Szijjártó Péter: egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között
Egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között, miután hazánk még idejében kezdte építeni a kapcsolatait a dinamikusan fejlődő közép-ázsiai régióval, amelyből már eddig is sokat profitált - közölte külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Szijjártó Péter azonban Albánia EU csatlakozására is kitért. Dánia áprilisig meghosszabbítja az ellenőrzést a német határon
Dánia további hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a Németországgal közös határán - jelentette be pénteken a dán igazságügyi minisztérium. Szabó Tímeán nevet az internet, mert erőszakosságával most saját magának ártott (VIDEÓ)
Varga Mihály pénzügyminisztert akarta a Római Camping ügyével kapcsolatban kérdezni a párbeszédes, Szabó Tímea, de olyan válaszkérdéseket kapott, amiket nem tett zsebre. Óbudán Szabó haverja, Kiss László ugyanis épp a börtön falait szokja korrupció gyanúja miatt. Hirtelen már Szabó maga sem emlékezett arra, hogy mikor találkoztak a DK-s polgármesterrel, mert ő nem szokott embereket látogatni a dutyiban. Pedig jobban jár, ha hozzászokik ehhez a környezethez.
Halkó Petra szerint Magyar Péter a nőket illetően megragadt az előző évszázadban
A XXI. Század Intézet vezető elemzője, Halkó Petra szerint Magyar a nők megítélését illetően megragadt minimum az előző évszázadban. A témát a Látószögblogon fejtette ki. Orbán Viktor Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt gazdasági és nemzetközi ügyekről
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Újbuda volt párbeszédes alpolgármestere hárommillió forintot taxizgatott el a helyiek kontójára
Barabás Richárd alpolgármesterként 2019 novemberétől közel 3 millió forintot taxizott el önkormányzati pénzből - közölte Király Nóra. Az újbudai Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan kapott a párbeszédes egykori alpolgármester költségtérítést, de nem annak terhére számolta fel autókázását. Cigarettacsempészetért tartóztathatták le Magyar Péter emberét
Négy személy letartóztatásáról döntött pénteken a Kecskeméti Járásbíróság, akiket jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzésével, illetve azzal való kereskedéssel gyanúsít a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Mandiner Kövecs Mátétól, a főügyészség szóvivőjétől. Kiderült az egyikük Magyar Péter szolnoki koordinátora lehet.
Nem fogadhat csak úgy látogatókat Óbuda, letartóztatott DK-s polgármestere (VIDEÓ)
Letartóztatásban van jelenleg is Óbuda DK-s polgármestere, Kiss László, akit a Fidelitas szeretett volna meglátogatni, csakhogy kiderült, hogy ezt nem lehet. A látogatást ugyanis Kiss kezdeményezhetné. Kérdés csak az, hogy a börtönből akkor hogyan fogja az önkormányzat ügyeit intézni, fogadóórát tartani? Nagy Feró szerint Magyar Péter nem veszélyezteti a kétharmados kormánypárti többséget, egyébként meg szépen szétverte a baloldalt
A Magyar Nemzetnek adott interjút a legendás rockzenész. A Beatrice frontembere ezúttal is a rá jellemző, kendőzetlen őszinteséggel beszélt olyan témákról, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, a migráció, az LMBTQ-lobbi vagy Magyar Péter politikai szerepe. A Kossuth-díjas zenész az interjúban hangsúlyozta, hogy a jobboldali közösséghez való tartozás szabadságot ad a véleménynyilvánításra, még akkor is, ha emiatt támadások érik az embert. A tel-avivi Azrieli Centert akarták terroristák felrobbantani, de az elhárítás időben lépett
Az izraeli biztonsági erők szerdán nyilvánosságra hozták, hogy egy hónapig tartó titkos nyomozást követően meghiúsítottak egy terrorista tervet, amelynek célja a tel-avivi Azrieli Center felrobbantása volt. Orbán Viktor: Albániának már régen bent kellene lennie az EU-ban
Albániának már régen bent kellene lennie az Európai Unióban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Edi Rama albán kormányfővel folytatott tárgyalása után adott sajtónyilatkozatában. Dömötör Csaba: Magyar Péter szavai miatt az EP-nek meg kell vonni a szakbizottsági elnökhelyettesi megbízatását
Levélben fordult a Fidesz EP képviselője az Európai Parlament elnökéhez, mert Magyar Péter a közmédiánál Hitler szavait idézte és az ott dolgozókat a diktátor tanítványainak nevezte. Dömötör Csaba szerint ezzel az EP gyakorlata alapján kimerítette a súlyos kötelezettségszegést és ezért a szakbizottsági elnökhelyettesi pozícióját vissza kell vonni. Menczer Tamás: Meddig menekülsz, Peti? (VIDEÓ)
Magyar Péter egy fogott ember. És mit csinál egy fogott ember? Azt, amit parancsolnak neki. Ezért tapsolt lelkesen Magyar Péter Ursula von der Leyen háborúpárti mondatainak, és ezért tapsolt lelkesen Manfred Weber háború- és bevándorláspárti mondatainak is -hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs igazgatója legújabb videójában. Az igazságos és tartós béke megteremtése volt a témája az ukrán elnök vatikáni látogatásának
A jelenlegi háborús és humanitárius helyzet, a konfliktus megállítása lehetőségei, valamint az igazságos és tartós béke megteremtése volt a témája Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszéléseinek a Vatikánban - közölte a szentszéki sajtóközpont pénteken. Újabb izraeli támadás érte az ENSZ misszióját Libanonban
Újabb izraeli támadás érte az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának (UNIFIL) dél-libanoni székhelyét pénteken, a művelet során ismét két békefenntartó megsebesült - közölte az ENSZ. Menczer: Magyar választ adunk a jelenlegi helyzetre, ez pedig a gazdasági semlegesség
A háború a legnagyobb válság, de volt itt Covid, van energiaválság, szankciók és számos válság, ezek megváltoztatták a helyzetet, és az győz a jövőben, aki az új helyzethez alkalmazkodni fog - mondja Menczer Tamás. Szijjártó Péter: jövő héten rendezik az első EU-Albánia kormányközi konferenciát
A jövő héten, kedden rendezik az első EU-Albánia kormányközi konferenciát Luxemburgban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. Tűzfalcsoport: Varsóban vették célba az amerikai baloldal és Soros emberei a szuverenitásvédelmi törvényt
A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (DIEJH) egy varsói székhelyű, hivatalosan emberi jogokkal foglalkozó iroda, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet égisze alatt működik. Onnan is ismerhető a tevékenységük, hogy 2022-ben az április 3-i országgyűlési választásra és országos népszavazásra Magyarországra érkező választási megfigyelési missziót nyitottak - ismerteti legújabb X-bejegyzésében a Tűzfalcsoport. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.