Őrizetbe került a lezuhant repülőt üzemeltető légitársaság vezetője
Őrizetbe vették a bolíviai hatóságok a Kolumbiában múlt héten lezuhant repülőgépet üzemeltető Lamia bolíviai légitársaság igazgatóját, Gustavo Vargast.Elfogadhatatlan, hogy az amerikai külügyminisztérium magyar bírósági ítéleteket kommentál
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szerdán.Hosszú: kezdésként arany és ezüst a rövid pályás-vébén
A rövid pályás úszó-világbajnokság kedd éjszakai döntőiben két magyarnak, a 200 m gyorson és 400 m vegyesen induló Hosszú Katinkának, valamint a 400 m gyorson induló Bernek Péternek szurkolhattunk. A három versenyszámban három magyar érem született, Hosszú a 400 m vegyest megnyerte, 200 m gyorson ezüstérmes lett, Bernek pedig bronzot szerzett. Ezzel az első napi döntők után a magyar csapat mindhárom éremből szerzett már egyet-egyet.Újabb pert nyert a tescós rabló
Közel egymillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság a tescós rablóként emlegetett, de a terhére rótt bűncselekmények miatt jogerősen még el nem marasztalt Süveges Péternek a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával szemben. - írja a Magyar Idők.Aggódik Amerika Ahmed H. elítélése miatt
Az amerikai külügyminisztérium rövid közleményt adott ki a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Magyarországon tíz év fegyházbüntetése ítélt szír férfi ügyében. A közleményben, amelyet Mark Toner helyettes külügyi szóvivő írt alá, aggodalmukat fejezik ki Ahmed H. elítélése miatt.Olaszország Renzi veresége után is az Egyesült Államok szövetségese marad
Olaszország Matteo Renzi veresége után is az Egyesült Államok szövetségese marad - hangsúlyozta Barack Obama.Trump kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Államot
Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedd este azt ígérte, hogy kormányzata kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.Bizonyos országokban kiadhat Magyarország Portugáliába vízumot, és fordítva
Az európaiak azt mondták, elég a liberalizmusból és az elitből - Csenger vs. Fodor Villámvita!
A liberális nyugati elit nép általi elsöpréséről, a Trump-hatásról, a vasárnapi osztrák választás és az olasz népszavazás európai következményeiről villámvitáztunk a parlamentben Csenger-Zalán Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel, az Európai Tanács migrációs bizottságának alelnökével és Fodor Gáborral, a Magyar Liberális Párt elnökével.Szorosabbra fűzi kapcsolatát a NATO és az EU
Soroksár is támogatja a leégett székelyföldi templom újjáépítését
Három hónappal ezelőtt villámcsapás következtében legéett a székelyföldi Atyha község több, mint kétszáz éves temploma. Jövőre azonban meg is kezdődhet az újjáépítés, amelynek támogatásáról kedden döntött a soroksári kerületi önkormányzat.A kormány kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködésből
A BKV szerint nincs gond a 2-es metró csúszásvédelmével
Mi a helyzet a Brexittel? Arról megy a vita, hogy jóvá kell-e hagynia a parlamentnek a döntést
Külföldi sajtó: Trump úgy fog kormányozni, mint Orbán
MSZP-s "használati utasítás" Welsz Tamás Simon-dossziéjában
A költségvetési csalással vádolt Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese ellen zajló büntetőperben hétfőn a tanúk egyike azt állította, hogy a néhai Welsz Tamástól kapott Simon-dosszié tartalmazott egy MSZP-s „használati utasítást” is arról, hogyan kell „ekézni„ az ellenzéket”, miként kell „piszkálódni és áskálódni” a Fidesz ellen.Egy hónapja nincs gáz egy terézvárosi lakóházban
Ajánljuk még

























