Pesti Srácok

A politika is kihátrál Gyárfás mögül

null

Élvonalbeli úszóink többsége felsorakozott már Hosszú Katinka mögött a Gyárfás Tamással és az úszószövetség vezetésével vívott harcában, és úgy tűnik, a politika is érzi, lépnie kell. Közvetlenül persze nem avatkozhat be sem a sportért felelős államtitkárság, sem más kormányszerv a szakszövetség dolgába, de az is nyilvánvaló, hogy a szövetség elnöke csak addig maradhat a helyén, amíg a politika is úgy akarja. Legutóbb Balog Zoltán tett rá utalást, hogy nem igazán akarja.

Az Emmi miniszterének megszólalását nem könnyű a jelenlegi vezetés melletti kiállásként értelmezni, a kormány aggódik a vizes vb miatt. Balog Zoltán Emmi-minisztert a Parlament kulturális bizottsága előtt kérdezték arról, hogy mi a véleménye a Gyárfás Tamás–Hosszú Katinka-vita ügyében. Balog úgy látja, a jelenleg folyó, szövetség és versenyzők közti vitában nem osztottak lapot a kormánynak és a minisztériumnak, és ez nagyon helyes. Az viszont fontos, hogy amikor Magyarországra jön a világ harmadik legjelentősebb sporteseménye – azaz a 2017-es vizes vb – odafigyelnek ránk, ez a központba állítja Magyarországot, Budapestet. Ezért a kormány azt szeretné, ha helyreállna a rend és a szakértelem döntene. Márpedig nem érdemes elvitatni a szakértelmet az olimpiai és világbajnokoktól.

Balog ezzel elég egyértelműen Hosszúra és Gyurtára utal, bár kétségtelenül a szövetség oldalán álló úszókapitány, Hargitay András is a szakértelmet testesíti meg. Balog korábban sem ápolt felhőtlen viszonyt Gyárfással, emlékezetes, hogy négy éve, a londoni olimpia után nem fogtak kezet egymással. Akkor az eset után Gyárfás úgy nyilatkozott, hogy nincs köztük semmiféle feszültség, igaz Gyárfás azt is mondta nemrég, hogy Hosszú Katinkával sincs köztük probléma.

PestiSracok facebook image

Balog azt is hozzátette mostani válaszához:

Korábban az Emmi sportért felelős államtitkársága úgy reagált, hogy

Orbán Viktor ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy az államtitkárság véleménye azonos az övével.

hvg.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.