Karácsony folyamatos hazudozással próbálta tompítani a buszos kamucég körüli botrányt
További súlyos kérdések merültek fel a BKV buszbérlési tenderének tisztaságával kapcsolatban. A tendernyertes CR-Facilities a vele szemben vesztes vállalatot egy szakmaiatlan álpályázattal győzte le, és még csalt is a társaság kontójára. A vesztes cég mégis lemondott a hatósági jogorvoslatról – írja a Magyar Nemzet. Janez Janša: Az EU keleti része kiemelkedően sikeres volt az első hullám kezelésében – köszönjük a segítséget Magyarországnak!
Hosszú lapinterjút adott Janez Janša szlovén miniszterelnök a Mandinernek. A politikus kijelentette, hogy fel kell venni a harcot a kulturális marxizmussal, a családpolitika terén pedig egész Európának a magyar példát kell követnie, különben a Római Birodalomhoz hasonló vég vár ránk. Szomszédos országunk kormányfője azt mondta: Magyarországon az elmúlt évtizedben rendkívüli fejlődés ment végbe. Pert nyert Kocsis Máté az ezalenyeg.hu nevű szennyportál ellen
Pert nyert Kocsis Máté fideszes politikus az ezalenyeg.hu nevű balliberális kamuportál ellen, miután az álhíreket terjesztő oldal azt állította, hogy Kocsis Máté miatt megbírságolták Józsefvárost, miközben az ügy hátterében az áll, hogy Pikó András polgármester kötött önkényesen az önkormányzat számára rendkívül előnytelen szerződéseket.
Koronavírus – Ötezer felett az új fertőzöttek száma hazánkban
Meghalt 171, többségében idős krónikus beteg, és újabb 5415 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 265 003-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 6451-re emelkedett, a gyógyultak száma 77 362. Az aktív fertőzöttek száma 181 190. Az aktív fertőzöttek 19 százaléka, az elhunytak 21 százaléka, a gyógyultak 23 százaléka budapesti. Kórházban 7869 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 645-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 43 923-an vannak, a mintavételek száma 2 216 880-ra emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Hazánk történetének eddigi legnagyobb otthonteremtési programja indul
Novák Katalin ismertette az otthonteremtési program újabb részleteit csütörtökön, a Facebookon. A családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalára feltett videóban jelezte: 2021. január 1-jén indul Magyarország történetének eddigi legnagyobb otthonteremtési programja. Deutsch Tamás: Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában
Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában; mindez azt bizonyítja, hogy Brüsszelben is ki lehet, sőt, ki is kell állni a magyar érdekekért – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, csütörtökön. Lengyel tulajdonú boltokat robbantgatnak Hollandiában
Újabb robbantás történt Hollandiában, ezúttal Beverwijk városában, abban a bevásárlóközpontban, ahol egy lengyel szupermarket működik – írja a holland közszolgálati médiára hivatkozva a fakt.pl nevű lengyel hírportál.
Adóellenőrzést kapott Hunter Biden
Adóellenőrzést kapott Hunter Biden, a várható amerikai elnök, Joe Biden fia – adta szerdán hírül ő maga, közölve, hogy az ellenőrzésről szövetségi ügyészek tájékoztatták. A hét végére döntés születhet az EU és a britek jövőbeli kapcsolatáról
A hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról, noha a két fél álláspontja továbbra is messze eltérő – tudatta rövid közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, csütörtök hajnalban, miután éjszakába nyúló megbeszélést folytatott Boris Johnson brit miniszterelnökkel. Elhunyt Paolo Rossi olasz futball-legenda
Az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokság gólkirálya, az olasz Paolo Rossi csütörtök éjszaka, hatvannégy éves korában hunyt el – írja az Origo a La Gazetta Dello Sport híradására hivatkozva. Kommunista blöff az alapjövedelem Hollik István szerint (videó)
A Fidesz kommunikációs igazgatója kommunista blöffnek nevezte, a Párbeszéd országgyűlési képviselője ugyanakkor nagy lehetőségként értékelte a mindenkinek járó alapjövedelem gondolatát szerdán a Tranzit Garázsviták nevű rendezvénysorozatának harmadik állomásán. Ellopták az Európai Gyógyszerügynökségtől a Pfizer vakcinájának adatait
Illetéktelenek fértek hozzá a Pfizer és a BioNtech vállalat által közösen kifejlesztett koronavírus-oltóanyaggal kapcsolatos adatokhoz egy, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elleni kibertámadás során – közölte szerdán az amerikai gyógyszergyár és a német biotechnológiai cég. Korai volt Donáth öröme – A Momentum hátországa is kiakadt tőle
Donáth Anna a sajátjai felé is magyarázkodni kényszerült, mert kissé korán fejezte ki örömét a jogállamiság-vita kapcsán. Egy, a Momentumhoz közeli fórumon kérték számon az EP-képviselőt a párt támogatói azzal kapcsolatban, hogy miért kommunikálják győzelemként a magyar-lengyel vétó kapcsán állítólag kialakuló kompromisszumot. Hölvényi György: az Európai Parlament politikusainak egyre sürgetőbben kéne fellépniük a keresztények és a zsidók üldözése ellen
Az egyházak és vezetőik számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában, miután a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos kihívások nyitottabbá tették az embereket az új üzenetekre és megoldásokra – jelentette ki Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő szerdán, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédet elősegítő éves konferenciáján. Az olasz alsóház megszavazta: eltörlik a Salvini-féle migrációs törvényeket
Az olasz alsóház többsége szerdán igent mondott Matteo Salvini volt belügyminiszter tavaly nyáron bevezetett migrációs intézkedéscsomagjának módosítására. A Matteo Salvini vezette ellenzéki Liga párt képviselői a szavazás elején nagy méretű transzparenst tartottak a magasba az ülésteremben "Stop az illegális bevándorlási törvényre" felirattal, "szégyen"-t skandálva. A képviselőház 279 igen és 232 nem szavazattal elfogadta a volt belügyminiszter Matteo Salvini nevével fémjelzett migrációs-biztonsági törvénycsomag módosítását. Kiskorú fiú késelte meg osztálytársát Tatabányán
Tizennégy éves fiú késelte meg osztálytársát Tatabányán. A rendőrök előállították a feltételezett elkövetőt. Magyarország és Lengyelország hatalmas győzelmet aratott a jogállamiság-vitában (Exkluzív részletek!)
Magyarország és Lengyelország óriási győzelmet aratott az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában. Az unió soros elnökének szerepét betöltő Németország kormányfője, Angela Merkel kancellár elfogadta Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki feltételeit; ezzel elhárul a lehetősége annak, hogy homályos politikai feltételek – különösen a bevándorlással és a genderkérdésekkel kapcsolatban – alapján próbáljanak megbüntetni országokat. Orbán Viktor Brüsszelből: Fel, győzelemre!
Brüsszel. Fel, győzelemre – tette közzé a miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán. Mint ismert, a jogállamiság-vitával kapcsolatos pozitív hírekre több magyar politikus is reagált a közösségi médiában, Szijjártó Péter pedig videobejegyzésben számolt be a sikerről.