Megdőlni látszik a vesztegetés vádja a tábornokperben
Pszichés betegség miatt csak korlátozottan volt beszámítható O. János, a tábornokper néven elhíresült vesztegetési ügy kulcsfigurája, ezzel meginoghat a vallomásán alapuló vád - írta pénteki számában a Magyar Idők.Orbán telefonon beszélt Trumppal, aki nagyra tartja Magyarországot
Telefonon beszélt az Egyesült Államok megválasztott elnökével, Donald Trumppal Orbán Viktor. A miniszterelnök a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, hogy komoly remény mutatkozik arra, hogy rendeződhet Magyarország viszonya Amerikával.Az osztrák külügyminiszter szerint mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal
Mindig jó volt az együttműködés Magyarországgal, elsősorban Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hiszen a cél közös, az európai külső határok védelme és a menekültek létszámának csökkentése - hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter.Tíz év fegyházra ítéltek egy kiskorúakat molesztáló férfit
Tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2012 és 2014 között különféle szexuális cselekményekre bírt rá kiskorú lányokat.Oroszország egy év alatt nagy sikereket ért el Szíriában
Oroszország a szíriai beavatkozásával egy év alatt elérte azt, amiről a Washington vezette koalíció csak álmodhat - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.A politika is kihátrál Gyárfás mögül
Aláírták az átdolgozott kolumbiai békemegállapodást
Bogotában csütörtökön aláírták a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet átdolgozott békemegállapodását, alig két hónappal az után, hogy a lakosság népszavazáson elutasította az egyezmény első változatát.Az EU-tagállamok vezetői fel kell emeljék hangjukat az EP-állásfoglalás ellen a törökök szerint
Az EU-tagállamok vezetői fel kell emeljék hangjukat az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalása ellen, amelyben a testület Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel - hangsúlyozta Binali Yildirim török miniszterelnök csütörtökön Ankarában.A családok állnak a kormány munkájának középpontjában
Az idei a béremelések éve volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felügyelt ágazatokban, ez a program jövőre is folytatódik - mondta el Balog Zoltán miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Kulturális bizottságának csütörtöki ülésén.Putyin konstruktív párbeszédre számít az ENSZ megválasztott főtitkárával
Oroszország támogatja az ENSZ szerepének növelését és konstruktív párbeszédre számít az új főtitkárral - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta António Guterrest, a világszervezet adminisztrációjának megválasztott vezetőjét.A francia hatóságok 2500 euróra emelik az önként hazatérő migránsoknak járó segélyt
A francia bevándorlási és integrációs hivatal 2500 euróval (775 ezer forinttal) támogatja azokat a migránsokat, akik önként elhagyják Franciaországot és hazatérnek a származási országukba - adta hírül a France2 közszolgálati televízió híradója.Kegyelmet adna Budaházy Györgynek a Jobbik (VIDEÓ)
A Jobbik közkegyelmi törvényjavaslatot nyújt be a 2006-2010 közötti időszakkal összefüggésben. A jobbik sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a párt alelnöke Kádár Jánost hozta fel példaként, aki az 56-osoknak amnesztiát hirdetett.Az ellenzékiek beengednék az ENSZ-segélyeket Aleppóba
A szíriai ellenzéki fegyveres csoportok beleegyeztek abba, hogy az ENSZ segélyeket juttasson el Kelet-Aleppóba, valamint evakuálja a városból a betegeket és a sebesülteket, de a művelet megindításához a világszervezet még Oroszország, illetve a szíriai kormány zöld jelzésére vár - közölte csütörtökön Genfben Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyi megbízottja.Újra lecsapott a TEK a Magyar Nemzeti Arcvonalra
December 1-jén Párizsban tervezett merényletsorozatot a terrorkommandó
December 1-jén tucatnyi párizsi létesítmény ellen tervezett merényletsorozatot a hétvégén leleplezett terrorkommandó - közölték csütörtökön rendőrségi források.Sztrájk a Mercedes-gyárban – Béremelést követel az alulfizetett magyar munkaerő
Kétórás sztrájkot tartott csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyár hatvan dolgozója az eredménytelen bértárgyalások után. Bár a munkáltató igyekezett a munkaerő átcsoportosítására, a sztrájk mégis eredményesnek volt tekinthető, annak ellenére, hogy nem engedték a sztrájkbizottság vezetőit a cég területére. A régióban a magas munkaerőhiány ellenére a cég alulfizeti a dolgozóit, az alkalmazottak 15 százalékos béremelést szeretnének.Magyarország támogatja Ukrajna EU-tagságát
Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Volodimir Hrojszmannal. Az ukrán kormányfő szerint fokozni kell a magyar-ukrán együttműködést.Ajánljuk még

























