Pesti Srácok

Valótlan állításokat közölt a HVG a Hunvald-ügy korábbi bírájának távozásáról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 22.
Valótlan állításokat közölt a HVG a Hunvald-ügy korábbi bírája, Rajmon Balázs pályaelhagyásáról - írta meg a Magyar Idők. A lap emlékeztet, a liberális hetilap a múlt hét végén közölte: „Úgy tudjuk, hogy a PKKB-n (Pesti Központi Kerületi Bíróság) ítélkező és igazgatási feladatokat is ellátó Rajmon azért döntött a pályamódosítás mellett, mert nem akart egy olyan bírói szervezet része lenni, amelyben nem szakmai alapon születnek döntések bírói álláshelyekről, nem szakmai alapon választják ki a szervezet vezetőit, és amelyben a központi adminisztratív szerv, vagyis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) már konkrét eljárási iránymutatást is ad a bíráknak arról, hogyan kell eljárniuk.”

Egyes hatósági díjak eltörlésével 14 milliárd forint marad évente az ügyfelek zsebében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 22.
A legújabb módosításokat is beleszámítva 2016 eleje óta összesen 45 díj és illeték szűnt meg, a változtatások évente összesen 14 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a magánszemélyeknél - mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban, amely a hétfői számban jelent meg.

Kocsis Máté: Vranjes egy zseni, nem küldjük el a válogatottól

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 január 21.
Nem küldi el a kézilabda-szövetség Ljubomir Vranjes szövetségi kapitányt, aki kifejezetten rosszul szerepelt a férfi válogatottal a jelenleg is zajló Európa-bajnokságon. A magyar csapat már a csoportkör után kiesett, s bár ez Kocsis Máté elnök szerint is óriási csalódás, Vranjesben és a válogatottban is több van ennél. Kocsis kijelentette: továbbra is a nemzeti csapatok a legfontosabbak a kézilabdát tekintve.

Martin Schulz véget vetne az Európában uralkodó neoliberális szellemiségnek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 21.
Véget kell vetni a megszorításokon alapuló politikának és a neoliberális szellemiségnek Európában, és ezt elérheti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), ha ismét kormányra lép a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével - jelentette ki Martin Schulz, az SPD elnöke vasárnap Bonnban a párt rendkívüli kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy elkezdjék-e a hivatalos koalíciós tárgyalást a CDU/CSU-val.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.