Magyar nap a BL-ben: Gulácsiék Oroszországban győztek, Szoboszlaiék Nápolyban harcoltak ki döntetlent
Két magyar érdekeltségű csapat is pályára lépett kedden a Bajnokok Ligájában. Bár Orbán Willi sérült, így csak Gulácsi Péter szerepelt a mieink közül a Leipzigben, ő ezúttal is megtette a magáét. A magyar válogatott kapusa remekül védett, csapata 2–0-ra nyert a Zenyit otthonában, így a német együttes a továbbjutás kapujában áll. Szoboszlai Dominik Nápolyban lépett pályára a Salzburg kezdőjében, és végig harcosan, pontosan, sokat futva játszott. Egész csapata jól teljesített, így 1–1-es döntetlent ért el annak a Napolinak az otthonában, amely ott a címvédő Liverpoolt is legyőzte. A nap meccsét a Chelsea és az Ajax játszotta, a vége 4–4 lett.Donald Tusk nem indul a jövő évi lengyelországi elnökválasztáson
Donald Tusk nem indul az államfői tisztségért a jövő évi választáson Lengyelországban – ezt ő maga jelentette be kedden este, Brüsszelben.Őrjöngött egy utas a Tenerifére tartó repülőn, lekötözték a stewardessek
A spanyol rendőrök vitték el leszállás után azt az utast, aki őrjöngött és ordibált a Wizz Air Budapestről Tenerifébe tartó járatán – írja a 24.hu.Ládában rejtőző migránsokat mentettek meg a biztos haláltól a horvát rendőrök
A horvát hatóságok egy közúti ellenőrzés során, a kelet-horvátországi Vukovár-Szerém megyében kilenc migránsra bukkantak egy lezárt ládában egy lengyel rendszámú teherautóban, amelyet egy ukrán sofőr vezetett – közölte a helyi rendőrség kedden.Cser-Palkovics kiakadt a Fővárosi Közgyűlésre a Szent István-szobor miatt, nem is hagyja annyiban
Székesfehérvár fideszes polgármestere kezdeményezni fogja, hogy amíg az új fővárosi vezetés nem talál méltó helyet Szent István szobrának, addig augusztus 20-án a központi megemlékezéseket az államalapító király városaiban, évente váltva Esztergomban és Székesfehérváron rendezzék meg.A Fővárosi Közgyűlés nyomokban Gyurcsány-minisztereket tartalmaz – itt vannak a nevek és a mai döntések!
Felfüggesztik a Szent István-szobor elhelyezési munkálatait a XIII. kerületi Szent István parkban – döntött a Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a keddi alakuló ülésén, ahol a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítését is megvitatták. Az újonnan alakult testület megtiltotta a túlóratörvény alkalmazását a fővárosi önkormányzat cégeinél, továbbá elkötelezte magát arra is, hogy a döntések meghozatala során elsőbbséget élveznek az éghajlatváltozás elleni fellépés szempontjai. A testület határozatban mondta ki: nem ért egyet azon beruházások megvalósításával a Liget Budapest Projekt keretében, amelyek kivitelezése érdemben még nem kezdődött el. Ezeken kívül Karácsony Gergely javaslatára megállapították, hogy klímavészhelyzet van. A bizottsági tagok között pedig két régi "nagyágyú" is felbukkant: Draskovics Tibor és Havas Szófia is pozícióhoz jutott a Fővárosi Közgyűlésben.Menczer Tamás úgy helyretette a jobbikos képviselőt, hogy azt Önnek is látnia kell! (videó!)
