Zavartalan az ellátás - Az egészségügyi államtitkár látogatott az Országos Onkológiai Intézetbe a hőséghelyzetről tájékozódni
Az elmúlt években több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, tizennégy intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden újságíróknak. Folyóba zuhant és életét vesztette fényképezés közben egy magyar fiú Norvégiában
A Bondhuselva folyóba esett és meghalt egy 13 éves magyar fiú a délnyugat-norvégiai Sunndal város mellett hétfőn, miközben fotót szeretett volna készíteni a tájról - jelentette a norvég rendőrségre hivatkozva a vg.no című norvég hírportál. Gonosz cionistának kiáltották ki az új Hófehérke-film főszereplőnőjét palesztinbarát aktivisták
A közösségi médiában az anticionista aktivisták a „gonosz cionista” színésznő, Gal Gadot bojkottjára szólítottak fel az új Hófehérke-film kapcsán – hívta fel a figyelmet cikkében a Neokohn.
A Kárpát-medence legízletesebb magyar ételeit is végigkóstolhatjuk a Szent István Napon (videó)
Ismét felejthetetlen gasztronómiai élményben lehet részük a Szent István Nap látogatóinak, hiszen a Csárdafesztiválon és a Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence legízletesebb ételeit kóstolhatják meg augusztus 17-e és 20-a között - írják a rendezők közleményükben. Mint kiemelik, a helyszíneken a tradicionális étkek mellett a modern magyar konyha különlegességeit is kipróbálhatják az érdeklődők. A Csárdafesztivál tematikájáról, ételkínálatáról és kulturális ínyencségeiről Kovács Lázár séf beszélt Szente Vajknak, a Szent István Nap nagykövetének. Ismét lesz kikért izgulnunk - Letették az esküt a magyar paralimpiai csapat tagjai
Letették az esküt kedden az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai. Putyin szerint létre kell hozni a szuverén palesztin államot a tartós béke érdekében
Meg kell teremteni a teljes jogú palesztin államot a tartós béke érdekében - hangsúlyozta kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével tartott megbeszélésén. Kijev: Ukrajna nem érdekelt orosz területek elcsatolásában, pusztán magát védi
Ukrajna nem érdekelt abban, hogy Oroszország kurszki régiójában területet foglaljon el, pusztán saját állampolgárainak életét védi, mivel az ott elindított hadművelettel akadályozza újabb orosz egységek átcsoportosítását a donyecki régióba, és nehezíti az Ukrajnában harcoló orosz erők fegyver-, lőszer- és üzemanyag-utánpótlását - jelentette ki Heorhij Tihij külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
Musk elárulta, Trump után ki lehet a következő interjúalanya
Nagy érdeklődés fogadta Elon Musk X- és Tesla-vezér Donald Trump republikánus elnökjelölttel készített interjúját. Musk mikroblogján jelentette be, lesz folytatása a politikusi interjúknak. Tényi feljelentést tett Helif miatt, már a BRFK-nál jár az ügy
Ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést csalás gyanúja miatt az olimpiai bokszbajnok, Imane Helif ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A feljelentés alapját Helif kétes születési anyakönyvi kivonata képezi. Mint az közismert, Deutsch Tamás a MOB alelnöke, ezért is utazott haza együtt a bajnokokkal
Gyurcsány Ferenc és nyomában Magyar Péter is szóvá tette, hogy Deutsch Tamás miért utazott haza az „Aranygépen” az olimpiai bajnokainkkal Párizsból. A cseh külügyminiszter szerint Ukrajnának joga van orosz területen is védekezni
Ukrajnának a nemzetközi jogrend szerint joga van az orosz támadás ellen Oroszország területén is védekezni - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter kedden Prágában. Szlovákiában a munkavállalók csaknem kétharmada nehezen él meg a fizetéséből
Szlovákiában a munkavállalók kétharmada számára komoly problémát jelent, hogy kijöjjön a béréből fizetéstől fizetésig, ilyen nehézségekkel a közép-szlovákiai régióban küzdenek a legnagyobb arányban a munkavállalók - derült ki az Alma Career felméréséből, amelynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette kedden. Könnyen beletanultunk - Máris elérte a százmilliót a visszaváltott italcsomagolások száma
Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon. A Fekete-tengeren a román partokig sodródott folyami aknát semmisített meg a román haditengerészet
Az orosz-ukrán háborúból származó, a Fekete-tengeren román partokig sodródott folyami aknát semmisített meg kedden a román haditengerészet - jelentette az Agerpres hírügynökség. Tíz embert fogtak el kábítószerrel való visszaélés miatt a Szigeten
A Sziget fesztivált érintően kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt három, kábítószer birtoklása, illetve fogyasztása miatt hét embert fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden. A rendőrök különböző droggyanús anyagokat foglaltak le: körülbelül 150 tablettát, 156 gramm port, 50 gramm kristályt és egyéb szert. Kinek az érdeke, hogy jó ruhába öltöztessék a kannabiszt? (Videó)
150 évvel ezelőtt jelent meg először Európában a kannabisz vagy más néven marihuána. Sokan, még az orvosok is csodaszerként tekintettek a hamis pillanatokat adó anyagra. Aztán nyolcvan év megfigyelés, millió tapasztalat bizonyította, hogy nemcsak nem csodaszer, de kimondottan ártalmas is - állapította meg a Drogkutató Intézet. Még drágább a béke: több milliárd eurós hitelt folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság kedden csaknem 4,2 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az ukrán hitelkeret első részleteként - közölte a brüsszeli testület. Késes támadás történt Törökországban, többen megsebesültek (Videó)
Legkevesebb öt embert megsebesített egy késes támadó Törökországban, Eskisehirben.