Pesti Srácok

Az EU-tagállamok vezetői fel kell emeljék hangjukat az EP-állásfoglalás ellen a törökök szerint

Az EU-tagállamok vezetői fel kell emeljék hangjukat az EP-állásfoglalás ellen a törökök szerint

Az EU-tagállamok vezetői fel kell emeljék hangjukat az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalása ellen, amelyben a testület Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel - hangsúlyozta Binali Yildirim török miniszterelnök csütörtökön Ankarában.

A kormányfő szerint a török-EU kapcsolatok az utóbbi időben meglehetősen nehézkessé váltak. Mint fogalmazott: Európa egyfelől biztonsági szempontból nélkülözhetetlennek tartja Törökországot, másrészt a mostani határozattal is ellentmondásba kerül önmagával. Yildirim nyomatékosította: a közösségnek el kell döntenie, hogy Törökországgal vagy nélküle alakítja jövőre vonatkozó terveit.

A török kormányfő ugyanakkor - Recep Tayyip Erdogan elnök szerdai szavait megismételve - azt hangsúlyozta, hogy Ankara számára az EP csütörtöki véleménynyilvánításának "semmilyen jelentősége nincs".

Ömer Celik török EU-ügyi miniszter is megszólalt az ügyben, azt hangoztatva, hogy Ankarában figyelmen kívül hagyják a strrasbourgi döntést. A tárcavezető jelezte: azoknak, akik az EP-határozattal "üzenni szeretnének nekünk, tudniuk kell, hogy ezzel az üzenettel nem jutnak be Kapikulénél". (Az említett település a bolgár-török határ egyik határátkelőhelye, Celik azonban nyilvánvalóan szimbolikusnak szánta ezt a kijelentését.)

PestiSracok facebook image

A miniszter úgy vélekedett: az EU-nak inkább azt kellett volna értékelnie, hogy miként működhet együtt azzal az országgal, amely a július 15-i puccskísérlet során demokratikus ellenállást mutatott fel.

- fűzte hozzá Celik, aki két hete Angela Merkel német kancellár szavaira hivatkozva közvetlen párbeszédet szorgalmazott az EU és Törökország között. Merkel előzőleg azt mondta: Ne egymásról, hanem egymással beszéljünk!"

Devlet Bahceli, a nacionalista ellenzéki Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke csütörtökön gerinctelennek minősítette az EP-állásfoglalást. Twitter-felületén azt írta, hogy a török nép elutasítja a határozatot.

- vélekedett az ellenzéki politikus.

A török kormány közelmúltbeli nyilatkozatai szerint Európa szemet huny a Törökország-ellenes terrorszervezetek európai propagandatevékenysége felett, azok törökországi működését fegyverszállítmányokkal segíti, valamint menedéket nyújt a júliusi államcsínykísérlet és a kurd szeparatizmus támogatóinak, akik a törökországi felelősségre vonás elől nyugatra távoztak.

A Bahceli vezette MHP számos kérdésben egyetért a kormány kijelentéseivel. A nacionalisták 40 képviselőjükkel a legkisebb ellenzéki pártot alkotják az 550 fős török törvényhozásban.

A júliusi hatalomátvételi incidenst követően Törökországban átfogó tisztogatás kezdődött a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban. Legkevesebb 40 ezer embert bebörtönöztek, 130 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából, 36 polgármestert leváltottak. Az országban 140 újságíró van börtönben, ami a legmagasabb szám a világon.

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elítélték a törökországi jogsértéseket, azonban hangsúlyozták töretlen elkötelezettségüket amellett, hogy Ankara továbbra is erős szálakkal kötődjön az EU-hoz. Vállalták ugyanakkor álláspontjuk esetleges felülvizsgálatát is, "amint megszűnnek a szükségállapot alatt bevezetett aránytalan intézkedések, és helyreáll a jogállamiság Törökországban".

Állásfoglalásuk alapján azonban Ankara fellépése egyre inkább eltéríti az országot az Európa felé vezető útról.

Az EP véleménynyilvánítása jogilag nem kötelező érvényű, de szakértők szerint fokozza a nyomást az Európai Bizottságra, illetve a csatlakozási tárgyalások lebonyolításában illetékes uniós szervekre.

Az Európai Unió 1999-ben ismerte el hivatalosan Törökország csatlakozási kérelmét, a tárgyalások pedig 2005-ben kezdődtek meg.

Forrás: MTI; Fotó: internethaber.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.