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár töltötte fel oldalára azt a videót, ami a mai parlamenti ülésen készült. Ebben a jobbikos Brenner Koloman próbálkozott felszólalással: a képviselő az értelmetlen mondatszerkezetekkel tarkított expozéban a kormány és a migráció kapcsolatáról fogalmazott meg néhány gondolatot. Menczer Tamás pedig nem fukarkodott viszontválaszában emlékeztetni a jobbikos képviselőt arra, hogy az a fajta viselkedés, amit az ellenzéki párt produkál, még hozzájuk is méltatlan. Hozzátette: "a magyar embereknek elég bölcsessége van ahhoz, hogy eldöntsék, kit válasszanak, a Jobbikot éppen ezért nem is választják".A francia kormány kvótarendszerrel szabályozná a gazdasági bevándorlást
Muriel Pénicaud francia munkaügyi miniszter kedden megerősítette, hogy jövő nyártól évente meghatározandó kvótarendszerrel tervezi a kormány szabályozni a gazdasági bevándorlást.Most éppen befüvezve és beamfetaminozva kapták el vezetés közben a zuglói kokainos gázolót
Ismét kábítószer hatása alatt vezetett az a nő, aki korábban öt és fél évet kapott, mert bedrogozva halálra gázolt egy idős férfit – értesült a 24.hu. A lap úgy tudja, hogy az egyébként lakhelyelhagyási tilalom alatt álló T. Klára Petrát egy közúti ellenőrzés során kapták el a rendőrök Zuglóban, a nála elvégzett gyorsteszt pedig marihuána és amfetamin használatát mutatta ki. Amennyiben a végleges szakértői vélemény is megerősíti a gyorsteszt eredményét, ismét letartóztatásba helyezhetik a nőt.Itt van, hol lehet ideiglenes forgalomkorlátozásra számítani Erdogan látogatása miatt
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban keddtől csütörtök éjfélig Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Babiš: Nagyobb beleszólást követelünk a kohéziós pénzek felhasználásáról szóló döntéseknél
Az Európai Unió kohéziós politikája folytatásának fontosságára hívja fel a figyelmet az a közös nyilatkozat, amelyet keddi, prágai csúcstalálkozóján fogadott el 17 keleti és déli uniós tagállam képviselője. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte a csúcstalálkozón.Liberális Demokraták: Megállítjuk a Brexitet
A brit Liberális Demokraták kormányra kerülve leállítják a Brexitet, és az ebből eredő több tízmilliárd font többletjövedelmet a közszolgáltatások fejlesztésére fordítják – mondta Jo Swinson, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti erő vezetője és miniszterelnök-jelöltje a párt keddi, londoni kampánynyitó nagygyűlésén.Sajtóklub: Miért is gyászolunk november 4-én?
Bayer Zsolt és vendégei a Sajtóklubban személyes történetek segítségével idézték fel, mit jelenthetett november 4-e az 1956-ban harcoló pesti srácoknak, és arról is beszéltek, mit jelenthet ez a dátum a ma élőknek.A szocialisták már bejelentették, hogy ők az "új többség" legnagyobb ereje Budapesten
Az MSZP-nek lesz a legnagyobb képviselőcsoportja a Fővárosi Közgyűlésben – közölte Horváth Csaba zuglói polgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülését megelőző sajtótájékoztatón. A szocialista politikus bemutatta az "új többség" legnagyobb erejének csapatát, és örömmel tudatta, hogy főpolgármester-helyettesi pozíciót is kaptak: Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes lesz. Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely a korábbi három helyett öt főpolgármester-helyettessel fog dolgozni, akik fejenként több, mint 1,3 millió forintot kapnak majd havonta, hozzá hivatali autót és hivatali mobilt internettel.Jön az influenzajárvány, jövő héttől elérhető az oltóanyag
Jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag; a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető – közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten.Karácsony tíz pontja – nyitott és kulturálisan sokszínű lesz az új főpolgármester Budapestje
Karácsony Gergely főpolgármester tíz, Budapest elkövetkező öt évét meghatározó alapértéket határozott meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén. Azt is mondta, hogy ezekhez az alapértékekhez foggal-körömmel ragaszkodni fog. Összefoglalva Karácsony tíz pontját, elmondható, hogy az új főpolgármester Budapestje egy olyan nyitott és kulturálisan sokszínű főváros lesz, amelyben mindenki egyenlő, nincsenek hajléktalanok, mert mindenkinek joga van a lakhatáshoz, csínján bánnak a fejlesztésekkel, mert óvni kell az épített és természeti örökséget, gombamódra nőnek ki a klímaerdők és mindenki biciklivel jár.Hivatali visszaélés miatt vádat emeltek Demeter Márta ellen
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – közölte a vádhatóság. Az ügyészség által idézett vádirat szerint a képviselő törvényi kötelezettségét megszegve nem nyilvános adatokat adott ki, amikor a Magyar Honvédségtől szerzett információkat a közösségi oldalán kiposztolta. Az LMP társelnöke egyelőre nem tett vallomást. Tettét a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, de ha beismerő vallomást tesz, az ügyészség csak pénzbüntetés kiszabását fogja indítványozni – derül ki a közleményből.Ajánljuk még

























