Két év után visszatért titkos küldetéséről az USA pilóta nélküli űrrepülőgépe
Két évig tartó titkos út után visszatért a Földre az Egyesült Államok pilóta nélküli űrrepülőgépe – jelentette be a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) vasárnap. Az űrutazás konkrét céljáról a Pentagon csak annyit tudatott: a Boeing által gyártott űrrepülő katonai technológiákat próbált ki.Két medvetámadás is volt Romániában, egy férfi belehalt sérüléseibe
Két medvetámadás is történt Romániában: egy embert Bákó megyében megölt egy állat, Beszterce megyében pedig szintén egy medve sebesített meg egy férfit – közölte a Mediafax hírügynökség.A Fehérvár otthonában is győzni tudott a Fradi, Sigér duplázott
A bajnok Ferencváros Sigér Dávid két góljával 2–1-re nyert a listavezető Mol Fehérvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén. A zöld-fehérek ezzel pontszámban beérték a 22-22 pontos Fehérvárt és Mezőkövesdet, de egy meccsel kevesebbet játszottak.Hétfőn átadnak egy újabb felújított szakaszt az M0 déli szektorában
Hétfő reggel átadnak egy újabb szakaszt az M0-ás autóút déli szektorában – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap. A közlemény szerint hétfő reggeltől az M6 autópálya és a 6. sz. főúti csomópont (14+500 - 11+650 kilométer) közötti szakaszon újabb 3 kilométeren két forgalmi sávban haladhat a forgalom a bal pályán. A szakemberek szombaton megkezdték a terelés kiépítését.Illegális gyorsulási versenyeken razziázott a rendőrség
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a társszervek bevonásával Budapest XIII. kerületében ellenőrizték a járműveket. Az ellenőrzés során a rendőrök 296 autót és azok utasait ellenőrizték.Antiszemita szervezetnél ad elő Karácsony CEU-s kampánysegítője
A következő hír jelent meg a Radical Student Collective nevű, Izrael-ellenes, szélsőbaloldali CEU-s diákszervezet Facebook-oldalán:Moszkva kételkedik az Iszlám Állam vezérének megölésében
Nincs hitelt érdemlő információja az orosz védelmi minisztériumnak arról, hogy az Egyesült Államok különleges művelettel megölte Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjét – közölte Igor Konasenkov, a tárca szóvivője. Oroszország védelmi minisztériuma nem rendelkezik hiteles információval arról, hogy amerikai katonák Idlíb tartomány feszültségcsökkentési övezetének Törökország által ellenőrzött részében műveletet hajtottak végre az Iszlám Állam volt vezetője, Abu-Bakr al-Bagdadi "újabb megsemmisítésére".Jövő héttől jönnek a mínuszok
A jövő héten jelentős lehűlés várható. Többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Emellett változékonyra is fordul az időjárás: többször, többfelé várható eső, zápor – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Kilenc nap kellett, és az ellenzék máris nekilátott az ingatlanvagyon kiárusításának Hőgyészen
Mindössze kilenc nap kellett az új baloldali vezetésnek a Tolna megyei Hőgyészen, hogy eltapsolják a település frissen, 76 millió forintból felújított orvosi rendelőjét – tudta meg az Origo.hu. Az ügy kísértetiesen hasonlít arra a viccre, amely fölteszi: mi történik akkor, ha a sivatagban bevezetik a kommunizmust? Először nem történik semmi, aztán szépen lassan elkezd fogyni a homok...Külügyminisztérium: Nagy erőkkel folyik a Mallorcán eltűnt magyar turisták keresése
Magyarország barcelonai főkonzulátusa kapcsolatban van a helyi rendőrséggel és a családdal a Mallorcán eltűnt magyar turisták ügyében – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta: az eltűntek keresése nagy erőkkel folyik. Kollégái mindenben a család és a rendőrség rendelkezésére állnak – tette hozzá.Trump hivatalosan bejelentette al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének a megölését
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel, a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.Össztűz zúdult a népszerű bevándorlásellenes francia esszéistára
Valóságos boszorkányüldözés folyik Éric Zemmour, világhírű francia esszéista ellen – írja az Origo.hu. A népszerű francia írót bevándorlásellenes nézetei miatt multinacionális cégek, politikai pártok és balliberális újságírók is támadják.Két halott, tizennégy sebesült – Lövöldözés volt egy texasi diákpartin
Két ember meghalt, tizennégy megsebesült szombat éjjel a texasi Greenville-ben, ahol egy fegyveres lövéseket adott le egyetemisták partiján. Három sebesült állapota válságos – közölték helyi illetékesek.Zuglóban Horváth Csaba azonnal bevezeti a demokráciát: hétfőtől mindenben ő akar dönteni
Az okos ember mások hibájából tanul – van, aki a sajátjából sem. Utóbbi csoportba tartozik a zuglói választók azon 50 százaléka is, akik 5 év Karácsony után azt mondták, ez igen, ide nekünk 5 évnyi Horváth Csabát. Azt az embert, aki még az elő-előválasztást is elbukta Karácsony ellen és aki megígérte az ingyen BKV-t. Erre már tényleg nehéz mit mondani azon kívül, hogy a népakarat szent. Az a népakarat, amelyet Horváth Csaba most aztán úgy kiszolgál, hogy hétfőtől már ő döntene szó szerint mindenben, a képviselő-testület remélhető, utólagos jóváhagyásával. Még szerencse, hogy Karácsony korábban megnyugtatott mindenkit és természetesen minket is, hogy utódja legalább tudja, miért lehet börtönbe kerülni vagy elásódni valahol.Az újraszámlálás után bukhatja többségét az ellenzék Kőbányán
D. Kovács Róbert Antal fideszes polgármester nyert Kőbányán az önkormányzati választásokon, a képviselőtestületben mégis többségben van az ellenzék. A keddi újraszámlálástól függ, lesz-e mégis többsége a polgári oldalnak a kerületben.Egyedüli ellenzéki pártként az LMP tiltakozik – kis fáziskéséssel – az újabb úzvölgyi provokáció miatt
Román nacionalista szervezetek ismét megemlékezést tartottak az úzvölgyi katonatemetőben, ráadásul Dormánfalva polgármestere kitüntetéseket is átadott az erőszakos temetőfoglalóknak – írja néhány napos fáziskéséssel a szebb napokat látott ökopárt vasárnapi közleményében. Mint hangsúlyozzák, az LMP határozott tiltakozását fejezi ki az eljárás miatt.Ukrajnában vizsgálja a nyelvtörvényt a Velencei Bizottság küldöttsége
Ukrajnában folytat vizsgálatot az Európa Tanács Velencei Bizottságának szakértői küldöttsége a nyáron életbe lépett, sokat vitatott ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatosan – adta hírül vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál. A szakértői látogatás eredményeként a Velencei Bizottság véleményt készít a törvény végrehajtásáról, amelyet várhatóan decemberi ülésén fogad el a testület. A küldöttséget pénteken fogadta Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes. A külügyi tárca tájékoztatása szerint a diplomata a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a törvényt az ukrán alkotmánynak megfelelően fogadták el, külföldi országok tapasztalatai, valamint a Velencei Bizottság korábbi ajánlásai alapján.Ajánljuk még

























