Pesti Srácok

Úgy tűnik, sikerült a hálapénz kivezetése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 7.
Sikeresnek tűnik a hálapénz megszüntetéséért folytatott küzdelem: 2021 eleje óta az egészségügy területén feltárt bűncselekmények közül csak néhány olyan esetről tudni, amely a hálapénzhez köthető. Úgy tűnik, a paraszolvencia felszámolása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, kevés szakorvos döntött ugyanis úgy, hogy az állami helyett a magánszektorban folytatja a munkát – írja a Magyar Nemzet.

Rengeteg pénzt várunk oktatásügyre az EU-tól – A PDSZ-nek és a baloldalnak ez se jó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 7.
A szerdai, több tízezres pedagógus- és diáktüntetés után újabb „sztrájkokkal és szolidaritási megmozdulásokkal” fenyegetőzik a Grund ifjúsági egyesület és más csoportosulások, miközben az Európai Uniótól óriási összeget vár a kormány a tanárok bérfejlesztésére – közölte a Magyar Nemzet. Az országgyűlés elfogadta az oktatásügyet is komolyan érintő uniós források lehívását gyorsító törvényeket, ám a nyíltan baloldali elköteleződésű Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) így is folytatja a lázítást, és a baloldali képviselők sem szavazták meg az ehhez szükséges törvényeket. Úgy tűnik, mindannyiuk számára fontosabb a pedagógusok béremelésénél, hogy legyen mivel támadni a kormányt.

Orbán: Európa lassan elvérzik, Oroszország pedig közben jól keres (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 6.
Orbán Viktor Facebook-oldalán közzétett videóbejegyzésében jelentkezett a prágai uniós csúcsértekezletről. A miniszterelnök szerint a kétnapos konferencia hatalmas jelentőséggel bír, hiszen az elhibázott szankciók hatására Európa energiaellátása összeomlott, az energia ára szinte megfizethetetlen, ezért nyilvánvaló, hogy a szankciós politikán változtatni kell.

Az energiaválságról tárgyalnak az unió vezetői

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 6.
Kezdetét vette az energiaválsággal kapcsolatos, kétnapos rendkívüli uniós csúcstalálkozó Prágában. A találkozó során Orbán Viktor miniszterelnök kétoldalú megbeszéléseket folytatott Václav Klaus korábbi cseh államfővel, valamint Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel. Az EU soros elnökeként elsőként Prágában tartják az Európai Politikai Közösség találkozóját, amelyen az uniós tagországok vezetői mellett részt vesz a brit miniszterelnök, valamint a török és a szerb elnök is. A pénteken kezdődő tárgyalások fő témája az lesz, hogyan lehet csökkenteni az ukrajnai háború Európára gyakorolt hatásait.

Potápi: a birodalmi törekvések a magyarok szabadságvágyát mindig veszélyesnek ítélik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 6.
A birodalmi törekvések a magyarok szabadságvágyát Arad óta is veszélyesnek ítélik, akkor is, ha éppen a rendért és a békéért szólalnak fel – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az október 6-i nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen csütörtökön.

XXI. Század Intézet: Veszélyben az európai ipar

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 október 6.
A huszonegyedik század nagy kihívása az energiahordozókhoz való hozzáférés lesz, amelynek jelentőségét már a koronavírus-járvánnyal párhuzamosan kialakult gazdasági válság és az orosz–ukrán háború, majd a rá adott elhibázott európai szankciók is megmutatták. A 2020- as évek első két éve elegendő bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy új globális energiarend alakul ki, amelyben az energiaszuverenitás és a diverzifikált hordozókhoz való hozzáférés biztosítása elsődleges kérdés lesz. Az orosz–ukrán háború nyomán felszínre került és eszkalálódott globális energetikai átalakulásról szólt a XXI. Század Intézet Mozgásban Extra adása, amelynek során Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója osztotta meg gondolatait Ferkó Dániel történésszel, a műsor házigazdájával.

GEOrgPOLITIKA – A muszlim Sziklamecset fotójával kívántak a szociáldemokraták boldog Jom Kippurt zsidó vallású honfitársaiknak

PPestiSrácok.hu Világugar 2022 október 6.
Hatalmas baki a német szociáldemokraták részéről, hogy Jom Kippur, azaz az engesztelés napja alkalmából zsidó hitű német polgártársainknak nem egy zsinagóga fotójával kívántak boldog ünnepeket a Facebook-oldalukon, hanem a jeruzsálemi Sziklamecsetet posztolták ki. Később egy másik posztban kértek elnézést a komoly tévedésért.