Pesti Srácok

Kegyelmet adna Budaházy Györgynek a Jobbik (VIDEÓ)

A Jobbik közkegyelmi törvényjavaslatot nyújt be a 2006-2010 közötti időszakkal összefüggésben. A jobbik sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a párt alelnöke Kádár Jánost hozta fel példaként, aki az 56-osoknak amnesztiát hirdetett.

Budaházy Györgyöt augusztus végén a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom év fegyházra ítélte terrorcselekmények elkövetése miatt. Budaházy korábban többször hangoztatta, hogy az ellene szeptemberben hozott ítélet nem jogerős, az ártatlanság vélelme most is megilleti őt és társait. A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején, 2007 és 2009 között erőszakosan próbált beavatkozni a hazai politikába. Próbálták megakadályozni az egészségügyi törvény elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását. Molotov-koktélos támadásokkal és Csintalan Sándor megverésével is vádolják a szervezetet.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.