Merkel: az Európai Uniónak fenn kell tartania a párbeszédet Oroszországgal
Az Európai Uniónak fenn kell tartania a párbeszédet Oroszországgal a biztonságot, illetve az ukrajnai és a szíriai konfliktust jellemző nézeteltérések ellenére – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár Emmanuel Macron francia elnökkel közös sajtótájékoztatóján, pénteken, Berlinben.Gulyás: Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők
Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők, erőforrások és értékek – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Gárdonyban, ahol első alkalommal rendezik meg a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban részesülők találkozóját.Íme, itt vannak a pszichológusok válaszai arra, hogy miért kellett szigorítani a gyermekvédelmi törvényt
Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja a Hetek számára írt értekezést, amelyben kifejtették, miért volt indokolt a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Az LMBTQ-lobbi elfogadást hirdető narratívája mindenkivel szemben toleranciát hirdet, kivéve azokat, akik a legkisebb mértékben is vitatják a genderelméletet. Az elemzés rávilágít erre a furcsa kettős mércére, illetve arra is, hogy rajtunk áll, milyen világot hagyunk gyermekeinkre: egy univerzális értékeket elismerő társadalmat, annak minden tökéletlenségével együtt, vagy az eltorzított szeretet- és elfogadás-fogalom ingoványos talaján álló posztmodern világot, ahol mindent szabad, mindent el kell fogadni, csak azt nem, ha valaki mást gondol, mint amit az LMBTQ+ mozgalom képvisel.Dobrev majd megkérdezi Molnár Gyulát, hogy tényleg volt-e prostituált-ügye (Videó!)
Molnár Gyula állítólagos prostituált-ügyét elevenítette fel egy hölgy Dobrev Klára szigetszentmiklósi utcafórumán, a Gyurcsány feleségének szánt bizalmas információ közlésekor azonban bekapcsolva maradt a mikrofon – írta a Jövő TV. A DK miniszterelnök-jelöltje érezhetően nem vette szívesen a régóta sejtetett történet felelevenítését, de jelezte, hogy majd megkérdezi a Gyurcsány-párt parlamenti frakciójába törekvő volt MSZP-elnököt, hogy mi a helyzet az ügyben.A méhecskék mellett a barikák legelhetik Karácsony esőerdejévé Budapestet
Karácsony főtájépítésze juhokat legeltetne Budapesten. Méhlegelők, juhnyájak, mi jöhet még? – tette fel a kérdést a 888.hu. Ha a fővárosban tovább robog a haladó zöldpolitika, akkor hamarosan megismerkedhetünk a patkánypanziókkal és a kullancskempingekkel is.Tovább lassul a járvány és az oltakozás üteme Romániában
Tovább lassul a koronavírus-járvány terjedése Romániában, de az oltási kampány is egyre fékeződik: míg a múlt héten napi 17–18 ezerrel, ezen a héten már csak napi 12–13 ezerrel növekedett a beoltottak száma.Kásler: bizakodásra van okunk a járvánnyal szemben
Ha növelni tudjuk az átoltottságot és nem jelennek meg olyan vírusmutánsok, amelyek megkerülik az immunválaszt, akkor véglegesen megnyertük ezt a maratoni futást – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Zala megyei Nagypáliban. Kásler Miklós a koronavírus-járványról és a rákgyógyításról szóló rendezvényen – amelyen díszpolgári címet is átvett a település vezetőjétől – arról beszélt: senki nem tudja ma még, hogy mi lesz a koronavírussal.Brazíliában vizsgálat indult volt és jelenlegi kormánytagok ellen a járvány kezelése miatt
Brazíliában vizsgálat indult volt és jelenlegi kormánytagok ellen a koronavírus-járvány kezelése miatt – közölte Renan Calheiros, a szenátus vizsgálóbizottságának vezetője pénteken. A testület április végén alakult, hogy megvizsgálja Jair Bolsonaro elnöknek a koronavírus-járvány kezelése ügyében tett intézkedéseit és esetleges mulasztásait.A belga bíróság az oltóanyagok szerződés szerinti szállítására szólította fel az AstraZenecát
Az ügyben illetékes belga bíróság elsőfokú ítéletében arra szólította fel az AstraZeneca gyógyszergyártót, hogy koronavírus elleni vakcinájából 50 millió adagot juttasson el az Európai Unió 27 országának, három szakaszban szeptember végéig. Az ítéletet az Európai Bizottság mellett ugyanakkor az AstraZeneca is pozitívan fogadta, utalva arra, hogy az Európai Bizottság eredetileg nagyobb mennyiség leszállítását követelte.Románia a helyreállítási alapból építené meg az A3-as autópálya egyik szakaszát
Románia a járvány utáni helyreállítást szolgáló EU-s alapból szeretné finanszírozni az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Vaskapu közötti 42,3 kilométeres szakaszának a megépítését, és a Kolozsvár–Biharpüspöki vasútvonal felújítását – jelentette be Catalin Drula szállításügyi miniszter pénteken, amikor meglátogatta az A3-as autópálya Kolozs megyei építőtelepét.Környezettudatos beruházás Zalaegerszegen: szárazföldi lazacfarmot tervez a Zalmon Kft.
