Kásler: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátásban részt vevő fogorvosok
Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi százharmincezer forint helyett havonta háromszáznyolcvanezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.Jól vannak a debreceni négyes ikrek
Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni női klinikán csütörtök este született négyes ikrek – számoltak be az orvosok és a szülők hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú – Panna, Anita, Anna és Richárd – 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.Van mit javítani – Olvasóink véleménye a csalódást keltő választási eredményekről
Két hét telt el a választás óta, amelynek eredménye utáni csalódottságból lassan felocsúdnak a jobboldali szavazók. Mindenütt folyamatos beszédtéma az okok boncolgatása, hogy vajon miért és hogyan sikerült az ellenzéki jelölteknek felülkerekedniük olyan helyeken, ahol a kormánypárti polgármester elmúlt ciklusának eredményei magukért beszélnek. Talán túlságosan elbízta magát a Fidesz-KDNP, nem jól kommunikálta a Borkai-ügyet, nem találta az ellenzéki összefogás ellenszerét? Olvasóink számtalan levélben és kommentben írták le nekünk a véleményüket. Szinte minden véleményben közös az a megállapítás: van min változtatni a jobboldalon, és ehhez nagyon sürgősen hozzá is kell látni. Minden hozzászólást sajnos nem tudunk közölni, de arra biztatunk mindenkit, hogy mondja el, hogyan látja a történteket, akár itt, ennek a cikknek a végén.Brexit – A huszonhetek jóváhagyták az újabb brit halasztási kérelmet
Az Európai Unió huszonhét tagállama jóváhagyta a Brexittel kapcsolatos brit halasztási kérelmet hétfőn – jelentette be az Európai Tanács elnöke a Twitteren. Donald Tusk közölte: 2020. január 31-ig elhalasztják az Egyesült Királyság kiválását az Európai Unióból.Kilépett az MSZP-ből Botka László (frissítve)
Szakított az MSZP-vel Botka László, Szeged polgármestere. A párt egykori miniszterelnök-jelöltje a kilépéséről szóló nyilatkozatát hétfőn küldte meg az MSZP helyi szervezetének. Botka azt mondta, döntését már két éve meghozta, de várt a lépésével, mert az idei két választási kampányban nem akarta személyes ügyeivel tematizálni a közbeszédet.Pár nap alatt elfogyott az összes jegy, telt házzal debütál a Puskás Aréna
Napok alatt megtelt a Puskás Aréna – írja az MLSZ.hu, amely szerint pár nap alatt elfogyott az összes jegy az Uruguay elleni, november 15-ei nyitómeccsre. Az új stadionban este hétkor kezd a nemzeti csapat, amely elbúcsúztatja Gera Zoltánt is. Az uruguayiak várhatóan a legerősebb keretükkel, mások mellett a barcelonai Suárezzel érkeznek.Nagyot nyertek Umbriában Salviniék
Fél évszázad baloldali kormányzás után Salvini jobboldali pártja nyerte az umbriai helyhatósági választásokat. A Liga által indított Donatella Tesei, akit az Olasz Testvérek és Berlusconi pártja is támogatott, a szavazatok 57.5 százalékát szerezte meg a vasárnapi választáson. Vincenzo Bianconira, a két kormányzó párt, az Öt Csillag Mozgalom és a PD jelöltjére mindössze harminchét százalék szavazott. Salvini a győzelem hírére úgy nyilatkozott: ma éjjel történelmet írunk.Orbánt méltatja a konzervatív amerikai sajtó
A Breitbart amerikai konzervatív hír- és véleményportál beszámolója szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök megfogadta, hogy Magyarország erőt fog alkalmazni déli határának megóvására a bevándorlók hullámaitól, amennyiben Törökország veszélyezteti azt 3,6 millió ember Európába irányításával. Orbántól idézi a cikk a figyelmeztetést, hogy erőt fognak alkalmazni szükség esetén és a szerb–magyar határon. Senkinek nem kívánom, hogy ezt kelljen igénybe vennünk – jelentette ki Orbán Viktor a sajtó képviselői előtt. Orbán Viktornak a közszolgálati médiában elhangzott kijelentéséről beszámolt Amerika vezető konzervatív hírcsatornája, a Fox News is, amely emlékeztet: a 2015-ös migrációs válság tetőzésekor migránsok és menekültek százezrei érkeztek Európába a balkáni útvonalon. A migrációs hullámok élvonalába kerülő Magyarország szigorú határellenőrzést vetetett be, és egy kerítést is épített a határán.Többet ér a magyarországi átlagfizetés a romániainál
