Pesti Srácok

A Liberálisok független pénzügyi alap létrehozásával segítenék a sajtót

null

A Liberálisok egy független pénzügyi alap létrehozását javasolják, amely a bajba jutott független sajtó fennmaradását szolgálná – írják a Liberálisok közleményükben. Véleményük szerint a hírhedten baloldali szimpátiájú reklámpiac ellenére a kormánypárt szüntette meg a szabad versenyt. Simicska Lajos szerepét a Magyar Nemzet és a Heti Válasz tönkretételében, természetesen továbbra is elhallgatják.

Hangsúlyozzák, véleményük szerint tarthatatlan, amit a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta tesz a magyar sajtóval. Úgy vélik, miközben a kormánypárt a saját képére formálta a magyar sajtót, megszüntették a szabad versenyt a piacon. A kormánylapokat közpénzből tömték ki, piaci alapon pedig lehetetlenné vált kormánykritikus sajtót működtetni.

-írják.

PestiSracok facebook image

A közleményben hangsúlyozzák, a Liberálisok az említett pár sajtóorgánumon szeretne segíteni, ezért egy olyan független, nem párt, és nem kormányzati alapú kuratórium létrehozását javasolják, amely lehetővé tenné a szabad piac érvényesülését, és vállalkozóknak, befektetőknek adna lehetőséget a sajtótermékek támogatására. Szabad pályáztatás útján, teljesítmény alapú rendszeren belül döntetnék el független szakértők, hogy a társadalom objektív tájékoztatásával melyik sajtótermék szolgált rá az állam és az adófizetők támogatására.

-fogalmaznak.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.