médiapiac
Századvég: élmezőnyben az Origo, feljövőben a Pesti TV, jól teljesít a PestiSrácok.hu a médiapiacon
Megkerülhetetlen tényező lett a médiapiacon a Pesti TV, szeptemberben indított csatornánk műsorait hetente csaknem másfélmillióan nézik, és nincs okunk panaszra a PestiSrácok.hu esetében sem, portálunk a felnőtt közönség tizenhét százalékát éri el hetente a hírpiacon – derült ki a Századvég csütörtökön közzétett elemzéséből.Új tulajdonosa van a Médiapiacnak
A kéthavonta megjelenő újságot Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg. Boros Bánk Levente politológust egyértelműen a jobboldalhoz sorolja eddigi közéleti tevékenysége, mégis egy független, szakmai lapot szeretne a megújult Médiapiacból – tudta meg a Magyar Nemzet.Tovább erősödik a baloldal médiatúlsúlya
A kormánypártok bevándorlástematikáját akarják majd kiszorítani a klímaideológiával azok a lapok, amelyeket a baloldali ellenzék vesz át, illetve hoz létre – jósolta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán. Az elemzőt többek között a Lokál nevű lap ellehetetlenítéséről és a Pesti Hírlap elindításáról is kérdezte a napilap. Utóbbi főszerkesztői posztjára az MSZP egykori kommunikációs igazgatója bizonyult a legalkalmasabbnak.Kovács Zoltán visszautasította a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat
Visszautasította a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat az EUObserveren kedden közzétett írásában, amellyel a brüsszeli hírportál korábbi cikkére reagált, és hangsúlyozta: a magyarországi sajtó jóval színesebb annál, mint amilyennek abban beállították.Példányszámok és hazugságok – Így próbál tőkét kovácsolni saját sikertelenségéből a balliberális sajtó
A számszerű tényekkel igyekezett szembesíteni azokat a túlbuzgó balliberális sajtómunkásokat hétfőn közzétett publicisztikájában a baranyai Bama.hu, akik évek óta lázasan igyekeznek bizonyítani, alátámasztani azt a köreikben tényként elfogadott, amúgy alaptalan állítást, hogy a megyei napilapok azon részének példányszáma meredeken zuhan, amelyek egykor Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerültek. A Pauska Zsolt szerző által összegyűjtött adatokból kiderült, hogy a fenti állításnak épp az ellenkezője az igaz, vagyis a Mediaworks termékei lényegesen jobb helyzetben vannak, mint a keményvonalas baloldali orgánumok, amelyek példányszáma, ezzel pedig nyilvánvalóan a befolyásoló erejük is valóban komoly mértékben csökkent.Pavel Stanchev a TV2-csoport új vezérigazgatója
Pavel Stanchevet nevezte ki a TV2 Média Csoport Zrt. vezérigazgatójává Vaszily Miklós, az igazgatóság elnöke. A társaság szerdán az MTI-vel közölte: a csaknem három évtizedes televíziós és médiatapasztalattal rendelkező bolgár-francia szakember május 15-ével veszi át a csatorna operatív irányítását.Megszűnik a Zoom.hu
A mai nappal megszünteti a Zoom.hu nevű hírportál működését az eddigi üzemeltető, a Strat-Pol Kft. – olvasható a lap pénteken délután kiadott közleményében. A cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média- és a tájékoztatási piac területéről kivonul.A Liberálisok független pénzügyi alap létrehozásával segítenék a sajtót
A Liberálisok egy független pénzügyi alap létrehozását javasolják, amely a bajba jutott független sajtó fennmaradását szolgálná – írják a Liberálisok közleményükben. Véleményük szerint a hírhedten baloldali szimpátiájú reklámpiac ellenére a kormánypárt szüntette meg a szabad versenyt. Simicska Lajos szerepét a Magyar Nemzet és a Heti Válasz tönkretételében, természetesen továbbra is elhallgatják.Ajánljuk még