Máris milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán
Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, amellyel megduplázták az alpolgármesterek fizetését – írta meg az Origo. A korábbi kettő helyett négy új kerületi balliberális alpolgármester a törvényileg kiosztható maximális fizetést kapják úgy, hogy még semmit nem tettek a kerületért, csak saját fizetésemelésüket intézték el.Mindenszentek ünnepe kapcsolódik a halottakról történő megemlékezéshez
Mindenszentek ünnepe a IV. századra vezethető vissza, és ehhez kötődik – a jóval későbbi eredetű – halottak napja is – mondta a Szent István-bazilika káplánja pénteken, az M1 aktuális csatornán. Mindenszentek napjáról Fehér Zoltán azt mondta: az egyház szenteket kanonizált és a kalendáriumban ünnepnapot jelölt ki nekik, de nagyon sok olyan embert, aki Krisztus tanítása szerint erényesen élt, nem kanonizáltak; őket ünnepli az egyház november 1-jén. Hozzátette: halottak napján, november 2-án minden egyes elhunyt lélekről megemlékezik az egyház, nemcsak azokról, akik erényesen éltek, hanem azokról is, akik még a megtisztulás állapotában vannak, azért, hogy "méltón léphessenek be Isten országába".Elfogadta a görög parlament a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt
Elfogadta a görög parlament péntek hajnalban a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott. A törvénynek már a tervezetét is bírálta a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).Munkásokat szállító teherautó zuhant a szakadékba a Fülöp-szigeteken, huszonketten vesztették életüket
Mezőgazdasági munkásokat szállító teherautó zuhant szakadékba a Fülöp-szigetek északi részén csütörtök este, huszonketten meghaltak, húszan megsérültek – közölték a hatóságok.Egy hét se kellett, hogy szétessen a kamuösszefogás a XVI. kerületben
Bár hatpárti koalícióban indultak a XVI. kerületben az önkormányzati választáson, a bizottsági helyeknél az ellenzék nem osztott lapot se a Jobbiknak, se a Párbeszédnek, így ennek a két pártnak a jövőben semmilyen képviselete nem lesz az önkormányzatban – írja a helyi Fidesz csütörtöki közleményében. Mint hozzáteszik, ebből is látszik, hogy megtévesztették a választókat, és nem valódi, hanem csak látszatösszefogásról volt szó.Az Egyesült Királyság továbbra is az Európai Unió tagja
Továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagja az Egyesült Királyság, amely az EU-tagság megszűnésének (Brexit) előző, e hét elejéig érvényben volt határideje alapján közép-európai idő szerint csütörtök éjfélkor lépett volna ki az EU-ból.Kecskék mentették meg Reagan elnöki könyvtárát
A jelentések arról számoltak be, hogy Los Angeles körül szinte mindenütt bozóttüzek pusztítanak. Újabb és újabb lakókat köteleznek otthonaik elhagyására, házak tucatjai váltak lángok martalékává. A tűzvész fenyegette Ronald Reagan elnök Simi Valleyban lévő elnöki könyvtárát is, ahol az elnök és hitvese nyughelye is van. Az elnöki könyvtár épületkomplexuma végül megmenekült, és ezt az amerikai sajtó egyöntetűen az ott legelésző kecskék érdemének tudja be.Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a hét végén
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végén. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) által fenntartott temetőkben hosszabb nyitvatartással, reggel 7-től 20 óráig, a temetői irodákban pedig ügyelettel várják az emlékezőket.Orbán Viktor: Lezsák Sándor a magyar nemzeti kultúra szószólója
A magyar nemzeti kultúra szószólójának nevezte Lezsák Sándort Orbán Viktor kormányfő, aki a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át csütörtökön a Karmelita kolostorban az Országgyűlés alelnökének, József Attila-díjas költőnek, a Nemzeti Fórum, a Bethlen Gábor Alapítvány és a Mindszenty Társaság elnökének, a Lakitelek Népfőiskola alapítójának. A miniszterelnök az egész magyar nemzet hálája jelének nevezte a kitüntetést, egyúttal 70. születésnapja alkalmából is köszöntötte Lezsák Sándort.Az iszlamista terrorállam kinevezte Bagdadi utódát
