Pesti Srácok

Ungváry Rudolf szerint jelenleg aljasabb rendszerben élünk, mint a nyilasuralom alatt

null

Interjút készített a 24.hu Ungváry Rudolffal, aki szélsőséges és uszító gondolatokat osztott meg a kérdezőkkel. A jelenlegi rendszer aljasabb, mint a nyilasuralom volt – véli a provokatív állításoktól sosem visszariadó Ungváry Rudolf, aki szomorúan veszi tudomásul, hogy egyedül maradt véleményével. Pedig szerinte nyilvánvaló, hogy a tömegdemokrácia szükségszerűen fordul át egy idő után diktatúrába, csak manapság a fasizmus is demokráciának álcázza magát.

Ungváry szerint olyan rendszerben élünk, melynek aljassága felülmúlja a nyilasok uralmát is. Az író történelmi tudása és erkölcsi alapvetése gyorsan megbicsaklik már az első gondolatoknál, hiszen provokáció ide vagy oda, aki megérte a nyilasuralmat, az nem merészel vele ilyen kontextusban példálózni. Ungváry megtette. Az író ugyanis így gondolja:

Az interjú második felében a kérdező ismét szóba hozta a nyilas párhuzamot; úgy látszik, neki is túlzás volt. Ungváry válasza azonban a következő volt:

PestiSracok facebook image

Majd izgalmas fordulatokkal folytatja:

Aki a teljes kínlódásra és hagymázas gyalázkodásra kíváncsi, a teljes interjút elolvashatja ITT.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.