Gyengült a Jobbik szavazói bázisa
Nőtt a biztos pártválasztók, és csökkent a bizonytalanok aránya az elmúlt hónapban - állapította meg a ZRI Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatása. A Magyar Idők pénteki számában közölt felmérés szerint szinte mindegyik párt támogatottsága emelkedett, egyedül a Jobbik szavazói bázisa csökkent.Donald Trump: "elfogadom a választási eredményt, ha én győzök"
Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtökön délelőtt közölte, hogy elfogadja a novemberi elnökválasztás eredményét, de csak akkor, ha ő győz.Bemutatkozott az üldözött keresztényeket segítő helyettes államtitkárság
A humanitárius segítségnyújtás, a kapcsolattartás az üldözött keresztény közösségekkel, valamint helyzetük bemutatása a feladata az új, az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárságnak - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül működő szervezet vezetésével megbízott Török Tamás egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Budapesten.Frank Tibor: Húsz nappal az elnökválasztás előtt lényegében eldőlt a verseny
Húsz nappal az amerikai elnökválasztás előtt már érdemben eldőltek a dolgok, Hillary Clinton demokrata párti jelölt győzelme gyakorlatilag biztosra vehető - mondta az MTI-nek adott interjújában Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.Meghívást kapott az EU-csúcs szabadkereskedelmi egyezményről szóló vitájára a vallon parlament elnöke
Sajtóértesülések szerint meghívást kapott Paul Magnette, a vallon parlament szocialista elnöke az uniós országok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) szóló vitájára.Tíz népszabadságosnak be kell mennie dolgozni hétfőn
A körülbelül 80 népszabadságos munkatárs közül körülbelül 10 kollégánkat a magán e-mail címükre kiküldött levélben arról értesítette a cég, a Mediaworks Hungary Zrt., hogy visszavonja a felfüggesztésüket.Az uniónak nyitva kell hagynia az Oroszország elleni szankciók lehetőségét
Az Európai Uniónak egyetlen opciót sem szabad elvetnie, nyitva kell hagynia a szankciók lehetőségét is Oroszország ellen a szíriai beavatkozás miatt - hangsúlyozta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós csúcsvezetők csütörtökön kezdődő brüsszeli találkozóját megelőzően.Szijjártó Péter a BBC-nek: nem igazak a magyar rendőröknek a migránsokkal szembeni brutalitásáról szóló jelentések
Nem igazak a magyar rendőröknek a migránsokkal szembeni brutalitásáról szóló jelentések, akik ezeket írták, nem jártak Magyarországon, vagy ha jártak is, hazudnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a BBC World Hard Talk című műsorában, amelyet szerda este és csütörtökön sugárzott a brit közszolgálati tévéadó.Konzultációra bocsátotta a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazás törvénytervezetét
Társadalmi konzultációra bocsátotta csütörtökön a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazásról összeállított törvénytervezetet.Világszerte koncertekkel és tárlatokkal emlékeznek az október 23-i eseményekre
A Balassi Intézetek szervezésében világszerte hangversenyekkel, tárlatokkal, előadásokkal és filmvetítésekkel emlékeznek az október 23-i eseményekre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján.Orbán Viktor megadná Ukrajnának a vízummentes beutazás lehetőségét
Ideje lenne valamit tenni Ukrajnáért, az pedig egy dolog lehet, hogy megadjuk Ukrajnának a vízummentes beutazás lehetőségét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az uniós országok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.Magyarországon hirdetnek, a határon túl sápolnak - Milliós bírságot kaphatnak az emigráns kaszinók népszerűsítői
Jó pár szerencsejáték-hirdetés bukkant fel Győrben az elmúlt időben, amelyek azonban külföldi játékbarlangokat hirdetnek, vagyis törvényellenesek. Magyarországon nem jutottak koncesszióhoz ezek a kaszinók, így a határ túloldalára, Szlovákiába költöztek, és oda csábítják a hazai közönséget. A külföldi bejegyzésű cégeket persze nem egyszerű utolérni, de a hazai reklámszolgáltató egymillió forintos vagy nagyobb bírsággal sújthatók ilyen esetben. A PestiSrácok.hu körülnézett a helyszínen, és az érintetteket is megkérdeztük, de csekély közlékenységet tapasztaltunk a részükről.A Kormánypártok szerint a baloldal az ünnep megzavarására készül
A kormánypártok szerint a baloldal fizetett provokátorokkal az 1956-os forradalom ünnepének megzavarására készül.Az NVB nem hitelesítette az Összefogás Párt népszavazási kérdését
Megtagadta a levélben szavazás kiterjesztéséről szóló országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).Külföldi befektetők megvették a Népszavát és a Geomédia-csoport médiaportfolóióját
A liechtensteini székhelyű XXI Century Invest AG - eddigi tulajdonosaiktól - megvásárolta a Népszava napilapot, valamint a Geomédia-csoport médiaportfólióját: a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek hetilapot, valamint a kiadó magazinjait.Otthagyja a pólóválogatottat Benedek Tibor
Benedek Tibor férfi szövetségi kapitány távozik a magyar vízilabda-válogatott éléről. Az edző ezt a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos oldalán jelentette be. A szövetség elnöke, Kemény Dénes sajnálta, de elfogadta a döntést.Ha a jobbikosok nem szavazzák meg a módosítást, hazaárulók Kósa Lajos szerint
Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint ha a jobbikosok el akarják kerülni, hogy a "saját mércéjük" alapján hazaárulóvá váljanak, akkor meg kellene szavazniuk a parlament előtt fekvő alkotmánymódosítást.Ajánljuk még

























