Pesti Srácok

Bántják a Fradit: a vezérigazgató letiltatná a meccseikről Kassait

PPestiSrácok.hu Sport 2016 november 21.
Kissé nevetséges, vagy inkább szánalmas volt az M4 Góól! című adásnak az a jelenete, ahol Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója Kassai Viktor bíráskodására panaszkodott. Ez ugyan még belefér, az viszont már túlzásnak tűnik, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetségtől azt kérte, ne vezethessen Kassai több Fradi-meccset. Az MLSZ hétfő délelőtt közölte: erre természetesen nincs lehetőség.

Merkel hivatalosan is bejelentette, még egy ciklust bevállalna

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 november 20.
Angela Merkel német kancellár ismét pályázik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017-es őszi parlamenti választáson - ezt a politikus hivatalosan is bejelentette vasárnap este Berlinben. A CDU vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy "végtelenül hosszan" mérlegelte a döntést, mert egyáltalán nem magától értetődő pártjának, hazájának és saját magának, hogy 11 év után folytatja munkáját.

Volt államfő és két miniszterelnök versenyez a francia jobboldal vezetéséért

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 november 20.
Óriási mozgósítás és bizonytalanság a francia jobboldal elnökjelölt-állító választása első fordulójában. Mintegy 4 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát az IFOP közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint. A választókörzetek hivatalosan este 7 órakor zártak, de számos körzetben jelenleg is kígyózó sorokban várakoznak a választók arra, hogy leadhassák szavazataikat. A voksolás tétje jelentős, hiszen a belviszályokban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált az elmúlt kormányzási időszakban.

Rendőrölésre bíztattak a Soros-pénzelte aktivisták - Félmilliárdra perlik őket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2016 november 20.
2016. július hetedikén, az Egyesült Államokbeli Dallasban lezajlott zavargások során megölt egyik rendőr apja beperelte a Black Lives Matter (BLM) nevű, Soros Györgyhöz köthető csoportosulást – írja a Fox News információira hivatkozva a 888.hu. A névleg anti-rasszista BLM a rendőrök megölésére bújtatta fel a tiltakozó közösséget, de előszeretettel zavarják meg a fehér-orientáltnak tartott rendezvényeket is.

Saját tüntetésén fütyülték ki Juhász Pétert

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 november 20.
A kormány korrupciója ellen szervezett tüntetést, és „korrupciós emléktáblát” avatott Juhász Péter és csapata vasárnap délután Budapesten. Az Aulich utcában néhány száz tüntető gyűlt össze és az Együtt alelnökén kívül felszólalt még többek között Hadházy Ákos, Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely is. Amikor Juhász Péter a színpadra lépett, többen sípolni kezdtek, majd az Origo.hu helyszíni tudósítója szerint a szervezők rendőröket akartak hívni az ellentüntetőkhöz. A KDNP politikusa, Hollik István úgy gondolja, nevetséges, hogy Juhász Péter, aki egy nemzeti ünnepen kifütyülte Magyarország miniszterelnökét, nem bírja elviselni, ha vele is ugyanez történik.
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.