Pesti Srácok

Sikerült! Egy hét alatt összegyűlt a hiányzó 350 millió forint az SMA-beteg Levente kezeléséhez – Mészáros Lőrinc 120 millióval segített

Sikerült! Egy hét alatt összegyűlt a hiányzó 350 millió forint az SMA-beteg Levente kezeléséhez – Mészáros Lőrinc 120 millióval segített

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Leventének körülbelül egy hete volt arra, hogy esélyt kapjon a normális életre: december 20-án lesz ugyanis két éves, a speciális génterápiát eddig ugyanis csak két éven aluli gyermekeken tesztelték hatásosan. A szert meg kell rendelni és be is kell hozatni az országba, így a gyűjtésre kitűzött határidő november első hetéig tartott. A versenyfutás az idővel végül sikerrel zárult: összejött a 700 millió forint az SMA-beteg Levente kezeléséhez.

Az ATV megkeresésére a Mészáros-csoport megerősítette, hogy 120 milliót átutaltak, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, amelynek eredményeként további 200 millió összejött. A Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina közölte, hogy a tegnapi napon elutaltak 120 millió forintot, amellyel a szintén SMA-ban szenvedő Levente kezelését támogatják.

– közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, amelynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyermek is „esélyt kapott a teljes értékű életre”. Levente édesanyja a Facebook-oldalon tegnap este azt írta: 495 millió forint + 70 962 euró és 13 ezer font gyűlt össze. Így a Mészáros-csoport és a nagyvállalkozók utalásával összejött a 700 millió forint a kisfiú gyógyszerére.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.