Pesti Srácok

Megvannak a MÚSZ elnökjelöltjei, vannak, akik még mindig Gyárfást akarnák

Megvannak a MÚSZ elnökjelöltjei, vannak, akik még mindig Gyárfást akarnák

Öt személyt jelöltek a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségére. Az elnöki szék Bienerth Gusztáv leváltása után ürült meg, és a szeptember 24-i tisztújító közgyűlésen választják meg a sportág – remélhetőleg fél évnél tovább regnáló – következő vezetőjét.

A MÚSZ keddi tájékoztatása szerint öten indulnak a posztért, köztük két korábbi olimpiai bajnok, az 1980-ban, Moszkvában aranyérmes Wladár Sándor, valamint Atlanta 1996-os bajnoka, Czene Attila. Czenét a Széchy Tamás Sportiskola, Wladárt viszont tizennyolc klub jelölte az elnökségre. Rajtuk kívül a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely elnöke, a megosztó személyiségként ismert Hornyák Viktor próbálhatja elnyerni a közbizalmat – őt a Honvéd is jelölte a tisztségre. Érdekesség, hogy a Széles Sándor ÚNM további két személyt, a szentendrei úszóklubot vezető Tóth Istvánt, valamint a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkost is jelölte.

Kapott jelölést Gyárfás Tamás is, aki 1993-tól 2016-ig vezette a MÚSZ-t, és tavaly november végén kényszerült lemondani a sportolók részéről ránehezedő nyomás miatt. A korábbi elnök nem vállalta a jelölést, arra hivatkozva, hogy az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak. Lemondásakor Gyárfás ezt mondta:

PestiSracok facebook image

Úgy tűnik, a segítő szándékból sosem fogy ki a sportdiplomata.

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.

MTI, PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.