Szabadon engedték a börtönből Lula volt baloldali brazil elnököt
Brazíliában kiengedték a börtönből pénteken a korrupcióért elítélt Luiz Inácio Lula da Silva volt elnököt, miután egy illetékes bíró elrendelte szabadon bocsátását – jelentették hírügynökségek.Spanyolország mégis kiadhatja a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetőjét az Egyesült Államoknak
A spanyol központi büntető törvényszék engedélyezte pénteken, hogy az ügyészség újra kezdeményezze Hugo Armando Carvajal, a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetője kiadását az Egyesült Államoknak, ahol egyebek mellett kábítószer-kereskedelemmel vádolják.Gyanúsan kétértelműen fogalmaz az EU új migrációs politikájával kapcsolatban von der Leyen
Megnyílt a lehetőség a megállapodásra az Európai Unió migrációs politikájának ügyében – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke pénteken, Berlinben. Úgy fogalmazott, a megállapodást eddig "blokkoló" országoknak is világos, hogy "a migráció jelensége nem múlik el csak úgy", hanem megmarad, és "jó hír", hogy ezek az országok "vissza akarnak térni az asztalhoz, és fenntartható megoldásokról akarnak tárgyalni". Ezen országok számára az is világos, hogy a megoldásokhoz "minden tagállamnak szolidárisan hozzá kell járulnia" – mondta Ursula von der Leyen.Több százmillió forintos csalás miatt tartóztattak le egy volt bírót
Elrendelte egy korábban bíróként, most ügyvédként dolgozó nő letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság. A nőt több százmillió forintos csalással gyanúsítja az ügyészség – közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.Magyarország kitart az otthoni pálinkafőzés adómentessége mellett
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülés után, a tárca pénteki tájékoztatása szerint.Ismét sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Több megyére és a fővárosra ismét figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd veszélye miatt.Von der Leyen: Brüsszel új javaslatot készít a migrációs politika átalakítására
Új javaslatot készít a hamarosan hivatalba lépő Európai Bizottság az Európai Unió migrációs politikájának átalakítására – mondta Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság megválasztott elnöke pénteken, Berlinben, Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszélése után.Fidesz: Az ellenzéki pártok és Gulyás Márton aktivistái mindent megtettek, hogy lebénítsák a fővárost
A Fidesz szerint a török államfő budapesti tartózkodása idején a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget a különböző, többórás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták. Mint közleményükben írják, a különböző, több órás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták a fővárosi káoszt csütörtök este, amely kiegészült többek között Gulyás Márton Soros-aktivista hőzöngézével.Karácsony teljesen kitiltaná a dízelautókat Budapestről
Kitiltaná a dízelautókat Budapestről Karácsony Gergely – derült ki a különben maga is autóval – és nem biciklivel – munkába járó új fővárosi főpolgármester pénteki rádióinterjújából.A rendőrség is megerősítette: a tüntikézők okozták a csütörtöki káoszt Budapesten
A vonulásos rendezvények szervezői eltértek az előzetes útvonaltól; ennek volt köszönhető a csütörtöki budapesti közlekedési káosz – derült ki a rendőrség közleményéből.A Fidesz szerint Wittinghoffnak is le kellene mondania szexbotránya miatt
A Fidesz budaörsi elnöksége felszólította Wittinghoff Tamás polgármestert, hogy kövesse Borkai Zsolt győri polgármester példáját és mondjon le.Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés
Európai szinten is meghatározó a magyar lúdtermelés, ezen szárnyasok száma tavaly 1,3 milliót tett ki – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) pénteken. A baromfiágazat kibocsátása tavaly 365 milliárd forintot tett ki, a mezőgazdaság kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből közel 39 százalékkal részesedett.A török ambíciók egybevágnak a nagyhatalmi érdekekkel
Törökország nagyhatalmi hozzájárulással hatolt be Északnyugat-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója pénteken, az M1 aktuális csatornán.Áder János: Edmund Stoiber hűséges hazafi és elkötelezett európai
Lelkes patriótának, hűséges hazafinak és elkötelezett európainak nevezte Edmund Stoibert a magyar köztársasági elnök, aki a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át a volt bajor miniszterelnöknek, a Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnökének pénteken, Budapesten, a Sándor-palotában.November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az EP-ben
November 14-én hallgatják meg az új francia, magyar és román biztosjelöltet az Európai Parlamentben (EP), amennyiben sikerrel veszik az első akadályt, és a jogi szakbizottság két nappal korábban nem állapít meg esetükben összeférhetetlenségeket – közölte pénteken a képviselőtestület szóvivője.Szijjártó: Jó kezekbe került a bővítés ügye, új lendületet kaphat a bővítés politikája
Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült: a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel. Hozzátette: ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája.Spanyolország vasárnap negyedik parlamenti választását tartja négy éven belül
Spanyolország vasárnap negyedik parlamenti választását tartja négy éven belül, amelynek tétje, hogy sikerül-e feloldani a belpolitikai patthelyzetet és kormányt alakítani. A közvélemény-kutatások szerint arra lehet számítani, hogy a szavazás lezajlása után sem lesz könnyebb a kormányalakítás, mert egy párt sem szerez az önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget a parlamentben.Ráadásul ezt a többséget nem lehetne elérni csak a baloldali vagy csak a jobboldali pártok esetleges együttműködésével sem.Ajánljuk még

























