Több mint hatszáz település nyert forrást közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu programban
Több mint hatszáz település nyert összesen 10 milliárd forint forrást közösségi terek fejlesztésére a Magyar falu program keretében - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Másodszor is megfertőződhetett egy izraeli orvos
Másodszor is megfertőzhetett a koronavírus egy izraeli orvost - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hétfőn.Ezt adják össze: a Párbeszéd Békés megyei elnöke részt vesz a békéscsabai Jobbik újjászervezésében
Miután januárban feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, most a Karácsony-féle Párbeszéd Békés megyei elnökének közreműködésével alakulhatott újjá - írja az origo.hu. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kritikus káderhiány vagy a Jobbikon belüli rohamos balratolódás áll az első látásra még némileg szürreális jelenség mögött.Szerbiában a gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését
A gyerekeknek is kötelezővé tették a maszk viselését Szerbiában, az utóbbi időszakban több gyereket is koronavírus-tünetekkel szállítottak kórházba - közölte a járvány kezelésével megbízott válságstáb hétfőn.A haderőépítés alapja a minőségi kiválasztás és felkészítés
A minőségi haderőépítés alapja a minőségi kiválasztás és felkészítés; az úgynevezett Acélkocka altisztképzési rendszer biztosítja, hogy a Magyar Honvédségnek felkészült altisztjei legyenek - mondta a szervezet vezénylőzászlósa az M1 aktuális csatorna hétfői adásában annak kapcsán, hogy szombaton 383 altiszt tette le altiszti esküjét.Kihirdették a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj tizennyolc nyertesét
Kihirdették a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj tizennyolc nyertesét hétfőn Budapesten, a fiatalok a következő évben a világ hatvanhat legjobb egyetemének valamelyikében tanulhatnak.Újabb több halálos áldozatot követelő fegyveres konfliktus volt az afgánok és a tálibok között
Az afgán biztonsági erők legkevesebb 13 tagja meghalt, és további tízen megsebesültek a kormányellenes tálibokkal folytatott összecsapásokban az észak-afganisztáni Kunduz tartomány azonos nevű székhelyének közelében hétfőre virradóra - közölte Szafiulláh Amíri tartományi tanácsos.Ismét fertőtlenítik a Pesti úti idősotthont a katonák
Ismét fertőtlenítik a főváros által fenntartott Pesti úti idősotthont a katonák - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.Iránban kivégezték a Szulejmáni hollétét eláruló férfit
Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek - közölte az állami televízió.Brigitte Bardot szerint „Franciaországot kasztrált beszariak bandája kormányozza"
Brigitte Bardot francia színésznő éles hangon bírálta azt, ahogy Emmanuel Macron vezeti Franciaországot. Az egykori szupersztár rádióinterjújábankíméletlen őszinteséggel mondta el a francia politikai elit alkalmatlanságáról szóló kritikáját. Bardot csalódottan idézte fel, hogy bár személye Franciaország egyik szimbóluma, ő azonban napjainkra már rá sem ismer saját hazájára. A 85 éves színésznő kemény szavakkal illette a „francia" társadalmat is, amelyről úgy fogalmazott, hogy annak egy jelentős része már nem is a franciákhoz tartozik.ITM: rugalmasabbá válhat a távmunka szabályozása
A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén
Nemzeti emlékhelyet hoznak létre az egykori recski kényszermunkatábor helyszínén. Erről a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke és egyik tagja beszélt az M1 aktuális csatornán hétfőn annak kapcsán, hogy 70 évvel ezelőtt, 1950. július 19-én hozták létre a mátrai község melletti kőbánya közelében három éven keresztül működő kényszermunkatábort.Közel száz rendőr razziázott a siófoki éjszakában
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség és a társszervek bevonásával 2020. július 19-ére virradó éjjel, 22 órától 6 óráig ismét összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzést hajtott végre Siófok bulinegyedében. A művelet célja a július 17-étől rendezvényterületté nyilvánított Petőfi sétányon elkövetett jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt - írja a police.hu.A 2020/21-es tanévtől már minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket
A 2020/21-es tanévtől már minden diák - összesen 1,2 millió tanuló - teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.Magyarország megvédte a rezsicsökkentés eredményeit
Nem sértett uniós jogot Magyarország azzal, hogy kizárja az energiahálózatokra kivetett különadó és a pénzügyi tranzakciós díjakhoz kapcsolódó költségek rendszerhasználati díjakban történő elismerését, ez áll a Európai Bíróság hazánkkal szemben indított uniós kötelezettségszegési eljárás kapcsán hozott ítéletében - közölte hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Folytatódik az uniós csúcs Brüsszelben
Továbbra sem sikerült megállapodásra jutni, ezért hétfőn is folytatódik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek pénteken kezdődött, eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai a következő, 2021-től érvényes hétéves EU-költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi támogatási csomagról tanácskoznak.Hattal emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Hattal 4339-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.Ajánljuk még

























