Pesti Srácok

Eddig több mint 250 millió forint gyűlt össze Székelyföld megsegítésére

PPestiSrácok.hu Forró drót június 9.
Az ünnepi hétvégén az Ökumenikus Segélyszervezet adományszámlájára érkezett felajánlások összege meghaladta a 250 millió forintot. Azt írták, az árvíz során károkat szenvedett háztartások újabb felmérésével és a következő hétvégéig elegendő tartósélelmiszer házról házra történő kiosztásával folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet munkája pünkösdhétfőn, a háromszéki Nagyborosnyón.

Így szólt a Himnuszunk a több százezer zarándok ajkáról - Sulyok Tamás a történelmi határra látogatott

PPestiSrácok.hu Magyar ugar június 7.
A magyar és székely himnusz minden szívet összekapcsolt - ezzel a gondolattal tette közzé a lenti videót a Maszol a csíksomlyói nyeregből, ahol kettő óra előtt ért véget a kegyhelyhez tartó történelmi zarándoklat csúcspontja, a nagymise a Kis- és Nagy-Somlyó-hegyek völgyében. "Tanítsátok meg gyermekeiteket imádkozni, ugyanakkor ne szennyezzétek gyermekeitek lelkét káromkodással és csúnya beszéddel!" – fogalmazott ünnepi üzenetében György Alfréd kamilliánus szerzetes, a búcsú szónoka. Az erdélyi és a hazai politikusok, egyházi vezetők mellett ellátogatott a búcsúba Sulyok Tamás államfő is, aki előzőleg a történelmi Magyarország a fővárostól legtávolabbi pontján, Gyimesbükkön Salamon József atyával találkozott a Krisztus Szent Teste és Vére Plébániában.

Párizsi galériák, Putyin "titkos" lánya, háborúellenes orosz és ukrán művészek, gazdag oroszok – Hát irigyeljük a problémáikat!

PPestiSrácok.hu Világugar június 7.
Elizaveta Krivonogikh, akit sokan Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólagos „titkos lányaként” azonosítanak, jelenleg két párizsi művészeti galéria vezetésében vesz részt – jelentette Nastya Rodionova orosz származású művész, aki politikai menekültként él Franciaországban. A szóban forgó kiállítóterek – a Studio Albatros és az L Galerie – ismerten háborúellenes tematikájú projekteket mutatnak be, orosz és ukrán művészek közreműködésével.

Kocsmai igazságok – Trianonnal mindenki rosszul járt, az is, aki még mindig azt hiszi, hogy ő volt a győztes oldalon

PPestiSrácok.hu Ps TV június 7.
Trianon a Kárpát-medence minden népére soha nem látott szenvedéseket hozott. A szlovákokat 1920 után a csehek nyomták el, a horvátokat a szerbek, a románok később megkapták Nicolae Ceaușescu-t, mindenki a második világháborút, és a szovjet megszállását. Talán csak a Trianon utáni Magyarország létezik nagyjából úgy és azon a területen, ahogy azt az okos győztesek elképzelték, mindegyik ország megszűnt vagy hatalmas területeket vesztett. A marxista történetírás ostobasága hatja át még mindig, hogy miként gondolkozunk az egykori Magyar Királyságról és a magyarságunkról. Nagyon ideje lenne végre ezekkel az ostobaságokkal szakítani. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Orbán Viktor Franciaországba utazik a Nemzeti Tömörülés egy évvel ezelőtt EP-választásokon elért győzelmét ünnepelni

PPestiSrácok.hu Forró drót június 7.
A magyar kormányfő hétfőn Franciaországban részt vesz és beszédet mond a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés rendezvényén, amit az egy évvel korábbi európai parlamenti választásokon elért sikerének emlékére tartanak. A rendezvényen a Patrióták Európáért képviselőcsoport tagjai is részt vesznek, Orbán Viktor mellett jelen lesz többek között Matteo Salvini és Geert Wilders is.