Túlélőhelyekért kuncsorog a haláltusáját vívó MSZP Gyurcsánynál
A Magyar Nemzet értesülései szerint egy esetleges választási győzelem után az MSZP egyesülne a Párbeszéddel és az LMP-vel, az új párt pedig Karácsony Gergely 99 Mozgalmán jöhetne létre a jelenlegi főpolgármester vezetésével. A lap szerint a szocialisták már 2018-ban azt tervezték, hogy megszüntetik az MSZP-t és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytatják tovább a parlamenti munkát. Molnár Gyulát feltehetően azért adták át a DK-nak, hogy a szocialisták jelenlegi vezetése öt biztos befutó helyet kapjon Gyurcsány Ferenctől a közös listán.Orbán Viktor: ez a törvény a gyerekek és a szülők jogairól szól
Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével, ennek eldöntése kizárólag a szülő dolga; ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, csütörtökön, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően.Tizennyolc magyar szurkolót állított elő a bajor rendőrség
A müncheni német–magyar mérkőzésre jelentős számban érkeztek magyar szurkolók is. Szijjártó Péter a meccs előtt arról számolt be, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezték a stadionhoz vonulást, és a konzuloknak sem tették lehetővé, hogy ott legyenek az Allianz Arénánál. A miniszter közlése szerint tizennyolc honfitársunkat állította elő a bajor rendőrség. Az ügy kapcsán Deutsch Tamás is megszólalt: a Fidesz EP-képviselője rávilágított, hogy a német hatóságoknak 2015-ben kellett volna ilyen keményen fellépni az illegális bevándorlókkal szemben.Szalai Ádám: Fáj, nagyon fáj, talán még nem is fájt ennyire...
Szerdán este csapott össze Münchenben, az Allianz Arénában a magyar labdarúgó-válogatott a német gárdával. A magyar csapat hősies küzdelemben végül 2–2-es döntetlent játszott, ám ez nem volt elég a továbbjutáshoz, ezért búcsúztak az Európa-bajnokságtól. A mérkőzés egyik gólszerzője, a válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám lélekemelő és megrendítő gondolatokat közölt a meccs után közösségi oldalán.Szijjártó Péter: több ezer miskolci ember munkahelye válik betonbiztossá
Magyarország az átoltottságban és a gazdaság újranyitásában is Európa éllovasa; most az a célunk, hogy a magyar gazdaság az újraindításban is Európa legjobbjai között legyen – mondta Szijjártó Péter a Bosch Power Tool Kft. új gyártócsarnokának átadóján, Miskolcon, csütörtökön.Kizárták Molnár Gyulát az MSZP-ből
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és volt polgármesterét. Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük – írta a június 23-i tájékoztató körlevelében Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke. A döntést azzal indokolták, hogy az MSZP–DK-megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön – derül ki a 24.hu cikkéből.Online is elérhető lesz a fogyasztóbarát személyi hitel
Az idei év első négy hónapjában már minden ötödik személyi kölcsön a minősített személyi hitelek kategóriájába tartozott a hazai piacon. Július 1-jétől a termékhez kapcsolódóan újabb kényelmi szolgáltatást vezetnek be: minden ügyfélnek elérhetővé válik a teljes körű online ügyintézés és szerződéskötés lehetősége – írja a Magyar Nemzet.Fellebbezett az Omega tagjait hét éve megtámadó taxis
Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes, az Omega két tagját, Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót. A Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.A CIA segíthetett leleplezni a kecskeméti terroristát
A CIA-tól kaphattak információkat a hazai társszervek az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetkező huszonegy éves kecskeméti egyetemistáról, aki komoly tömegbe hajtásos merénylet végrehajtását tervezhette, ám a TEK lecsapott rá – derül ki a Blikk cikkéből.Nagy István: minden település központjában piacnak kell lennie
A dolgozók helytállása a járványhelyzetben azt eredményezte, hogy az agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált – mondta az agrárminiszter csütörtökön, a hajdú-bihari Egyeken, ahol átadták a település új piacát és csónakkikötőjét.Kikötözte és halálra szurkálta a féltékeny nő volt szeretőjét Gödöllőn
Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta. A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt. A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.Lecsengett a járvány, pezsgő közösségi élet van Magyarországon
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy idős krónikus beteg, és újabb hatvankilenc magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 807 844-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 972-re, a gyógyultaké 736 854-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 41 018. Kórházban 215 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 2973-an vannak, a mintavételek száma 6 083 248-ra nőtt. Eddig 5 445 544 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 657 776-an már a második adag vakcinát is megkapták.Novák Katalin: nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma
Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésben.Életet mentettek a váci fegyőrök
A Váci Fegyház és Börtön munkatársai éppen az éves lövészeti gyakorlatról tartottak visszafelé Márianosztráról Vácra csapatszállító buszokkal, amikor a Dózsa György úton észlelték, hogy egy személygépjármű balesetet szenvedett. Közelebb érve látták, hogy az autó vezetője a felborult kocsi alá szorult; a konvoj ekkor azonnal félreállt és a kollégák megkezdték az életmentést – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.Több százmillió forintot csalt ki ismerőseitől egy szegedi ügyvéd
Vádat emeltek egy ügyfeleitől és ismerőseitől több százmillió forintot kicsaló szegedi ügyvéd ellen – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a férfit üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolják.Századvég: konszenzust teremt és legitimációt ad a kormánynak a nemzeti konzultáció
A nemzeti konzultáció intézménye nyomán a kormányzati döntések az emberek akaratával összhangban történnek, illetve az eredményük nemzetközi, uniós színtéren legitimációt nyújt a kormány számára – jelentette ki a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Pesti Galeri – Mi nemzeti színekbe öltözünk, míg a Nyugat szivárványba (Videó!)
A magyar–német meccsel és Szijjártó Péter közösségi oldalának szivárványos és LMBTQ-aktivisták általi támadásával foglalkozott szerdán a Pesti galeri, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Dezse Balázs, Bokor Gábor és a vendég, Thékes István tette helyre a nyugati meleglobbit és a hazánkat ért támadásokat. A galeri tagjai arról az elképesztő gusztustalanságról és aljasságról is beszéltek, amelyre egy német portál vetemedett, hogy Puskás Ferenc csapatkapitányi karszalagjának a helyére szivárványos zászlót montázsoltak, ezzel is üzenve a magyaroknak. Ez egy szivárványos hányás, amellyel megalázzák a tizenöt éve elhunyt legendánkat, és megalázzák sajátjukat is, az akkori német csapatkapitányt, Fritz Waltert – hangzott el a műsorban. Nézze meg a teljes adást, és jelentkezzen a műsorba vendégnek!Ajánljuk még

























