Pesti Srácok

Megkésve - Elhatárolódott a vezető román kormánypárt volt miniszterelnöke fenyegetőzésétől

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a bukaresti kormánykoalíció vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától. Dragnea a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni.

Titkos Simicska–Vona–Hadházy-találkozó egy dunai hajón (Képekkel!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Péntek éjjel titkos légyotton tárgyalt a Simicska-birodalom képviselőivel Hadházy Ákos, az LMP társelnöke – állítja a Ripost.hu. A portál úgy tudja, a találkozón részt vett Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Schlecht Csaba, a Magyar Nemzet Simicska által delegált főszerkesztője, és a jobbikos ologarcha másik bizalmasa, Faragó Csaba is. Az LMP tagságával ugyanakkor nem közölték a Jobbik és az LMP ilyen mérvű közeledését, és Simicska Lajos befolyásszerzését. A párttagok jelenleg azt találgatják, hogy Hadházy, az LMP társelnöke eredetileg is Simicska beépített embere lehetett.

Sajtóklub: A tűz és a víz összejött Simicskánál, a közös nevező a bosszú és a pénz (videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
A hétfő esti Sajtóklubban szó volt Hadházy Ákos titkos találkozójáról Simicska Lajos kulcsembereivel és Vona Gáborral. Bencsik András szerint Simicska Lajost a személyes bosszú motiválja, ártani szeretne mindenáron. A Magyar Demokrata főszerkesztője furcsának tartja, hogy egy nemzeti radikális párt, amely még a Fidesznél is magyarabbaknak mondja magát, összeáll azzal a párttal, amelyet sokan az SZDSZ örökösének tartanak. "Vagyis a tűz és a víz összejött Simicska Lajosnál, a közös nevező pedig a bosszú és a pénz" – tette hozzá.

Az új Kurz-kormány Brüsszelt támadja Paks 2 miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Az új Kurz-kormány döntött arról, hogy perre viszik a Paks 2 engedélyezéséről szóló uniós döntést – állította a HVG.hu-nak Daniel Kosak, az illetékes bécsi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy elveikkel ellentétes az atomenergia. A korábbi brüsszeli döntés ellen február 25-éig lehet panaszt benyújtani, a portál úgy tudja, jelenleg Bécsben a beadvány szövegezése zajlik.

Márciustól jönnek az új 1.000 forintos bankjegyek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Az új 1000 forintos bankjegyek március 1-től kerülnek forgalomba, a bankjegyek régi változataival 2018. október 31-ig lehet fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden a honlapján. Kiemelték, a bevont bankjegyek nem veszítik el értéküket, mivel 2018. október 31. után még három évig minden bank- és postafiókban, húsz évig pedig az MNB lakossági pénztárában díjmentesen beválthatók azonos címletű ­új fizetőeszközre.

A strasbourgi „emberi jogi” bíróság beállt a nihilista kétfarkú kutyapárt mögé

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely elsőfokú ítéletében kimondta, a magyar hatóságok jogsértő módon szabtak ki pénzbírságot a párt "Szavazz érvénytelenül!" mobiltelefonos alkalmazása miatt. Emlékezetes, az MKKP a 2016. október 2-ai kvótareferendum előtt arra buzdította a választópolgárokat, hogy szavazzanak érvénytelenül és a szavazólapjuk fényképét osszák meg az applikáció segítségével.

Menetrend szerinti járaton csempészték a cigarettát Ukrajnából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Nyolc és fél millió forint értékű cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy távolsági autóbuszon a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson - közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtószóvivője. A vezetőfülke padlólemeze alatti, speciálisan csempészetre átalakított tárolóból több mint 8 ezer doboz cigaretta került elő.

Jósnőnek adta ki magát két, élettársi kapcsolatban élő férfi Zalában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Önbíráskodás miatt emeltek vádat két, élettársi kapcsolatban élő férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy "ügyfelüktől" - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden. A két férfi állítása szerint levették a rontást egy kuncsaftjukról és a családjáról, de az mégsem fizetett, ezért telefonon és egy közösségi portálon követelték munkájuk ellenértékét.

Tanulmányt írtak Soros liberális kitartottjai, hogy vennék át a hatalmat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Hatvanoldalas tanulmányban bírálja a Helsinki Bizottság és több, Soros György támogatását is élvező szervezet az „illiberális államokat” – írja a Magyar Idők. Soros kitartottjai a kevesek liberális uralmát különféle, a kommunizmusból már jól ismert módszer alapján valósítanák meg, mint például a hálózatiasodással, a politikusok megkörnyékezésével, belső bomlasztással. Úgy látják, a nemzet és a nép nem létező fogalmak, a nőkre, a homoszexuálisokra, valamint a külföldiekre pedig a hagyományok és a keresztény erkölcsiség jelentik az egyik legnagyobb veszélyt.

Az év vicce: a Forbes Európa fiatal politikus-tehetségei közé választotta „Fegyőr” Andrást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
A Forbes magazin Európa 30 fiatal politikus-tehetsége közé választotta be Fekete-Győr (Fegyőr) Andrást, a Momentum Mozgalom brigádvezetőjét. A Forbes szerint az előkelő listára az a különleges képessége emelte a fiatal „politikuszsenit”, hogy sikerült aláírás-gyűjtéssel megakadályoznia a budapesti olimpiát, ezzel is öregbítve szülőhazája hírnevét a világban. A magazin más magyar hírességeket, így Palvin Barbarát és Hosszú Katinkát is listáira emelt.

Terrorizmussal vádolják a prágai imámot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 23.
Terrorizmussal vádolt meg a cseh rendőrség három cseh állampolgárt, köztük Samer Shehadeh volt prágai imámot - írta keddre virradóra internetes felületén a Mladá Fronta Dnes című napilap. A cseh titkosszolgálat fényt derített arra, hogy Omar Shehadeh 2016 októberében Szíriába utazott, ahol csatlakozott az al-Kaida terrorhálózat ottani ágához, a korábban an-Nuszra Frontként, manapság pedig a Dzsabhat Fatah es-Sámként ismert szélsőséges szervezethez.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.