Az Iszlám Állam terrorszervezet csütörtökön megerősítette vezére, Abu Bakr al-Bagdadi halálhírét, és kinevezte utódját Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi személyében – jelentette a terroristák hírügynöksége, az Aamák. A terroristaportál azt is közölte, hogy meghalt az al-Bakr jobbkezének tekintett Abu Hasszan al-Muhadzsir, a szervezet szóvivője is.Folytatódtak a klímaaggodalomra felhúzott koalíciós egyeztetések a konzervatív Osztrák Néppárt és a Zöldek delegációja között
Folytatódtak a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetések csütörtökön a választáson győztes konzervatív Osztrák Néppárt és a negyedik legjobb eredményt elért Zöldek delegációja között. A megbeszélések november 8-ig tartanak.Varga Judit: Nem lesznek önálló közigazgatási bíróságok
A kormány úgy döntött, hogy nem vezeti be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert, ám egy most készülő törvénytervezet gyorsabbá és kiszámíthatóbbá teszi a közigazgatási bíráskodást – mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.Borkai Zsolt átvette a megbízólevelét, megköszönte a támogatást és távozott
A szavazók 44,3 százaléka ismét Borkai Zsolt választotta Győr polgármesterének – jelentette be csütörtökön a városházán a helyi választási bizottság elnöke, majd átadta neki a megbízólevelet. Borkai megköszönte a bizalmat, majd hozzátette: nem volt egyszerű az elmúlt egy hónap sem neki, sem a győrieknek – számol be a felemelő pillanatról a Kisalföld.hu.Sikerült! Egy hét alatt összegyűlt a hiányzó 350 millió forint az SMA-beteg Levente kezeléséhez – Mészáros Lőrinc 120 millióval segített
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Leventének körülbelül egy hete volt arra, hogy esélyt kapjon a normális életre: december 20-án lesz ugyanis két éves, a speciális génterápiát eddig ugyanis csak két éven aluli gyermekeken tesztelték hatásosan. A szert meg kell rendelni és be is kell hozatni az országba, így a gyűjtésre kitűzött határidő november első hetéig tartott. A versenyfutás az idővel végül sikerrel zárult: összejött a 700 millió forint az SMA-beteg Levente kezeléséhez.Szijjártó Hágában: Elutasítunk mindenféle bírálatot a jogállamiság helyzetével kapcsolatban
A magyar kormány elutasít mindenfajta általános bírálatot a jogállamiság helyzetére vonatkozóan, konkrétumok esetén azonban mindig kész választ adni a partnereinek – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Hágában, miután találkozott holland kollégájával, Stef Blokkal.Dokumentumfilm készült a 75 éves Kereszténydemokrata Néppárt történetéről
A magyar kereszténydemokrácia történetének 75 évéről összeállított dokumentumfilm – a nyilvánosság előtt eddig nem publikált – korabeli híradórészletekkel, fényképekkel és hangfelvételekkel, illetve napjainkban készült interjúkkal idézi fel a sorsfordító eseményeket a Demokrata Néppárt megalapításától a Kereszténydemokrata Néppárt meghatározó kormányzati szerepéig – írja a KDNP szerkesztőségünknek küldött sajtóközleménye.A világ egyik legnagyobb teherszállító repülőjével juttatják el a Magyar Pavilon szerkezeti elemeit a Dubaji Világkiállításra
Három ütemben, a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépével szállítják ki a jövő évi világkiállítás helyszínére a Magyar Pavilon szerkezeti elemeit. A Dubaji Világkiállítást 2020. október 20. és 2021. április 10. között rendezik meg az Egyesült Arab Emirátusokban. A szervezők az eseményre 25 millió látogatót várnak, akik 193 résztvevő ország nemzeti pavilonját nézhetik meg. Az Expo témája „Connecting Minds, Creating the Future” – „Összekötni az elméket, megteremteni a jövőt”.Ajánljuk még

