Az Eurostat hivatalos adatai szerint a vásárlóerő-paritáson számított magyarországi bruttó átlagkereset a harmadik helyen állt az előző évben a V4-ek között. A visegrádi csoporton belül a magyar adat jobb lett a szlováknál, a térségen kívüli Románia eredményét ugyancsak megelőzte – írta a Világgazdaság hétfői száma.Kocsis Máté: Véget ért az a kor, amikor szótlanul, tettek nélkül tűrjük a gyalázkodásokat
A Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Bayer Zsolt vendége. "Hétfőn volt szerencséd – már ha ezt szerencsének lehet nevezni – testközelből végigélvezni a nyitó ülésszakot, illetve mindazt, ami ott történt. Provokatív lesz az első kérdésem: hogy lehet ezt kibírni úgy, hogy az ember nem ragadtatja el magát, mondjuk akár a fizikai erőszakig – ezt nem tréfából kérdezem, hanem halálosan komolyan. Isteni szerencse, hogy én nagy vagyok parlamenti képviselő, valószínűleg nekem nem menne" – vetette fel a beszélgetés első témáját Bayer Zsolt műsorvezető, utalva Hadházy Ákos minősíthetetlen viselkedésére a parlamentben.Elindult a szerb-magyar földgáz határkeresztező vezeték aukciós feltételeinek kialakítása
Október 16-án az FGSZ Zrt. elindította a szerb-magyar határpont megvalósítását előkészítő kapacitás allokációs eljárás regisztrációs folyamatát. Az allokációs folyamatról az FGSZ Zrt. honlapján lehet tájékozódni.Tovább erősödik a baloldal médiatúlsúlya
A kormánypártok bevándorlástematikáját akarják majd kiszorítani a klímaideológiával azok a lapok, amelyeket a baloldali ellenzék vesz át, illetve hoz létre – jósolta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán. Az elemzőt többek között a Lokál nevű lap ellehetetlenítéséről és a Pesti Hírlap elindításáról is kérdezte a napilap. Utóbbi főszerkesztői posztjára az MSZP egykori kommunikációs igazgatója bizonyult a legalkalmasabbnak.Csúnyán kikapott Merkel pártja a törvényhozási választáson Türingiában
Jelentős előnnyel a legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) nyerte meg a németországi Türingia tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag) választást. A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.Máris beindult a baloldali kisgömböc – Az MSZP és a DK rávetette magát a kerületi kasszákra
Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az ellenzéki érdekszövetségből azonnal kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot városházi pozíciókhoz juttatta. Zuglóban Horváth Csaba MSZP-s polgármester az önkormányzat hétfői alakuló ülését kihasználva számos döntési jogkört vonna magához, csökkentve az átláthatóságot és növelve a korrupció lehetőségét.Elismerte választási vereségét Mauricio Macri argentin elnök
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez.Horrorbaleset az M5-ös autópályán, heten égtek halálra a kigyulladt autókban
Hét ember meghalt, amikor egy kamion összeütközött két személyautóval az M5-ös autópályán, Kistelek közelében, hétfőre virradóra – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Feloldja a rendkívüli állapotot a chilei elnök
Sebastián Pinera chilei elnök helyi idő szerint hétfő hajnaltól feloldja a fővárosban, illetve az ország egyes térségeiben bevezetett rendkívüli állapotot, miután sikerült rendezni a helyzetet a dél-amerikai országban, ahol zavargások és tiltakozó akciók voltak a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben.Ajánljuk még

























