Több ezer szövegkiemelőben akartak drogot csempészni
Letartóztattak az ausztrál hatóságok egy férfit, mert a gyanú szerint 21 ezer szövegkiemelő tollba rejtve próbált meg Ausztráliába csempészni 300 kilogramm efedrint - írja az MTI. A hatóságok félrevezetéséről adott ki leírást egy Soros György által támogatott szervezet
A hatóságok félrevezetéséről, az uniós és tagállami határvédelmi biztonsági rendszer kijátszásáról adnak tanácsokat az illegális migránsoknak egy német – Soros György által támogatott – civil szervezet leírásában – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Kétharmaddal nyert a Fidesz jelöltje Kiskunhalason
Nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem Kiskunhalason is időközi választást tartottak vasárnap. Itt azonban a Fidesz-KDNP jelöltje fölényesen, több mint kétharmaddal győzött riválisai előtt.
Meglepetésre Márki-Zay Péter nyert Hódmezővásárhelyen – Mráz Ágoston: Hiába örül az ellenzék (FRISSÍTVE!)
A szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a függetlenként induló, de valamennyi ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter nyerte a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást. A Csongrád megyei városban Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. Megnevezte miniszterjelöltjeit az Angela Merkel vezette német CDU
Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg. A Jobbik hatvani elnöke támogatja, hogy felkössék fideszes riválisát
Sneider Tamás jobbikos politikus jobbkezének, a párt hatvani elnökének, Rákócziné Lózs Csillának a közösségi oldalán megint tetőfokára hágott a lincshangulat. A jobbikos kommentelők egy része nem szégyelli, sőt közhírré teszi, hogy bizony, fölakasztaná, „lámpavasra húzná” Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt, államtitkárt. Ennél is nagyobb baj, hogy a gyilkos indulatokat a jobbikos Rákócziné nemhogy próbálná hűteni, hanem maga is beállt a hörögve lincselő tömegbe, és egy lájkkal maga is egyetértését fejezte ki. Egy erős vagy egy zsarolható kormány megalakulása a tét
A Fidesz-KDNP szerint a választási ajánlásgyűjtés alatt szerzett tapasztalataik alapján a magyar emberek megértették: az áprilisi parlamenti voksolás tétje a nemzeti kormány megerősítése, vagy egy olyan "gyenge, zsarolható kormány" megalakulása, amely hagyja, hogy Magyarországból "bevándorlóországot" csináljanak.
Orbán érdeme, hogy ráirányította a figyelmet a schengeni határok védelmére
Orbán Viktor magyar kormányfő politikájának érdeme, hogy ráirányította a figyelmet a schengeni határok védelmének szükségességére –jelentette ki Martin Stropnicky cseh külügyminiszter vasárnap a közszolgálati Cseh Televízió politikai vitaműsorában. A választás tétje, hogy marad-e határzár
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a választás tétje, hogy bevándorláspárti kormány lesz-e, amilyet az ellenzék akar, és végrehajtják a "Soros-tervet", vagy marad a Fidesz, és az garancia arra, hogy a határzár is marad, és Magyarország is magyar ország tud maradni. Már ötven százalékos a részvétel Hódmezővásárhelyen
Némileg lankadt, de továbbra is nagy a szavazókedv Hódmezővásárhelyen az időközi polgármester-választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint délután háromig a választópolgárok 49,11 százaléka (összesen 18023 ember) adta le a szavazatát az ötven választókör egyikében. Korrupciós gépezetről beszélt a Soros által kiképzett Szél Bernadett
A korrupciós gépezet helytartóinak nevezte a Fidesz egyéni országgyűlési képviselőit Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint a kormánypártok politikusai nem a helyiek érdekeit képviselik, hanem épp fordítva, a pártjukat képviselik a körzetükben. Bekerülhet a német kormányba Angela Merkel legfőbb konzervatív ellenlábasa
Bekerülhet a következő német szövetségi kormányba Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) legfőbb párton belüli ellenlábasa, a CDU konzervatív irányzatát és fiatal nemzedékét képviselő Jens Spahn - jelentette vasárnap több német lap. Megtanítják a migránsoknak, mit kell mondani
A Soros-szervezetek szándékosan a törvények kijátszására tanítják meg az illegális bevándorlókat a kormánypártok szerint. Néhány kattintással el lehet érni az interneten azt a bevándorlóknak szóló szótárt, amely segíthet a menekültügyi eljárásoknál. Felsorol számos olyan kifejezést és mondatot, amit ha előad egy nem valódi menekült, akkor is úgy tűnhet, hogy üldözik. Saját szavazóival fordult szembe a baloldal
Azért büntetik a szavazók a baloldalt Magyarországon és a Nyugaton is, mert az a baloldal ígér társadalmi igazságosságot, amelyik felborította a jóléti szociális modelleket – jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Már a választók több mint negyede szavazott Hódmezővásárhelyen
Délelőtt 11 óráig 28,14 százalékos volt a részvétel a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, amelyet sokan a közelgő parlamenti választás főpróbájaként emlegetnek. Ez csaknem kétszer annyi embert jelent, mint amennyien a legutóbbi önkormányzati választáson eddig az időpontig szavaztak: 2014. október 12-én délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 15,2 százaléka járult az urnákhoz. Felejthetetlen döntőben nyerték meg az olimpiát az orosz jégkorongosok
Komoly kárpótlás ez Oroszországnak, azon túl, hogy legtöbb sportolójuk nem lehetett ott a téli olimpián, a mindig komoly presztízsű jégkorongversenyt azért megnyerték. Az oroszok őrült döntőt játszottak a németekkel, a rendes játékidő hajrájában emberhátrányban (!) egyenlítettek, majd a hosszabbításban húzták be a meccset! Késekkel, viperákkal támadtak a Fradi-szurkolókra Montenegróban, hárman kórházban
Őrült győzelmet aratott a Ferencváros női kézilabda-csapata Montenegróban, ahol egyetlen góllal sikerült megverni a Buducsnoszt Podgoricát a Bajnokok Ligája csoportmeccsén. A sikernek komoly ára volt: a Fradi.hu szerint montenegrói huligánok a meccs előtt a város több pontján rátámadtak a magyar szurkolókra. Óriási túlerőben voltak mindenhol, késekkel, viperákkal mentek a fradistákra. Hárman kórházban vannak. A kommunizmus áldozatainak emléknapja: egésznapos programok a Terror Házánál
Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és hurcolták el a megszálló szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba. A Terror Házánál ma egész napos programokkal, előadásokkal, filmvetítéssel várják a diktatúra áldozataira emlékezőket. Délután beszédet mond Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke.