saját otthonában – értesült az mfor.hu. Halálhírét több, hozzá közel álló személy is megerősítette. Claessens Peter az otthonában végzett magával.Szeptember ötödikén megtudhatjuk, ki lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke
Várhatóan szeptember 5-én jelentik be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. A háborús helyzet és az előzetes elképzelések ellenére nem gyorsítják fel a választási folyamatot. Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette, hogy távozik a párt éléről. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.Novák Katalin a családpolitikáról és az üldözött keresztények megsegítéséről is beszélt Bolsonaróval
Az Ukrajna elleni háború, a Brazília és Magyarország közötti együttműködés, az üldözött keresztények megsegítése és a családpolitika is témája volt a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélésnek – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az eszmecserét követő hétfői sajtónyilatkozatában, Brazíliavárosban.Kuleba: az ukránoknak nincs szükségük Putyin állampolgárságára
Az ukrán állampolgároknak nincs szükségük Putyin állampolgárságára, és az erőszakos rákényszerítési kísérletek kudarcra vannak ítélve – szögezte le Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn. A tárcavezető arra reagált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendeletben kiterjesztette az orosz állampolgárság könnyített megszerzésének lehetőségét Ukrajna minden lakójára.Nem nyomoznak tovább a hatóságok Franciaországban a nemi erőszakkal megvádolt belügyminiszter ügyében
Franciaországban a hatóságok lezárták a nyomozást Gérald Darmanin belügyminiszter ellen, akit egy nő évekkel korábban nemi erőszakkal vádolt meg – közölte a dpa hírügynökség francia bírósági forrásokra hivatkozva hétfőn.Tusványos – A háború, a gazdasági válság, a jövőkép és a nemzetpolitika az idei szabadegyetem témái közt
A szomszédban dúló háború, a gazdasági válság, Európa és a térség jövőképe, valamint a magyar nemzetpolitika lesznek a székelyföldi Tusnádfürdőn július 19–24. között megrendezendő 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) meghatározó témakörei.Szijjártó: Magyarország nem tárgyal a gázembargóról
Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az Országházban. A tárcavezető Simicskó István (KDNP) napirend előtti felszólalására válaszolva kifejtette: az Európai Unió és az egész európai kontinens olyan kihívásokkal néz szembe egy időben, amelyek közül "egy is bőven sok lenne".Orbán Viktor nyitóbeszédet mond az amerikai CPAC konferencián
Augusztus 4-ére a texasi Dallasba hívták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy nyitóbeszédet tartson a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén, az amerikai CPAC-en.Miloš Zeman bocsánatot kért az izraeli elnöktől, amiért nem álltak ki mellettük az ENSZ-ben
Milos Zeman cseh államfő hétfőn Prágában bocsánatot kért Jichák Hercog izraeli államfőtől amiatt, hogy Csehország a közelmúltban nem csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek nyíltan elutasították az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy éve létrehozott bizottság Izraelt bíráló jelentését.„Kinőtték a panelt” – Kertes házba költözhetett Jakab Péter és kabinetfőnöke
Sajtóértesülések szerint Jakab Péter és állandó kísérője lecserélhette a "munkalakást" és egy kellemes, külvárosi kertes házba költözött. Az eset már csak azért is érdekes, mert így nem tudni, hogy ki és milyen jogon használja a bukott jobbikos politikus szolgálati lakását, tehát újra felmerül a trükközés gyanúja.Bunkerbe vonul az EU
Titkos bunker készül az Európai Unió vezetői számára. A létesítményre állítólag azért van szükség, hogy az orosz ügynökök ne hallgathassák le őket. A bunkerbe ezért csak olyanok léphetnek majd be, akik teljes biztonsági ellenőrzéseken estek át.Ajánljuk még

























