Pesti Srácok

Tovább erősödik a baloldal médiatúlsúlya

null

A kormánypártok bevándorlástematikáját akarják majd kiszorítani a klímaideológiával azok a lapok, amelyeket a baloldali ellenzék vesz át, illetve hoz létre – jósolta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán. Az elemzőt többek között a Lokál nevű lap ellehetetlenítéséről és a Pesti Hírlap elindításáról is kérdezte a napilap. Utóbbi főszerkesztői posztjára az MSZP egykori kommunikációs igazgatója bizonyult a legalkalmasabbnak.

A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat arra készül, hogy megakadályozza, de legalábbis korlátozza az ingyenes Lokál című újság terjesztését Budapesten. A frissen megválasztott főpolgármester a BKV és a Lokál közötti szerződés felbontásáról beszélt korábban.

– jelentette ki a Párbeszéd politikusa az Indexnek, hozzátéve, hogy amilyen mértékben csak lehet, meg fogják akadályozni a közterületen való osztogatást.

PestiSracok facebook image

– mondta Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

A Lokál ugyanakkor továbbra is jelen lesz a fővárosban. A BKV az Indexnek küldött válaszából ugyanis kiderül, hogy a lapot a hév és a Volánbusz megállóiban továbbra is osztogathatják. A Lokál helyettesítésére már több ötlet is született, az egyik a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Nyomtass te is! Mozgalom szervezésé­ben: eszerint egy országos pénzalapot hoznának létre, amely támogatja, hogy minden megyeszékhelyen működjön egy, a helyi hatalomtól is független hírportál – írta a témában a Media1. A másik ötlet pedig az újonnan induló Pesti Hírlap lehet, amelynek főszerkesztője Kerényi György lenne, aki korábban a Vs.hu főszerkesztője volt, majd Botka László miniszterelnök-jelöltsége alatt az MSZP kommunikációs igazgatói posztját is betöltötte. Botka bukása után Kerényi követte őt Szegedre is. Hírek szerint az újságot Budapest harmincnégy helyszínén nyolcvanhat rikkancs osztogatná, a terjesztéssel és a lapkészítéssel már csak a fővárosi önkormányzat jóváhagyását kell megvárni, amely bizonyára nem fog sokáig késlekedni. A lap várhatóan már novemberben elkezdi működését, ám a legkésőbbi időpont január – nyilatkozta Kerényi a Media1-nek, vagyis a főszerkesztő már biztosra veszi a lap indulását. A Pesti Hírlap védjegy-regisztrációját március 22-én kezdte el a Schwartz Capital Group, amelynek vezetője és tulajdonosa Milkovics Pál. Az üzletember korábban a Magyar Nemzetet is meg akarta vásárolni Simicska Lajostól a 2018-as országgyűlési választások után, Simicska azonban nem rea­gált az ajánlatára. Milkovics tulajdonosa a csehországi S&P Broadcasting tévétársaságnak is, amely főleg könnyed tartalmak előállításával, így gasztronómiával, valamint kutyás, macskás és főzős tévécsatornák működtetésével foglalkozik (Vau TV és Nyamm TV). Ezek bevezetését Magyarországon is tervezi. Az Index említett cikkére Milkovics Pál is reagált; közleményében azt írta: az induláshoz készülődő Pesti Hírlap rikkancsok általi, budapesti terjesztéséhez még az előző fővárosi vezetéshez nyújtott be területfoglalási kérelmet.

– olvasható az üzletember közleményében.

Más politikai szereplők is jelezték igényüket arra, hogy saját médiát szeretnének felépíteni. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke úgy fogalmazott október 23-i beszédében: a városi és kerületi lapokból alternatív médiát fognak építeni, hogy minden emberhez eljussanak a valódi, független hírek. Kiszelly Zoltán szerint az ellenzéki média várhatóan átveszi a nyugati klímaideológiát, amely alkalmas a fia­talok megszólítására és minden más üzenet felülírására.

– fogalmazott a politológus. Kiszelly Zoltán kifejtette: a választási eredmények tükrében erre lesz is lehetőségük, hiszen országszerte hétszázmilliárd forintnyi költségvetési forrás fölött diszponálnak, Budapesten nagyjából kétszázhatvanmilliárd forint sorsáról dönthetnek, a pénz egy részéből pedig propagandasajtót hoznak létre. Az elemző a Magyar Nemzetnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a kormánypártok bevándorlástematikáját akarják majd kiszorítani a klímaideológiával. Ezzel újra erősödik a baloldali médiatúlsúly, amely sosem múlt el nyomtalanul, és amely eddig leginkább az on­line sajtó esetében érvényesült.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.