Pesti Srácok

A kormánypártok arra kérik az ellenzéket, hogy tegyék félre egyéni hatalmi érdekeiket

null

A kormánypártok ismételten arra kérik az ellenzéket, hogy "próbálják most félretenni a pártpolitikai és egyéni hatalmi érdekeiket, és védjük meg együtt az országot a migránsok betelepítésétől" - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szombati debreceni sajtótájékoztatóján.

Halász János szerint a kötelező kvóta veszélye nem múlt el, Brüsszel nem hajlandó visszavonni a kötelező kvótát.

A magyar emberek egységes akarata azonban az, hogy "ide ne legyen kényszerbetelepítés". Az alaptörvény-módosítás ezért olyan nemzeti ügy, ahol nincs helye semmilyen pártérdeknek vagy egyéni hatalmi érdeknek. November 8-án kiderül, ki akarja megvédeni Magyarországot, és ki nem - tette hozzá Halász János.

Hangsúlyozta: minden parlamenti pártnak választania kell, hogy támogatja vagy nem a miniszterelnök által kezdeményezett alaptörvény-módosítást, amelynek az a célja, hogy "érvényesítsük a magyar emberek akaratát, és megvédjük az országot a migránsok betelepítésétől".

PestiSracok facebook image

A Fidesz és a KDNP képviselői ott lesznek november 8-án a parlamentben és megszavazzák az alaptörvény módosítását - mondta.

Akik nem szavazzák meg a módosítást, nem akarják megvédeni Magyarországot - emelte ki Halász János, megjegyezve: a szavazásnál számítanak az LMP-s képviselők támogatására.

Ugyanakkor "a szocialistákra nem számíthatnak a magyarok, hiszen el se akarnak jönni a szavazásra - jegyezte meg, a Jobbikról pedig azt mondta, hogy "Vona Gábor és pártja hatalmi érdekei szerint váltogatja az álláspontját". Áprilisban a Jobbik még azt mondta, hogy aki nem szavazza meg az alaptörvény-módosítást, az hazaáruló - emlékeztetett Halász János, hozzátéve: "most pedig a Jobbik kifogásokat keres, hogy nemmel szavazhasson, de határozott meggyőződésünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást”.

MTI, fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.