Juhász Roland visszavonult a válogatottságtól
Spéder Simicskát is lehallgatta
"Tele a töke!" - Elmenekült a péniszes Nagy-Magyarországgal provokáló meleg aktivista
Tele van a tököm! – jelentette ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) dokumentumfilmjében Andrea Giuliano. A provokátort két éve zaklatják, miután 2014-ben a Pride-on papi reverendában, kereszttel a nyakában egy pénisszel ékesített Nagy-Magyarország térképpel a kezében hergelte a tömeget. Andrea szerint mindez csak irónia és szatíra volt a részéről, és máig nem érti, hogy miért nem értették. Emlékezetes, hogy a meleg fotóriportert az eset után munkahelyén is megkeresték, tavaly nyáron pedig a nyílt utcán megverték. Azt mondja, különbség van véleménynyilvánítás és bűncselekmény között, és bár a 2014-es megnyilvánulása vitatható, de nem ártott vele senkinek ellenben a Nemzeti Érzelmű Motorosokkal. A videóból az is kiderül, tovább harcol, az ügyét az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszi.A francia kormány a parlamentet megkerülve veri keresztül a munkajogi reformot
Másodfokra vitte az ügyészség az MSZP-s Hiszékeny Dezső korrupciós ügyét
A főváros el akarja oszlatni a metrópótló buszok körüli félreértéseket
Nyakó István visszadolgozta magát az MSZP bizalmába
Alkotmánybíróval "randizott" a nyomozók látókörébe került Spéder Zoltán - A kérdés: miért?
Felettébb érdekes „randinak” volt szemtanúja a PestiSrácok.hu egyik olvasója, aki tegnap futott bele Spéder Zoltán bankár-médiaoligarchába és Stumpf István korábbi kancelláriaminiszterbe, jelenlegi alkotmánybíróba Budapesten, a Batthyány téri csarnokban. Az Index - még - tulajdonosa és az alkotmánybíró „találkozója” szemfüles fotóriporterünk beszámolója szerint „filmbe illő” jelenet volt.Hunvald György megint visszatért
Két ügyben is a hatóságok látókörében Botka László szegedi MSZP-s polgármester
A baloldali ellenzék Magyarország lecsúszását és az EU-ból való kilépését látja a kvótanépszavazásban (FRISSÍTVE)
Rámehet Hillary Clinton elnökjelöltsége az email-botrányra
Október 2-án szavazhatunk a kötelező betelepítési kvótáról
Azokat is közmunkára fogná a kormány, akik eddig alkalmatlannak minősültek
Alig tartanak fegyvert a magyarok a délszlávokhoz képest
Mélységi határőrizettel fognák el a Szerbiából illegálisan átjött migránsokat (FRISSÍTVE!)
Nem szűnnek a migránsokhoz kötődő szexuális támadások
Ajánljuk még

























