Molnár Gyula szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat
Az MSZP elnöke szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat, új alapokra kell helyezni az együttműködést, ennek érdekében pedig az MSZP kész támogatni egy komolyan vehető baloldali előválasztást is.A halottak napja a katonai temetőkben az élő lelkiismeret ünnepe Kövér László szerint
A halottak napja nem a porladó hamvak, hanem az élő lelkek ünnepe, a katonai temetőkben pedig, különösen a hadifogoly-temetőkben az élő lelkiismeret ünnepe is - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Vas megyei Ostffyasszonyfa első világháborús hadifogoly-temetőjében katonai tiszteletadás mellett megtartott halottak napi megemlékezésen.Felesleges megtartani a letelepedési kötvényeket a Jobbik szerint
A Jobbik szerint a három nagy hitelminősítő felértékelése után Magyarországnak már teljesen felesleges akár egy napig is a piacinál négyszer drágább, de sok biztonsági kockázatot magában hordozó letelepedési kötvények megtartása.Szijjártó Péter nyugat-balkáni országok minisztereivel tárgyalt
Nyugat-balkáni országok minisztereivel tárgyalt a kétoldalú együttműködésről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Rigában a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó alkalmával.A kormánypártok arra kérik az ellenzéket, hogy tegyék félre egyéni hatalmi érdekeiket
A kormánypártok ismételten arra kérik az ellenzéket, hogy "próbálják most félretenni a pártpolitikai és egyéni hatalmi érdekeiket, és védjük meg együtt az országot a migránsok betelepítésétől" - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szombati debreceni sajtótájékoztatóján.Gázömlés Gyömrőn, már áram sincs több száz lakásban
Leválasztották az elektromos hálózatról a Gyömrőn szombat reggel megrongált gázvezeték közelében lévő transzformátort, ezért 257 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.Csőd közeli állapotból befektetési ajánlású kategóriába kormányozta a Fidesz Magyarországot
A Moody's Investors Service pénteken visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást. A lépést a hitelminősítő egyebek mellett azzal indokolta, hogy a magyar kormány elkötelezett az államadósság-teher csökkentése mellett, javul a szuverén adósságállomány szerkezete és ezáltal csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége.Rogán feljelenti a hivatalos tájékoztatás szerint is hazugságokat terjesztő Juhász Pétert
Hírünk kiadásának perceiben, 11 órakor tart sajtótájékoztatót Juhász Péter a Képviselői Irodaház előtt "Rogánnak vége" címmel. Csakhogy nagyon úgy tűnik, az Együtt rovott múltú alelnöke alaposan mellélőtt, téves információkra hivatkozva próbál minisztert buktatni. Legalábbis egyszerre három közhatóság, a Külügyminisztérium, az ügyészség és a rendőrség is egyértelműen cáfolta a Vasárnapi Hírek és az utóbbi időben alvilági kapcsolatai miatt emlegetett Juhász Péter állításait.Hazudott a Jobbik, mégis kapcsolatban álltak a bőnyi rendőrgyilkoshoz köthető hungarista mozgalommal
A Jobbik vezetői szinten is kapcsolatot tartott a rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István neonáci szervezetével - tudta meg a 888.hu. Korábban a Jobbik azt állította, hogy a párt egyetlen politikusa sem tagja, szimpatizánsa vagy támogatója sem a Magyar Nemzeti Arcvonalnak, sem az MNA 1989 nevű szervezetnek. A Jobbik azt is cáfolni próbálta, hogy hivatalos, vagy nem hivatalos, informális kapcsolatban állnának ezen szervezetek tagjaival.Ezek a két nagy amerikai párt elnökjelöltjének külpolitikai elképzelései
A két nagy amerikai párt elnökjelöltjétől külpolitikai téren inkább csak elképzelések hangzottak el a kampányban, mint konkrét tervek.Egy Nagyvárad téri új épület lesz a dél-pesti szuperkórház gerince
A Nagyvárad térre tervezett, nyolcszáz ágyas vadonatúj épület adja majd a dél-pesti szuperkórház gerincét - értesült a Magyar Idők.Tuzson: a módosítás megszavazása a nemzet melletti kiállás
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint az alaptörvény-módosítás megszavazása a nemzet melletti kiállás.Végső búcsút vettek a bőnyi gyilkosság áldozatától
Hozzátartozói, barátai és kollégái vettek végső búcsút pénteken Pilisszentkereszten a hősi halottá nyilvánított és alezredessé előléptetett Pálvölgyi Pétertől, akit október 26-án Bőnyben lőttek le - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.Uszításban való bűnrészességgel vádolja a német ügyészség a Facebook vezetőit
Eljárást indított a müncheni ügyészség a Facebook közösségi portált üzemeltető amerikai nagyvállalat több vezetője ellen uszításban való bűnrészesség gyanúja miatt - jelentették pénteken német hírportálok.Törvénytelenül hozta létre a magyar iskolát a most letartóztatott főtanfelügyelő?
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt Józsefet, a gimnázium igazgatóját.Járulék- vagy adócsökkentés hozhatja el a komoly béremeléseket
Ausztria egyre közeledik a kvótaellenes visegrádi országokhoz
Ajánljuk még
























