Őrtüzek között vonul be a zsebmessiás Nagyváradra, de figyelem, ebben is van egy ordas trükk (Videó)
Őrtüzek között vonul be autózása menetelése végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők így hódolnak a nagy vezető előtt, azonban kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis a talpas tiszások gyújtják majd meg spontán lelkesedést imitálva. Ha már bevált a módszer - Von der Leyen újabb Oroszország elleni szankciókat jelentett be
Új, Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos terveket jelentett be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Tiranában, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján. Hidvéghi Balázs: mostantól panaszt tehetnek, ha nem kapnak a Voks2025 szavazólapjából
Mostantól e-mail-címen és egy ingyenesen hívható számon is tudnak panaszt tenni az érintettek, ha nem kapták meg a Voks2025 szavazólapot.
Kubatov Gábor azt kérte, hogy a kormány segítsen azoknak, akik nem kaptak szavazólapot
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke pénteken arra kérte a kormányt, hogy segítsen azoknak az állampolgároknak, akik nem kapták meg az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás szavazólapját. Rongálás miatt eljárást indított a rendőrség, miután a momentumosok festékkel öntötték le a Szuverenitásvédelmi Hivatal kerítését
Rongálás miatt eljárást indított a rendőrség a Szuverenitásvédelmi Hivatal kerítésének leöntése miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Az akciót momentumosok szervezték pénteken. Szijjártó Péter: a kormány nem engedi, hogy Brüsszel tönkretegye a magyar gazdákat
A kormány nem fogja engedni azt, hogy Brüsszel bármilyen nemzetközi lépéssel tönkretegye a magyar mezőgazdaságot, a magyar gazdákat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Ezt a NATO sem tűrheti el – Így reagált Orbán az ukrán kémbotrányra
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán megosztott videójában nyilatkozik a TV2-nek arról, hogy kivel találkozik pénteken Tiranában az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.
Rutte szerint Oroszország csak gúnyolódik velük, válaszul az oroszok kigúnyolták
Mark Rutte kiadott egy közleményt az isztambuli találkozó kapcsán, amiből sugárzik, hogy a NATO-főtitkár nem igazán van tisztában a háborús kérdésekkel. A holland politikus ugyanis megfejtette, hogy Vlagyimir Putyin csak gúnyolódik velük, mert "B-csapatot" küldött maga helyett a találkozóra, ami eleve furcsa gondolat, hiszen ugyanez a küldöttség képviselte Oroszországot Isztambulban három éve, de Rutte ezen nem akadt fent, szerinte a gúnyolódás egyenes forrása, hogy Moszkva megint összeomlott. A Kreml meglehetősen sajátos választ adott, de legalább láthattuk Marija Zaharova mosolyát. Szijjártó Péter: a kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival
A kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival, amely vállalat a hazai autóipar egyik legstabilabb tartóoszlopaként nem csupán a magyar gazdaság jelenét, hanem a jövőjét is jelenti – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol mostanra legördült az egymilliomodik Q3-as modell is a gyártósorról. "Hupszilinkó" – a 444 tanárian megmutatta, hogyan lehet tátott szájjal belerohanni abba a bizonyos erdőbe
Miután ezúttal elmaradt a szokásos miniszterelnöki rádióinterjú pénteken, a 444 nem volt rest azt híresztelni, hogy Orbán Viktor „biztos menekül” a kényes témák elől. Erre a kormányfő jött, látott, majd saját fegyverével semmisítette meg a baloldali szerkesztőséget. Kifizeti az új CAF-villamosokat és a HÉV-et is felújítja a kormány, ami a főváros dolga lenne
A kormány kifizeti a főváros új CAF villamosait, megemeli a finanszírozási keretet és a H5-ös HÉV-et is felújítja – írta Szentkirályi Alexandra Facebook-oldalán. Sulyok Tamás is részt vesz XIV. Leó pápa beiktatásán
A Sándor-palota közleménye szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök vezeti azt a hivatalos magyar delegációt, amely részt vesz a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelző szentmisén. A ceremóniára a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 18-án, vasárnap kerül majd sor. A Momentum a túlélésért most vörös festéket zúdított a Szuverenitásvédelmi Hivatal kerítésére
A Momentum apraja-nagyja ma reggel újra akcióba lépett, hogy megint életjelet adjon magáról a magyar népnek. A momentumosok befeszülésének az oka, pedig nem más, mint a nagytakarítási törvénytervezet, amely csakúgy, mint a Pride betiltása egyből kiverte a biztosítékot Tompos Mártonéknál. A füstgyertyás performanszot maguk mögött hagyó liberális politikusok és aktivisták, élén a volt jobbikos Stummer Jánossal természetesen ismét a rongálás eszközéhez nyúltak: most vörös festékkel öntötték le a Szuverenitásvédelmi Hivatal kőkerítését, illetve oszlopát. Kollár Kinga bátran elfutott
Nem mert elmenni az összeférhetetlenségi tárgyalására Kollár Kinga. A Tisza párt politikusa úgy gondolhatta, hogy addig jár jól, míg Brüsszelben lobbizik a kirablásunkért, mintha hazajönne Magyarországra, hogy feltöröljék vele a padlót és szembesítsék a bűneivel. Rögtön megindították támadásukat balos és tiszás ügyvédek az átláthatósági törvény ellen
Totális támadást indított az Ügyvédkör nevű jogászszervezet a kormány által benyújtott új átláthatósági törvényjavaslat ellen. Az Ügyvédkör közleményében a törvényt a „jogállamiságot és a jogorvoslathoz való jogot súlyosan sértő,” a magyar közéletre nézve „rendkívül súlyos csapásnak” minősítette. A kritizált javaslat célja a kormány szerint az, hogy megakadályozza a külföldi befolyásolást és garantálja a magyar polgárok szabad döntéshozatalát. Lemondásra szólította fel Óbuda polgármesterét a Fidesz-KDNP
Lemondásra szólította fel Kiss László óbudai polgármestert a Fidesz-KDNP óbudai frakciója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Lehoczki Ádám fideszes fővárosi képviselő a tájékoztatón közölte: Óbuda polgármesterét kiengedték az előzetes letartóztatásból, azonban a büntetőeljárás nem zárult le. Kiss Lászlót továbbra is súlyos korrupciós vádak terhelik, mindössze annyi történt, hogy szabadlábon védekezhet - mondta, hozzátéve: ne legyenek illúzióink, a bűncselekmény gyanúja továbbra is fennáll. Szentkirályi Alexandra: Ma elszámoltatjuk Kollár Kingát!
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője pénteken reggel közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „a tiszás képviselőt Brüsszeli hazaáruló beszéde miatt kérjük számon, amivel elvesztette a magyarok bizalmát.” Marco Rubio: az Egyesült Államok nem számít komoly áttörésre az isztambuli tárgyalásokon
Az Egyesült Államok komoly áttörésre egyelőre nem számít az ukrajnai háború lezárásról kezdődő ukrán és orosz részvétellel szervezett isztambuli tárgyalásokon – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter Antalyaban csütörtökön, mielőtt Isztambulba utazott.