Zelenszkij: Európának imádkoznia kell, hogy Ukrajna ne essen el
A háború nem tarthat a végtelenségig Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint, aki a Rai 1 olasz köztelevízió híradójának adott interjút vasárnap este. Az ukrán elnök kijelentései megelőzték Giorgia Meloni olasz kormányfő hétfői kijevi látogatását. Az olasz miniszterelnök a korábbi közlése szerint a háború első évfordulójára akar az ukrán fővárosba utazni. Orbán Viktor megnyitotta a misszióvezetői értekezletet
Magyarország valamennyi nagykövete előtt vázolta fel 2023, a legveszélyesebb év kihívásait a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Bolgár halálkamion: hét embercsempész ellen emeltek vádat
A bolgár ügyészség hét ember ellen emelt vádat embercsempészet bűntette miatt, miután pénteken egy Szófia közelében hátrahagyott teherautóban 18 afgán illegális bevándorlót találtak holtan. Mindannyian megfulladtak – számolt be a Euronews. További 34, a teherautón csempészett migránst kórházba szállítottak. Az embercsempészek gyakran életveszélyes módon próbálják illegális módon Nyugat- Európába juttatni kuncsaftjaikat; a leghírhedtebb ilyen eset a 71 halálos áldozattal járó pandorfi halálkamion esete.
Tovább csökkent az államadósság
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2022-ben a GDP 6,3 százalékát tette ki, 4223 milliárd forint volt; az Eximbank egyenlegét is figyelembe véve a nettó finanszírozási igény a GDP 6,1 százaléka, 4093 milliárd forint volt – jelentette hétfőn a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Gyurcsány kiadta a figyelmeztetést az ellenzéki pártoknak: aki nincs a Fidesz ellen, az a Fidesszel van
Gyurcsány Ferenc szerint két választás van ebben az országban: a Fidesz mellett vagy ellen – írta a politikus a közösségi oldalán. Egy sor őrizetbe vétel kellett ahhoz, hogy félszáz EP-képviselő rádöbbenjen: ők is kaptak nagy értékű ajándékokat
Egészen elképesztő felismerési hullám lett úrrá az átláthatóság keresztes lovagjainak félszáz testvérén, ismertebb nevükön (az eddigi tapasztalatok alapján) balliberális EP-képviselőkön, miután őrizetbe vették az Európai Parlament alelnökét: bizony, ők is elfogadtak nagy értékű ajándékot, ezt pedig elfelejtették jelezni, hogy valaki ilyen figyelmességgel kedveskedett nekik. A képviselők bejelentési kötelezettségét éppen az EP magatartási kódexe írja elő, így nagyon úgy tűnik, hogy egyesek saját szabályaik szerint sem tudnak játszani és utólag jelentik be – a többek között Katartól kapott – nagyobb értékű ajándékaikat. Annyira kormányváltó a hangulat, hogy a magyarok jelentős többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok 49 százaléka szerint Orbán Viktor a legalkalmasabb miniszterelnöknek – írta a Magyar Nemzet. A közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki jelöltek messze le vannak maradva: a második helyen Dobrev Klára áll 13 százalékkal, őt Toroczkai László és Donáth Anna követi, hét illetve hat százalékkal.
