Pesti Srácok

Több százmillió forintot csalt ki ismerőseitől egy szegedi ügyvéd

Több százmillió forintot csalt ki ismerőseitől egy szegedi ügyvéd

Vádat emeltek egy ügyfeleitől és ismerőseitől több százmillió forintot kicsaló szegedi ügyvéd ellen – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a férfit üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint az ügyvéd a 2010-es évek elejétől kért kölcsön korábbi ügyfeleitől, alkalmi ismerőseitől arra hivatkozva, és kamatfizetést ígérve, hogy a pénzt ingatlanberuházásokba és nagy értékű órákba fekteti. Rövid idő elteltével azonban a meghiúsuló beruházások és a korábbi, jelentős tartozásai kiegyenlítései miatt a vádlott abba a helyzetbe került, hogy a kölcsönök visszafizetésére már azok felvételekor sem volt reális esélye. Az ügyvéd – ígéretével ellentétben – a sértettek befektetési célból átadott pénzeit nem kezelte elkülönítetten, azokat a korábbi tartozásai kiegyenlítésére fordította. 2016-2018 között volt olyan ismerőse is, aki 66 millió forintot adott az ügyvédnek, az összes kár több százmillió forint – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még