mÚsz
Wladár Sándor maradt az Úszószövetség elnöke!
Bár az utolsó hetekre kihívót kapott a győri Petrov Iván személyében, a mai napon a MÚSZ-közgyűlésen egyértelmű többséggel maradt a tisztségében a korábbi elnök, Wladár Sándor. Az eseményen megjelent Szabó Tünde államtitkár, aki megjegyezte: „A rendkívüli helyzetben a bejelentett szándékkal csak egyetérteni lehet”.„Nem vagyok Gyárfás falova” – PS-interjú az ellenzék össztüzébe került Petrov Ivánnal, aki megszüntetné az úszósport Budapest-függőségét
Egészen képtelen történetekkel bombázza Wladár Sándor (jelenlegi MÚSZ-elnök) riválisát, kihívóját, Petrov Ivánt. Az ellenzékkel folyamatosan pózolgató elnök odáig süllyedt, hogy Gyárfás trójai falovának nevezte a fiatal szakembert. A PestiSrácok.hu exkluzív interjút készített a Győri Úszósport Egyesület vezetőedzőjével, aki vasárnap este akár az új elnöke is lehet az úszósportnak. Petrov legfontosabb célja, hogy legyőzze a vízfejet, azaz a sportág Budapest-centrikusságát.Minden teszt negatív, jövő hétfőn folytatódna az úszók felkészülése
Minden magyar válogatott úszót érintő koronavírus-teszt negatív eredményt hozott, így a tervek szerint jövő hétfőtől folytathatnák a felkészülésüket. Ezt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke mondta el hétfőn a Kossuth Rádiónak, hozzátéve, hogy múlt kedden és pénteken összesen 243 vizsgálatot végeztek el.Nyolc magyar úszó és egy edző is elkapta a koronavírust, egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást
Kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt az elvégzett koronavírus-tesztek. A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást, ugyanakkor az állami járványügyi hatóságok már felvették velük a kapcsolatot. Amennyiben bármelyikük kezelésre szorulna, úgy rájuk is a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll szabályai vonatkoznak- közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azok után, hogy a nap folyamán Kapás Boglárka és Kozma Dominik is bejelentette: megfertőződött.Olimpiai bajnok társai is elbúcsúztatták a visszavonuló Gyurta Dánielt
Olimpiai bajnok társai is elbúcsúztatták a visszavonuló Gyurta Dánielt. Nagypénteken, az úszók országos bajnokságán azt is bejelentették, hogy megalakult a Magyar Úszó Szövetségen belül az Olimpiai Bajnokok Testülete.Wladár Sándor: Az élsportolók által jelzett gondokat nem indokolni kell, hanem orvosolni
Abban reménykednek most a legtöbben, hogy az új elnök nyugalmat hozhat a viharos időket megélt Magyar Úszó Szövetségbe. Az elmúlt csaknem két év alatt – hosszas agónia után – megbukott a korábban örökös elnöknek látszó és önmagát is annak gondoló Gyárfás Tamás, de az őt követő Bienerth Gusztáv egy évet sem húzott ki, hamar leváltotta a szakmai ellenállás. Wladár Sándor, Moszkva olimpiai bajnoka szerint a világklasszis élsportolók szavára adni kell, a politikával pedig együtt kell működni a sportirányításban. A MÚSZ új vezetője a HVG-nek adott interjút.Rendet akart a "gazdasági kuplerájban", megalázva mondatta le a Gyárfással évtizedekig elégedett szövetség Bienerth Gusztávot
Minden idők legjobb vizes világbajnoksága után megalázó jelenetekkel tarkítva mondatták le Bienerth Gusztávot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét. Utolsó beszédében a Gyárfás Tamás-féle vezetés alatt kialakult gazdasági kuplerájról, szerződésszegésekről, szponzori pénzek jutalékként szétosztásáról beszélt. Talán éppen ez a rendcsinálás nem tetszett a szövetségnek. Más üzenetet most nem látunk a történtek mögött, azon kívül, hogy nyilván így üzentek, nem tűrnek meg a körön kívülről jött embert. Bienerth szeretné, ha utódja folytatná a rendrakást, de a hónap végén következő közgyűlésre gondolva, már most szkeptikusak vagyunk.Ajánljuk még