Pesti Srácok

Tóth Bertalan és az MSZP keblére ölelte a Jobbikot a Fidesz ellen (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 augusztus 23.
Az MSZP felkészült a szombaton induló önkormányzati választási kampányra, megvan a fideszes kiskirályok legyőzésének receptje – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan közölte: a fővárosban, a megyei jogú városokban, a 10 ezer fő feletti településeken, ahol lehetett, létrejött az ellenzéki együttműködés. Úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok nem egymással fognak küzdeni, hanem mindenhol azért, hogy a helyi fideszes kiskirályokat leváltsák. A PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint hány győzelemre számítanak a választásokon, a szocialisták elnöke ködösített, számszerűsíteni nem kívánta válaszát.

Ungváry Rudolf szerint jelenleg aljasabb rendszerben élünk, mint a nyilasuralom alatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Interjút készített a 24.hu Ungváry Rudolffal, aki szélsőséges és uszító gondolatokat osztott meg a kérdezőkkel. A jelenlegi rendszer aljasabb, mint a nyilasuralom volt – véli a provokatív állításoktól sosem visszariadó Ungváry Rudolf, aki szomorúan veszi tudomásul, hogy egyedül maradt véleményével. Pedig szerinte nyilvánvaló, hogy a tömegdemokrácia szükségszerűen fordul át egy idő után diktatúrába, csak manapság a fasizmus is demokráciának álcázza magát.

A brit és a német kormányfő, valamint a francia államfő aggodalmát fejezte ki a brazíliai erdőtüzek miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt, és sürgették, hogy az ügy kerüljön napirendre a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7-csoport hétvégi csúcstalálkozóján, Franciaországban.

Választási győzelme esetén kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat az Osztrák Néppárt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat Ausztriában az Osztrák Néppárt (ÖVP) – értesült a helyi sajtó pénteken. A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását.

Kövér: Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken, Pápán, az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.

Kormányinfó – Gulyás Gergely: Újabb juttatások a nyugdíjasoknak és a közfoglalkoztatottaknak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Három részletben kilencezer forintos forintos rezsiutalványt kapnak a magyar nyugdíjasok; az eddigieken felül juttatott kedvezményre a gazdaság kiváló teljesítménye ad lehetőséget – jelentette be a pénteki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy Andy Vajna halála után Káel Csabát nevezi ki a Magyar Nemzeti Filmalap élére a kormány. Szeptembertől az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyett az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyeli a felsőoktatást, de ez az újabb államtitkárok kinevezésén kívül nem jár különösebb átszervezéssel. A kancelláriaminiszter szerint a kormányhivatalokban rendeződött a munkaerőhiány miatt kialakult helyzet. Gulyás kiemelte: Donald Trump, illetve Angela Merkel után várhatóan még az idén Vlagyimir Putyinnal is tárgyalni fog Orbán Viktor kormányfő. A tárcavezető beszélt arról is, hogy a közmunkaprogram tapasztalatai biztatóak, egyre többen kerülnek át az elsődleges munkaerő-piacra, a közfoglalkoztatottak egy része pedig egyszeri pénzjuttatásban részesül hamarosan. Bár az ellenzék valamiért epedve vár egy kormányátalakításra, ilyen kérdés nincs napirenden.

Elindul Botkával szemben a polgármesterségért a szegedi ellenzéki összefogásból kihagyott szocialista

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 23.
Független önkormányzati képviselőjelöltként és független polgármester-jelöltként is indul az őszi önkormányzati választáson Szegeden Botka László korábbi szövetségese, Lauer István, Kiskundorozsma MSZP-s önkormányzati képviselője. Az egyébként szocialista politikus ezt maga jelentette be, miután az Összefogás Szegedért húsz jelöltjéből kimaradt – írja a Szegedma.hu.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.