Világszínvonalú beruházás keretében szárazföldi lazacfarmot hozhat létre a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A magyar cég a csúcstechnológiával működő telepének építését a tervek szerint 2022 elején kezdheti meg. A régió első szárazföldi lazacfarmjának célja, hogy az európai lazacellátásban jelentkező egyre növekvő igényeket hatékony és felelősségteljes módon szolgálja ki, ezáltal változtatva az egyre kevésbé fenntartható tengeri lazactenyésztési gyakorlatokon.Dömötör Csaba: Soros György megint Magyarországot sértegeti
Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken, a Facebook-oldalán, azt is rögzítve: "végtelenül hamisan csengenek az ilyen sértegetések egy olyan dollármilliárdostól, aki nem fizet adót".Újbudán visszalépett az MSZP–Párbeszéd jelöltje a momentumos Orosz Anna javára
Visszalépett a momentumos Orosz Anna javára az MSZP–Párbeszéd jelöltje, Barabás Richárd Budapest 2. választókerületében, Újbudán – írja a Telex. Hozzátették, hogy Barabás 2014 óta képviselő Újbudán, másfél éve a kerület kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármestere, és a Párbeszéd szóvivője. A pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szavazókkal, érzelmileg és lelkileg is támogatni akarja Orosz Annát. Arra is kérte Oroszt, hogy a zöld- és lokális témákat is építse bele a kampányába.Szijjártó: ötvenhárom milliárd forintot fektet be a Lego Nyíregyházán (videó!)
A Lego állami támogatással ötvenhárom milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte, hogy a fejlesztés kétszázötven új munkahelyet hoz létre a nyírségi megyeszékhelyen, így azt a kormány 5,85 milliárd forinttal támogatja.Hűsítő szigeteket állítanak fel Karácsonyék
Idén nyáron is felállítják az extrém hőség ellen árnyékot nyújtó hűsítő szigeteket Budapesten – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.Gyurcsányék vakcinák ellen uszító szakértőjének zsebét jól kitömik a balos kerületek
Hatezer forintos órabér, több százezer forintos megbízások, kiapadhatatlannak tűnő lehetőségek – a baloldali vezetésű kerületek rengeteg pénzt adnak az oltásellenes megnyilvánulásairól ismertté vált Komáromi Zoltánnak – erről ír az Origo. Mint írják: tavaly év végén volt olyan időszak, amikor Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa csak a DK-s és momentumos polgármesterek jóvoltából milliós fizetést vihetett haza. Hozzáteszik: ez is azt igazolja, hogy a politikus-háziorvos anyagilag erősen függ a baloldaltól; feltehetően nem véletlenül hergelt ekkora dühvel a vakcinák ellen.Úgy tűnik, hogy segít a DK Soroksáron, de valójában Facebook-agitátorokat és trollokat toboroz
Már biztos sokaknak feltűnt, hogy a Gyurcsány-párthoz egy hangos, agresszív Facebook-csoport tartozik, akik sokszor álnéven, de sokszor tényleges profiljukon gerjesztik az indulatokat annak érdekében, hogy a DK álláspontját és politikusait megvédjék. Most viszont kiderült, hogy ezt nem feltétlenül ingyen, meggyőződésből teszik. Soroksáron ugyanis a DK egyik képviselője megkörnyékezett egy férfit azzal, hogy anyagilag segít neki, hogy a Duna egyik holtágát megtisztítsa, ám a pénzért cserébe – amiről szerződés is született – feltételeket szabott. Számon kérte például az önkéntest azért, hogy miért nem az ő pártjának posztjait lájkolja, és azért is, mert bizonyos bejegyzéseket, amiket a képviselő a holtágról feltöltött, törölt.Ajánljuk még

