Az akkumulátorgyárak ügyében tart rendkívüli ülést az Országgyűlés
Ellenzéki kezdeményezésre az akkumulátorgyárak ügyében összehívták az Országgyűlés rendkívüli ülését hétfőre. Věra Jourová szerint az európai adófizetők se szeretnék, ha az uniós források Magyarországra jönnének
Mint ismert, Magyarország 5,8 milliárd eurós Covid-támogatása bizonytalan, mellette pedig 9,6 milliárd euró kedvező kamatozású hitelt is kaphatna az ország, ám ezt felfüggesztették, mert a Bizottság veszélyben érzi a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, illetve nem érzi elég erőteljesnek a korrupció elleni küzdelmet. Věra Jourová, az EB alelnöke azután beszélt erről, hogy a magyar delegáció még pénteken tárgyalást folytatott Brüsszelben – írja a Mandiner. Blinken: Kína nem kért bocsánatot a léggömbről kialakult amerikai–kínai vitában
Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában. Orbán Viktor a béke, Soros György a háború mellett foglalt állást a hétvégén
A magyar miniszterelnök az évértékelő beszédében foglalt állást újra a béke mellett, míg Soros György majdnem egy időben a Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC) a háború mellett érvelt. Utóbbi sok mindent megmagyaráz a Soros által támogatott nyugati politikusok és persze a hazai dollárbaloldal kérlelhetetlen háborúpártiságáról is. A finn elnök telefonon közölte Putyinnal, hogy országa csatlakozni akar a NATO-hoz
Az Index számolt be arról, hogy Finnország elnöke elárulta, hogy mit mondott neki Vlagyimir Putyin, amikor az észak-európai állam NATO-csatlakozását közölte vele annak idején. Sauli Niinisto azért hívta fel az orosz elnököt, mert nem híve a dolgok elhallgatásának – írja a Sky News. Niinisto szerint Putyin nyugodt maradt a beszélgetés alatt. Az orosz elnök szerint Finnország hibát követ el a csatlakozással. Korábban szó volt arról, hogy Oroszország megnöveli katonai jelenlétét a Finnországgal közös szakaszon, de ebből semmit sem lehet tapasztalni – tette hozzá a finn elnök. Ursula von der Leyen: Az Európai Bizottság már decemberben elkezdett együttműködni a Fehér Házzal az Oroszországgal szembeni lehetséges szankciókról
Az Európai Unió és az Egyesült Államok már az ukrajnai különleges művelet megkezdése előtt szankciókat dolgozott ki Oroszország ellen – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője a müncheni biztonsági konferencián, amelyről a politikus videót közölt a Twitteren. Orbán Viktor Kína legmagasabb rangú diplomáciai vezetőjét fogadta
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a nap folyamán jelentette be, hogy Szijjártó Péter miniszter hétfőn Budapesten tárgyal Vang Ji államtanácsossal. Hozzátették: a napirenden a Kína és Közép-Európa országai közötti együttműködés, valamint a két ország stratégiai partnersége szerepel majd. Semjén Zsolt: küldetésünk, hogy megőrizzük örökségünket
Minden nemzetnek és nemzetiségnek az a küldetése, hogy saját örökségét megőrizze, kimunkálja és felmutassa - hangoztatta Semjén Zsolt Mohácson, a busójárás vasárnapi fő programján. A miniszterelnök-helyettes a Duna-parti város főterén a közel negyedévezredes múlttal bíró télűző, tavaszköszöntő népszokáson a résztvevőkhöz szólva felhívta a figyelmet: "örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek" és "ha nem őrizzük meg hagyományainkat, akkor ezt helyettünk senki nem fogja megtenni". Életveszélyes állapotban az Erzsébet téren megkéselt férfi - elkapták az elkövetőt
A budapesti rendőrök 15 órán belül elfogták a feltételezett támadót, aki életveszélyesen sebesített meg egy férfit. Német és magyar kommunisták vertek ártatlanokat Budapest utcáin – Kocsmai igazságok a PS TV-n
A Pesti TV sokszor olyan érzést keltett az emberben, mintha egy jó beszélgetést hallgatna a szomszéd asztalnál, amibe akár bele is szólhat. Reméljük ezt a jó szokásunkat megtartottuk az interneten is, a kávéház, a bisztró, a presszó, a kocsma, mindegyik jobb hely, mint a közösségi média, a hangulatot megpróbáljuk átmenteni. Az Antifa budapesti látogatása meg olyasmi, amit indulatmentesen nehéz megbeszélni, elküldjük őket oda, ahová valók. Az asztalnál Szabó Gergő és Bálint Botond. Kijev bojkottálja az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének bécsi ülését
Oroszország részvétele miatt az ukrán parlamenti képviselők bojkottálni fogják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének 22. téli ülését, amelyet február 23-án és 24-én tartanak Bécsben. Ezt Jevhenyija Kravcsuk, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt képviselője jelentette be vasárnap az állami televízióban. "Nem fogunk részt venni a parlamenti közgyűlés hivatalos rendezvényein, egyetlenegyen sem" - hangoztatta.