A németek többsége egyetértene a menekültbefogadás visszaszorításával
Egyetértene a német lakosság többsége azzal, ha a Horst Seehofer vezette bajor jobbközép CSU követelésének megfelelően felső határt vezetnének be a menekültek befogadásában - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Az Angela Merkel vezette testvérpárt, a CDU viszont továbbra is elutasítja a gondolatot, és egyelőre nincs jele annak, hogy a két politikus megegyezésre juthat az ügyben a hét végére tervezett tanácskozásukon.Áder János: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett
Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte - mondta Áder János a 168 éve kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezve pénteken a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon.Kiosztotta Molnár Zsoltot a volt elnökhelyettes a Facebookon
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, a szocialisták egykori elnökhelyettese a nyilvánosság előtt esett neki Molnár Zsolt, MSZP-s képviselőnek.Vona Gábor tényleg megérkezett a baloldali végállomásra
Vona Gábor nem csak simán ráment a baloldali szavazókra, de kijelölte magát a baloldal miniszterelnöki szerepére is. A Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésében fejtette ki magvas gondolatait például arról, hogy a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása, e vízióba pedig kissé nagyképűen önmagát vélte felismerni.Bombafenyegetés miatt újabb evakuálásokat hajtottak végre Moszkvában
Telefonos, névtelen bombafenyegetések miatt Moszkvában 73 objektumból több mint 20 ezer embert evakuáltak pénteken - közölte jól értesült forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.Bocsánatot kért a rendőri erőszak miatt a spanyol kormány katalóniai megbízottja
Bocsánatot kért a spanyol csendőrök erőszakos fellépése miatt a múlt heti katalóniai népszavazáson a spanyol kormány katalóniai megbízottja egy barcelonai televíziós interjúban pénteken.Messiék az NBI-ben! „Ne keresd a bajt, Luis!” – a Barcelona testközelből
Hosszan írtunk a Barcelona vasárnapi, zárt kapus mérkőzéséről, amelyet végül megnyert a Las Palmas ellen. A katalán népszavazás miatti zűrzavar és rendőri erőszak miatt nézők nélkül játszottak Lionel Messiék, akik így megtapasztalhatták, milyen lehet Magyarországon futballozni. Egy dolog kiderült: a mieinkhez képest kifejezetten kulturált társaság futballozik Spanyolországban, a Suárez és játékvezető közötti párbeszéd nálunk nem így zajlana le...Századvég: gyengült a Jobbik
A Századvég szeptember végi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a politikai erőtérben, míg a Jobbik gyengülése tovább folytatódott.Kaotikus állapotok uralkodnak az Astoria aluljáróban
Egy járókelő az Astoria aluljáró egyik boltjából képekkel és videóval illusztrálta az ott uralkodó rettenetes állapotokat. Állítólag a Puskás Ferenc Stadion aluljáróból ide költöztek a rendbontó hajléktalanok. Nyilvánosan árulnak drogokat, fosztogatják a BKV automatát, turistákat lopnak meg, részegen és egyéb tudatmódosító szerek hatása alatt, inzultálják a járókelőket és rongálják az üzleteket - sorolják a panaszokat.Petíciót fogalmazott meg öt ismert ember a felebaráti szeretet jegyében
"Védjük meg közösen az emberséges társadalom határait! címmel fogalmazott meg petíciót öt ismert ember" - írta meg a 444. Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda tévés műsorvezető, Hajós András zenész-tévés, Gundel Takács Gábor tévés és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.Biztosra vehető KGBéla és a bőnyi rendőrgyilkos szoros kapcsolata
A bőnyi rendőrgyilkos nem csak a GRU-val, hanem a jobbikos KGBélával is kapcsolatba került - írta meg csütörtökön az Index, kiemelve, hogy igen bizalmas kapcsolat alakult ki a kémkedéssel gyanúsított Kovács és Győrkös István között.Etikai vizsgálat indul a Bayer Zsolt halálát kívánó Bajomi-Lázárral szemben
A Budapesti Gazdasági Egyetem etikai vizsgálatot indít a Bayer Zsolt halálával viccelődő tanár, Bajomi-Lázár Péter ügyét - írja a 888.hu. Ahogy arról az Origo elsőként beszámolt, a BGE-n és a Soros-egyetemen is tanító Bajomi-Lázár gusztustalan kijelentést tett Bayer Zsolttal kapcsolatban.Már megint hazudott a CEU
Bár a CEU bejelentette, hogy megállapodott egy New York állambeli egyetemmel, és elhárultak az akadályai a további működésnek, addig az Origo cikke szerint a valóság az, hogy szó sincsen semmiféle megállapodásról. A lap azt írja a CEU és a Bard College együttműködésének egyelőre az amerikai hivatalos szerveknél nincsen semmi nyoma. Kiemelték: a Bard College-ről kiderült, hogy szintán ezer szállal kötődik Soroshoz.Orbán pofánverése, a bitófázás és a nyugdíjasócsárlás után most a gyerekeket ekézi a Jobbik
A nyugdíjasok és a fideszesek után már a gyerekeket is kipécézte magának a Jobbik, és a jelek szerint az éles balkanyart vett párt felhatalmazva érzi magát arra, hogy eldöntse, ki a "hasznos gyerek". Hétfőn Sneider Tamás, a Jobbik frakcióvezető helyettese, az Országgyűlés alelnöke fokozta tovább a Vona-féle és a már Jobbiktól megszokott társadalomócsárló új, jobbikos stílust. Sneider a Parlamentben arról értekezett, hogy "hasznos" gyerekek kellenek.Hollik: Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott kölcsön ügyében!
A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében.Az RMDSZ elnöke elutasította a Székelyföld és Katalónia között vont párhuzamot
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik ellen
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése és beadványa alapján - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A Jobbik korábban azt mondta: hajlandó az együttműködésre, és az állami szervezetek politikai megrendelésre dolgoznak.Ajánljuk még

























