Ezentúl a lengyelek és a csehet védik a szlovák légteret
A lengyelek és a csehek védik Szlovákia légterét, amíg megérkeznek az új amerikai vadászgépek. A szövetséges légtérfelügyeletre azért van szükség, mert Pozsony az összes elavult MiG–29-esét átadta Ukrajnának. Ellenzékiek tüntettek Gyurcsány karanténba helyzéséért – Ebben még Kocsis Máté is egyetértett velük
Ritka az az eset, amikor teljes mértékben be tudunk állni egy baloldal által szervezett tüntetés mögé, de most erre is sor került. Egy kicsi, de annál dühösebb ellenzéki csoport ugyanis vasárnap azt követelte, hogy Gyurcsány Ferenc vonuljon "politikai karanténba". Úgy tűnik, ez talán az egyetlen politikai kérdés, amelyben a jobb- és a baloldal konszenzusra juthat. A kérdés már csak az, hogy a bukott miniszterelnök mostani "készülődős" bejegyzéseivel vajon szintén a távozására utal-e? A válasz sajnos valószínűleg az, hogy nem... Novák: nagy tudású, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk
Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk – hangoztatta Novák Katalin köztársasági elnök a hallgatókhoz szólva vasárnap, a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban.
Uniós szintű ársapka bevezetését szorgalmazza az osztrák kancellár az áramdíjakra
Karl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az Európai Unió "válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról", és vezessen be ársapkát az áramdíjakra. Humoruk azért van – Hullarészeg amerikai tisztviselőről posztolt videót az orosz külügy
Változik a diplomáciai nyelvezet: minden valószínűséggel a régi szép időkben is előfordult, hogy a nagyhatalmak nagykövetségei némi alkohollal próbáltak hatni a riválisok képviselőire, de a közösségi média előtt azért merőben más módon éltek vissza a hasonló húzásokkal. Iráni rakétákat semmisíthetett meg a csütörtöki légicsapás Szíriában
Iráni rakétákat és egy helyi fegyvergyárat számolhatott fel az izraeli hadseregnek tulajdonított csütörtöki légicsapás Szíriában – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap. Tényellenőriztük az osztrák sajtót: nem ölték meg Darija Dugina gyilkosát
Az osztrák sajtóban vasárnap jelent meg a hír, miszerint tizenhét késszúrással végeztek a Darija Dugina elleni merényletet végrehajtó nővel. A jelek szerint azonban álhírről van szó, bár az még kérdéses, hogy mégis kinek az érdeke a ferdítés.
Holland kommandósokat lőttek meg egy szálloda előtt Amerikában
Ismeretlen fegyveresek sebesítettek meg három holland kommandóst az Egyesült Államokban, akik egy kiképzésen vettek részt. Mindhárom sérültet kórházba szállították, egyikük kritikus állapotban van. Végül nem a botrányokba, hanem a pénzügyekbe bukhat bele a finn kormányfő
Sanna Marin az utóbbi időben nem kormányzói képességével, hanem bulizós videóival került be a média középpontjába, most azonban nemcsak a bulvársajtónak szolgáltat témát. Az állami tulajdonban lévő Fortum ugyanis legalább 2800 milliárd forintnyi mínuszba került, a katasztrofális pénzügyi helyzet pedig megrengette a finn kormányfő pozícióját. Őrizetbe vettek két embercsempészt, akik a Ferenc körúton dobtak ki egy eszméletlen migránst
Ahogy portálunk is beszámolt róla, a Ferenc körúton holtan talált férfi illegális bevándorló volt, akit az őt szállító embercsempészek hagytak sorsára. A rendőrség azóta kézre kerítette és őrizetbe vette a tetteseket, akiket az embercsempészés vádja mellett a segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak. Életben van a Himaláján eltűnt magyar túrázó
A Himalája indiai területén mentette ki a helyi hadsereg a harmincnyolc éves magyar túrázót, Vermes Ákost, aki öt nappal ezelőtt eltűnt a hegyekben túrázás közben. Van remény: józan svájciak petíciót indítanak az atomenergia megtartása érdekében
Petíciót indít svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene tartani. Katonai konvojok közlekednek Szolnok és Újdörögd között hétfőn és pénteken
A Honvédelmi Minisztérium vasárnapi közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy megnövekedett katonai járműforgalomra lehet számítani hétfőn kora reggel Szolnok és Újdörögd között az M4-es, az M0-s autóúton, az M7-es autópályán, valamint a 8-as és a 77-es főúton. Szintén fokozott forgalomra kell készülni szeptember 2-án délelőtt az Újdörögd–77-es főút–8-as főút–M7-es–M0-s–M4-es–Szolnok útvonalon. Coloradóban már az iskolákban tanítják: minden rendőr rasszista, ezért "ne hívd a rendőrséget"
Az USA oktatását teljes mértékben leuralta a liberális lobbi. Nem csupán a felsőoktatást, már az elemi iskolákban is elkezdődött a kötelező jellegű érzékenyítés, amelynek kedvenc célpontja a rendőrség, hiszen az amerikai baloldal szerint minden rendőr rasszista, ezért fel kell számolni a hatóságokat. Persze, a hollywoodi magántestőrség által őrzött villákból ezt könnyű propagálni. A Fed vezetője bejelentést tett, Elon Musk és társai 30 milliárd dollárt vesztettek
A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után – áll a Forbes honlapján. A közel tíz percig tartó beszédben a Fed vezetője jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok az infláció megfékezése céljából. A piac a kamatemelések lassulására számított. Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozva jelentette be, hogy az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében. Betörők rongálták meg a kolozsvári Szent Mihály-templom egyik üvegfestményét
Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnapra virradóra ismeretlenek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál. Hollik: Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor
Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.